A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-02 / 5. szám

CZ7 A népművészet nemcsak a népdalban, a népi táncban, a népviseletben, a fúrás-faragásban és a népszokásokban nyilvánul meg. A népművészethez tartozik a népi építkezés is, mellyel az alábbiakban foglalkozunk. Bevezető A ház építése az alapoktól a befejezésig egy önmagába visszatérő körre emlékeztét. Először lefelé kell ásnunk, alapokat, pincegödröt, vermet kell készítenünk, aztán fölfelé haladunk. Megcsináljuk köböl vagy betonból az alapokat, a pincefalakat és a pincét mennyezettél, födémmel befödjük. A felszín fölött azután felhúzzuk a falakat, azokat is befödjük. A falakra rátesszük a tetőszerkezetet, erre a héjalást, zsindelyt, cserepet vagy palát, közben elkészítjük a kéményeket. Mire a legmagasabb ponton mindent elvégeztünk, lefelé kezdünk haladni. A padlást letapasztjuk, a fálakban elhelyezzük az ajtókat, ablakokat, a falakat belül-kívül bevakoljuk, a szobákat padlózzuk, festünk, mázolunk. Ha mindennel elkészültünk, kész a kör, kész a ház ... Miként az embrió anyja méhében végigcsinálja faja fejlődésének összes szakaszait, úgy mutatja szimbolikusan egy háznak az építése a „ház" múltbeli történetének összes fejlődési-, évezredeken át fokozatosan javuló fokait és szakaszait. I. Barlang, verem, földbe épített hajlék Az ősember bizonyára már a legrégibb korszakban f észek-re, otthonra vágyott. Erre kény szerit ette a hideg, az eső. Ezen a fokon még nem rakott fészket magának és környezetének, hanem kész búvóhelyet, barlangot keresett. Dombos, hegyes vidéken könnyen talált is. Ebbe húzódott családjával. Az Alsó-Ipoly mentén, mondhatnám egyetlen „kőzet": az agyag. Minden falu mentén igen sok agyagdombba vájt barlangot találunk. Ezek természetesen nem őskori eredetűek, de nincs kizárva, hogy az ily irányú kutatás ezen a téren és ezen a-vidéken is némi eredménnyel járhatpa. Az Alsó-Ipoly xndéke a Duna közelében, a névvándorlás egyik nagy útja volt és valószínű, hogy a népvándorlást megelőző évezredekben is ebben a völgyben élénkebb emberi élet, emberi tevékenység játszódott le. Szalka községben hallottam, hogy a Halom dűlőtől, ahol mintegy 1500 török nyugszik, egy kilométerre Kiskeszi község felé van egy „várlyuk", melynek hosszát nem ismerik. Ebben a barlangban eddig edényeket, kardokat, cserépa-:-/' kancsókat találtak. Ez utóbbiak — a szalkaiak állítása szerint — több helyen is fellelhetők. Fiatal diákjainkból nyáron archeológiai kutató csoportokat kellene szervezni e barlangok átkutatására. A francia diákság, tanárai vezetése alatt nagy régészeti érdemeket szerzett a dél-franciaországi barlangokban talált őskori szerszámok és edények felkutatásával és megmentésével. Helemba község egy agyagdomb lejtőjén fekszik. A domb oldalán igen sok, részben pincének, borpincének használt, részben ma is lakott, leginkább azonban elhagyott barlang található. Számuk meghaladja a közéli házak számát, úgyhogy felmerül a kérdés: mikor és miért vájták a dombba ezeket a barlangokat ? Szerintem ennek okát a török megszállásban kell keresnünk. A janicsárok kaszárnyának használhatták a száraz és egészséges barlangokat, melyek nyáron hűvösek, télen melegek voltak. A helembai domb kitűnően uralja a Duna és Ipoly völgyének ezt a részét, tehát a törökök céljainak is igen jól megfelelt. A törökök majdnem 150 évig laktak itt, és nyomaik, amint látni fogjuk, kismértékben ma is fellelhetők. Agyagba vájt barlangok Leléden, Bajtán is találhatók. Ha az ősember nem akadt barlangra vagy védett helyre, azt lapos területeken, a földbe ásott veremben találta meg. Vermes lakás, putri még 100—150 évvel ezelőtt nagy számban volt a magyar Alföldön található. Még ma is felfedezhetjük nyomát a kubikus putri-ban. A kubikus földmunkát végez akkordban és munkájához közel a földbe ás magának egy lépcsős lejáratú vermet.. Ez két lépés széles, 3—4 lépés hosszú, az egyik végén van a lépcső. A gödörre néhány. dorongot fektet, ezekre rőzsét, nádat és földet szór fedélnek. A földmunka végeztével a kubikus putrija főrészeit szétszedi és magával viszi. Ogy vélem, hogy a kubikus putri kimondottan magyar jellégű vermes szükséglakás. Vermet találtam Szálkán a szőlőkben. Régen, mikor még szalmafedeles házak voltak, messze a falutól, a pincék mellett gabonavermeket ástak és a gabonát abban raktározták el. A vermek kör alakúak voltak 1,5—2,0 méter átmérővel, 4—5 méter mélyek. Hogy a verem egészen száraz legyen, szalmával kiégették, azaz kiperzselték a falakat. Ezáltal az agyagfal mintegy két ujjnyi vastagon megperzselődött, kőkeményre égett. A verembe létrán verem gunghó hajlok verem