A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-02 / 5. szám

JURIJ NAGIBIN Az éjjel esett hó befútta az Uvarovkábói az iskoláiba vívó keskeny ösvényt, és csak szaggatott gyenge árnyékok sejtették a vakító hóleplen merre megy. A tanítónő óvatosan lépegetett kis prémszegélyes hócs izmijában, mindig készen arra, hogy visszaterrt lábát, ha a hó csalékony. Mindössze félkilométernyi távolságra volt az iskola és a tanítónő csak panyókára vetette rövid toudácskáját, fejére meg könnyű gyapjúkendőt kötött. Erősen fagyott, ráadásul szél is kerekedett, a jég kérgen felkavarta a friss havat és tetőtőltalpig reászórta. De a huszonnégy esztendős tanítónőnek tetszett mindez. Tetszett, hogy a hideg orcáit, orrát csípi, hogy a szél bundája alá fú és dermesztően verdesi testét. Háttal fordulván a szélnek, látta: hegyesorrú csizmái sűrű nyomokat hagynák, mintha apróvad nydmai lennének — éls ez is tetszett neki. Az üde, fénnyel átitatott januári napocska vidám gondolatokat ébresztett benne az életről, magiamagáról. Csak két esztendeje, hogy az iskolapadból idejött és máris ügyes, tapasztalt orosz nyelvtanítónő hírében áll. Uvarovkában, Kuzmikában és Csornyuj Jarban, meg a tőzegtelepeken, meg a méntelepen,' mindenütt ismerik, becsülik és tisztelettel Anna Vasziljevnának szólítják. Valaki éppen szembejött vele. „Mi lesz, ha nem akarózik neki letérni az ösvényről1

?" — kérdezte magában jókedvűen Anna Vasziljevna. Az ösvényen ketten nem fértek el, ha meg lelépnek róla — nyomban hóba süppednek. De jól tudta, hogy nincs a járásban olyasvalaki, aki ne engedne utat az uvarovkai tanítónőnek. Frolov, a méntelep lovásza került elébe. — Jő reggelt Ainna Vasziljevna! — Frolov megemelte kucsmáját kemény, kurtára nyírt koponyáján. — Magának is! Tegye fel a kucsmáját ebben az istentelen hidegben!. . Frolov igazában maga is minél hamarabb fejébe akarta nyomni a kucsmát, de most csak azért se tette, hogy megmutassa, fittyet hány a fagynak. Rózsás, sima volt a képe, mintha most lépett volna ki a fürdőből, bekecse jól feszült karcsú, sudár alakján, kezében vékony, hajlékony pálcát tartott, azzal ütögette a térde alatt meggyüremlett nemezcsizmát. — Csintalankodik-e az én Ljosa fiam? - kérdezte tisztesséktudőan Frolov. — Persze, hogy csintalankodik. Minden rendes gyerek pajkos. Csak határt ismerjen — felelte Anna Vasziljevna pedagógia tapasztal tságának tudatában. Frolov nevetésre fakadt. — Kezes gyerek az én Ljosám — apjára üt. Félreállt és menten térdig süppedt a hóbai. Olyan kicsi lett, mint egy ötödik osztályos. Anna Vasziljevna felülről lefelé bólintott neki, folytatta útját. Az iskola kétemeletes, széles, jégvirágos ablakú, alacsony kerítéssel körülvett épülete á műútra nézett. Vörös falainak visszfénye az út széléig pirosra festette a havat. Az iskolát ITvarovkán kívül műútra építették, mert az egész környék gyermekei odajártak; a járás ifalvaiból, a méntelepről, az olajmunkások szanatóriumából, még a távolabbi tőzegtelepről is. Most csak úgy patakzott kétfelől a műúton a sok kis csuklya, kendőcske, ellenzős meg kerek sipka, füles sapka meg baslik. — Jó reggelt Anna Vasziljevna — hangzott minduntalan csengőn és tisztén vagy tompán és alig hallhatóan a sálak és kendők mögül, amelyekből csak a szemük látszott ki. Anna Vasziljevnának első órája az ötödik AI-ban volt. Még el sem hangzott a fülszaggatő