A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-09 / 6. szám

RICHARD WAGNER E Z » 18815. február 13. Szeles, hiivös, télvégi nap. A velencei Canale Grande hullámai szürkén csapkodják a 5'endramin palota kapujához vezető márványlépcsőket. A nagymultú palota csodálatos termeiben él és dolgozik Richard Wagner. A zeneköltő, aki a délelőttöt jó hangulatban s látszólag egészségesen töltötte, déltájban vértolulást és szívgörcsöket érzett. Tüstént hivatták orvosát, Keppler doktort, aki hamarosan meg meg is érkezik. Wagner állapota valamivel jobbra fordul, s családjával együtt asztalhoz ül. De enni már nem tud. Újból szivgörcs lepi meg, mire"ismét ágyba fektetik. A hamarosan visszaérkező Keppler doktor mindenkit kiküld a betegszobából, csak a feleség, Cosima asszony — Liszt leánya — maradhat a beteggel. Három órakor megkezdődött a haláltusa. Fél négykor Cosima közelebb lépett a még mindig öntudatnál lévő beteghez, kezébe vette a fejét, és homlokát simogatta. Wagner feje néhány perc múlva lehanylott s nagy sóhajtás szállt a beteg melléből: — Tristan . . . Valamit még mondani szeretett volna, De nem volt ereje hozzá. Az orvos lyehajolt, hogy meghallgassa a szívverését. De Wagner szíve nem dobbant többet. így halt meg 75 évvel ezelőtt egy hűvös, szeles februárt napon Wagner Richard, minden idők egyik legnagyobb muzsikusa. * * * Wagner Richard, a drámai zene történetének egyik legkiemelkedőbb alp' ia 1813. május 22-én született Lipcsében. Apjp rendőrségi hivatalnok volt, s már fél évvel Wagner születése után meghalt. Anyja hamarosan férjhez ment egy Geyer nevű színészhez, akit sokan Wagner természetes apjának tartanak. Családja élénk kapcsolatban állt az irodalommal és színházzal, nyolc testvére közül négv került színpadra, s ő is korán megismerkedett a színházi világgal. A zenével csak 13 — 14 éves korától kezd komolyabban foglalkozni. Rendszeres zongoratanuláshoz sohasem volt kedve. Még gimnazista, miikor először hallja Beethoven IX. szimfóniáját és Schröder-Devrient asszonyt a „Fidelio" címszerepében. Shakespeare hatásóra lovagi rémdrámát szerkeszt, s hogy mielőbb zenét írhasson hozzá, a zeneszerzéstan tanulmányozásába kezd, de egyelőre kevés sikerrel. 1830-ban a júliusi forradalom Wagnert is belesodorja a diákmozgalmakba. 1831 őszén kezd rendszeresen tanulni zeneszerzéstant, s minden más tanulmányát abbahagyja. 1832-ben Prágában van, ahol C-dur szimfóniáját mutatják be. 1833-ban kórusvezető Würzburgban. Itt fejezi be Die Feen című operáját, ezt kövei a Liebesverbot. Kedvesét, Planer Minna színésznőt 1836-ban feleségül veszi. Ezután a königsbergi színháznál vállal karmesteri állást, majd Rigában vezényel, de onnét adósságai miatt menekülni kénytelen. Ezután három évig Párizsban él, itteni tartózkodása alatt fejezi be a Rienzit, amelyet 1842-ben mutatak be Drezdában s ugyanakkor visszaköltözött Németországba. Rienzi sikerét követte a Bolygó hollandi (1843) majd a Tannhäuser (1845) ugyancsak Drezdában. Mindezeknek, de későbbi operáinak szövegét is maga írta. 1849-ben részt vesz a forradalomban, s menekülni kénytelen. Szátnűzötten él Párizsban és Zürichben. A Lohengrint, mely már 1847-ben készen volt, Lisz vezényletévé' mutatták be 1850-ben Weimarban. 1861-ben kegyelmet kap és visszarér Németországba. 1864-ben nagy fordulat áll be sorsában. II. Lajos bajor király felkarolja és anyagi támogatásával lehetővé teszi tervei megvalósítását. 1865-ben adják elő a Tristan és Isolde, 1868-ban a Nürnbergi mesterdalnokok című operáit. Feleségétől közben elvált (1861) s feleségül veszi 1869-ben Liszt Ferenc leányát, Cosimát, aki Wagner kedvéért elvált férjétől, Bülow karmestertől és zeneszerzőtől. Ezután következik a Nibelungok gyűrűje tetralógia első részének, A Rajna kincsének (1869) és a Walküröknek (1870) a bemutatása. 1872-ben költözik Bayreuthba, s születésnapján rendezik meg az új színház, a hamarosan világhírű Festspielhaus aiapkőletételi ünnepségét. A színházat 1876-ban avatták fel, amikor is sorozatosan előadták az egész tatralógiát (A Rajna kincse, Walkürök, Siegfried, Istenek alkonya). Élete utolsó éveit főként Okaszországban tölti, élete főművén a Parsifalon dolgozva. Velencében érte utol a halál 1883. február 13-án. Halála után felesébe Cosima (1930) és fia, Siegfried őrködtek az eredeti bayreuthi hagyományok érintetlenségén. Bayreuth ma is a Wagner-kuUusz központja, az ott rendezett ünnepi játékokra a földgolyó minden részéről elzarándokolnak a wagneri zene rajongói. Wagner az opera reformátora volt. A lélek legmélyét feltáró zenét és tökéletes drámát akart egyszerre adni, s ebben legfájóbb problémáit, az élet, a bűn, a szenvedés és a boldogság nagy kérdésein való tűnődéseit akarta szuggesztív képekbe öltöztetni. Ezt valósította meg a Bolygó Hollanditól a Parsifalig terjedő hatalmas opera-sorozatban. Mindez persze azt is elárulja, miért találja a zenehallgató közönség egy része még ma is „nehéznek" Wagner művészetét. Súlyos, de mélyen emberi gondolatok és kérdések, hatalmas, i mindennapit messze túlszárnyaló érzések gazdag szövevénye ez a nagyvonalú muzsika. Viszont nem mondhatjuk, hogy minden szövege egyfolyamán nehezen emészthető volna a közönség számára, hiszen a Walkürök, a Siegfried a Nürnbergi mesterdalnokok, sőt részben a Parsifal is (az egyszerűbb szerkezetű, korábbi operákat nem is említve) az áttekinthetőbbek közé sorolhatók. Maga a zene, az orkeszter száz színben pompázó csodálatos áradása — mégoly szövevényes ellenpontjaival is — ma már aligha riaszthat vissza komoly zenehallgatót. Az egykori „disszonanciák", melyekért ellenfelei annyit támadták, ma már. rég konszonanciákká váltak, s örök szépséget árasztva magukból, páratlan élvezetet, tökéletes megnyugvást, vigaszt és lelki emelkedettséget ajándékoznak az igaz muzsika híveinek. ZÓLYOMI ANTAL /. B. Vahtangov Nevezetes évfordulót ünnepel februárban az orosz színjátszás: 75 évvel ezelőtt született Jevgenyij Bagratyionovics Vahtangov, a róla elnevezett s köztársa águnkban is többször vendégszerepelt moszkvai színház megalapítója. 1883. február 13-án született Vlagylkavkazban orosz-örmény vegyes családból. Színművészeti tanulmányait Adasevnek, a moszkvai művészszínház tagjának iskolájában végezte. Eleinte csak színész volt, később m nt Stanyiszlavszkij kedvenc tanítványa rendezői és pedagógiai tevékenységet folytatott. Rendezésével olyan pszichikai légkört tudott teremteni a darabban, hogy annak nyomasztó, tespedt légkörében lehullott a lepel a letűnő polgári társadalom züllött, rothadt életérői s kegyetlen lényegéről. Rendezői sikereit főként G. Hauptmann, G. Berger, M. Maeterlinck darabja'"al aratta. Vahtangov küzdött az élet idillikus polgári felfogású ábrázolása ellen a színmüvészetben, és a forradalom győzelme után, melyet szívvel-lélekkel támogatott, lelkesen nékifogott a szovjet kormány által k tűzött kulturális feladatok megvalósításának. Vallotta a művészet népiességének elvét és hangoztatta a művész nagy felelősségét a néppel szemben Olyan orosz színházat kívánt létesíteni, melynek előadásaiból „kicseng a forradalom hangja". Vahtangov irányításával fejlődött és sajátította el a művészi tökélyt a szovjet színművészet számos kiváló alakja, köztük Ruben Szimonov, a Vahtangov Színház mcstat i főrendezője, aki tavaly az együttessel nálunk járt. Noha Vahtangovot utolsó munkájában, GoíZí Turandot-jának rendezésében elkövetett formalista hibáért sok bírálat érbe, mégis ő volt Stanyiszlavszkij és Nyemlrovics-Dancsenko mellett a szovjet szocialista színművészet egyik legnagyobb úttörője és a szovjet müvésznemzedékek kiváló nevelője. —L-9