csengetés, amely a tanítás kezdetét jelzi. Anna Vasziljevna már bement az osztályba. A gyermekek egyszerre felálltak, 'köszöntötték és visszaültek helyükre. Nem lett rögtön csend. Padok teteje csapódott, nyikorogtak az ülések, valaki hangosan felsóhajtott, nyilván búcsúzott a derűs reggeli hangulattól. - Ma folytatjuk a beszédrészek elemzését. Az osztály elcsitult, behallatszott az úton végigszáguldó kocsik enyhe surrogása. Anna Vasziljevna eszébe ötlött, hogy tavaly milyen izgatott volt tanítás előtt, és akárcsak egy kis iskoláslány a vizsgán, hajtogatta magában: „A" főnév az a beszédrész... a főnév az a beszédrész..." És az is eszébe ötlött, mennyre kínozta a nevetséges félelem: hátha úgysem értik meg ? ... Anna Vasziljevna mosolygott az emléken, megigazgatta a hajtüt súlyos kontyában és egyenletesen, nyugodtan, érezve, hogy ez a nyugalom melegként árad szét testében, elkezdte : — A főnév az a beszédrész, amely tárgyat jelez. Tárgynak nevezzük a nyelvtanban mindazt, amiről azt kérdezhetjük: kj ez? vagy: mi ez? Például: ki ez? — Tanuló. Vagy: mi ez? — Könyv ... - Szabad ? A féliq nyitott ajtóban kicsi alak állt, kitapceott nemefzcsizmában, amelyen olvadozva egymásután aludtak ki a jégszikráoskák. Kelnek!, fagypérzselte arca égett, mintha céklával maszatolta volna be, szemöldökét dér lepte. — Megint elkéstél Szavuskin? — Anna Vasziljevna, mint általában a fiatal tanítónők, a szigorúság híve volt, de most majdnem panaszos volt a kérdése. Szavuskin tanítónője kérdését engedélynek vette, hogy belépjen a terembe és helyére sompolygott. Anna Vasziljevna látta, hogy viaszkasvászon táskáját a padba dugja, valamit kérdez szomszédjától, anélkül, hogy fellé forduina, bizonyára azt, miről szól a magyarázat? Anna Vasziljevnát elkeserítette Szavuskin késése. Boszszantő fegyelmezetlenség! volt, elrontotta a jól kezdődő' napot. Szavuskin késéseire panaszkodott neki a földrajztanítónő, kicsi, aszott, éji pilléhez hjasonlő öregasszonyka, aki mindig panaszkodott... Hol arra, hogy lármáznak a gyermekek, hol arra, hogy figyelmetlének. „Az első óra mindig olyan nehéz!" — sopánkodott a kis öreg'. Bizony nehéz annak, aki tanítványait nem bírja féken tartani, aki nem tudja az órát érdekessé tenni — gondolta akkor magában elbizakodottan Anna Vaszil.jevna lés felajánlotta: cseréljenek órát. Most érezte, vétett az öregasszony ellen, aki elég eszes volt, hogy meglássa Ainna Vasziljevna szíves ajánlatában a hivalkodást és a hibáztatást... — Értitek? — fordult Ajnna Vasziljevna az osztályhoz. — Értjük! Értjük! — felelték kórusban a gyermekek. — Jó! Akkor mondjatok példákat. Néhány másodpercnyi néma csend. Aztán bizonytalanul megszólalt valamelyik: — Cica!.., — Helyes - mondta Anna Vasziljevna, s egyszeriben viszszaemlékezett, hogy múlt évben is a „cica" volt az első példa. És ekkor kirobbant: rfSJ - Ablak! — Asztal! - Ház! - Űt! — Helyes! — szólt Anna Vasziljevna, ismételve a gyermekek sorolta példákat. Az osztály örvendezve felmorajlott. Anna Vasziljevnát ámulatba ejtette az öröm, amellyel a gyermekek az ismert dolgokat megnevezték. Mintha új, szokatlan értelemben fedeznék fel őket. AI példák köre váltig tágult, bár első percekben ' a gyermekek a legközelebbi, kézzelfogható tárgyaknál maradtak: „kerék . . . traktor 4 4. kút'..). seregélydúc" A hátsó padokból meg, a kövér Vaszja helyéiről, vékonyan 17