A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-12-01 / 48. szám
ANTONÍN NOVOTNY ELVTÁRS Aprágai vár Vladislav-termében kedden, november 19-én köztársaságunk elnökévé választották Antonín Novotny elvtársat, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkárát, a CSKP KB politikai irodájának tagját. Antonín Novotny 1904. december 10-én született a Prága melletti Letnanyban. Gyermekéveit mint egyszerű négygyermekes munkáscsalád fia töltötte el. Apja kőműves volt. Anyja korán meghalt. Iskolái elvégzése után géplakatosnak tanult. Munkáskörnyezetének és főleg apjának hatása alatt növekedett fel, aki politikai tevékenységet folytatott. Ezért б maga is hamarosan megértette, hol van igazi helye: már mint fiatal fiú terjeszti a szociáldemokrata sajtót — a Právo lidu-t és később a Rudé právo első számait is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, munkásosztályunknak a felszabadított köztársaság további fejlődése irányvonaláért folytatott súlyos harcai döntő befolyással voltak egész további életére. Atyja Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagja s később funkcionáriusa lesz. Antonín maga, jóllehet még nem is töltötte be tizenhetedik évét, 1921-ben belép a kommunista pártba. 1929-ben, amikor a párt élére a Klement Gottwald vezette bolsevik vezetőség kerül, A. Novotny elvtárs a pártszervezet bizalmija lesz. Már egy évvel ezután a járási konferencián a Karlín-venkov járás pártvezetőségének elnökévé választják. Ezt a funkciót 1935-ig б látja el. 1933-ban megválasztják a CSKP prágai kerületi bizottságának tagjává. Ezen egész idö alatt egyszerű munkásként dolgozik különféle helyeken. Antonín Novotny elvtársat 1935. júliusában küldötté választják, és Moszkvába küldik a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusára. Ez a kongresszus a munkásosztály összes erőinek egységéért vívott harc hatalmas sorakozója a fasizmus ellen, az új háború veszélye ellen, drágába való visszatérése után a CSKP prágai kerületi szervezetének oktatója lesz. 1937-ben a párt kerületi vezetőségének titkárává választják. Ugyanezen év novemberében a CSKP KB elnökségének határozata alapján Hodonínba küldik. Itt az 1938. szeptemberi mozgósításig mint kerületi párttitkár működött, s egyben a kerületi pártlap vezető szerkesztője volt. épünk harcának és nélkülözéseinek • * legsúlyosabb évei következnek — a megszállás súlyos évei, amikor a párt hűséges harcosainak tízezrei illegalitásba mennek, hogy ott tovább folytassák a harcot nemzeteink szabadságáért, hazánk felszabaddításáért a fasiszta iga alól, a nép jogaiért. És e harcosok között volt Antonín Novotny elvtárs is. A pártnak a földalatti munkára való áttérése után azonnal bekapcsolódik az illegális munkábá, és a prágai kerület illegális kommunista szervezete vezetőségének tagja lesz. 1941. szeptemberében letartóztatja a Gestapo. Nem volt könnyű az út, melyet a náci börtönökön át tett meg. A rendkívüli bíróság elítéli és a mauthausenl koncentrációs táborba küldi. Azonban Európa e legkegyetlenebb hitlerista kínzóhelye sem törte meg harcos szellemét, kommunista szívét. Ellenkezőleg — szemtől szemben a halállal, még jobban fokozódott gyűlölete a tőkés uralommal szemben, még jobban fokozódott elszántsága, hogy a végsőkig harcoljon hazája szabadságáért, népének boldog életéért. A koncentrációs táborban is kapcsolatba lép az elvtársakkal és folytatja az illegális harcot. Csupán 1945 májusa — e „haláltábor" felszabadítása ragadta ki őt a fasizmus karmaiból. Amikor hazánkat felszabadította a dicső szovjet hadsereg, Antonín Novotny elvtárs visszatért Prágába. A párt már 1945 májusában a CSKP prágai kerületének vezető titkári funkciójával bízza meg. A párt 1946. évi VIII. kongresszusán a CSKP Központi Bizottságának tagjává választják. Novotny elvtárs már mint a prágai pártszervezet vezető titkára megmutatta a lelkes, áldozatkész harcos, a munkásosztállyal és a dolgozó néppel szoros kapcsolatban álló harcos összes tulajdonságait, megmutatta, mily nagy szervezői tapasztalatokkal rendelkezik. A bban az időben, amikor a reakció hazánkban puccsot készített elő népi demokratikus rendszerünk ellen, Novotny elvtárs a prágai pártszervezet élén fáradhatatlanul harcolt nemzetünk összes egészséges erőinek egységéért, az ellenség minden áruló kísérlete ellen. 1951-ben — pártunknak a bürokratikus adminisztratív módszerek elleni harca és a tömegekkel való kapcsolata megszilárdításáért vívott küzdelme időszakában — Antonín Novotny elvtársat Gottwald elvtárs javaslatára a CSKP KB titkárává,-a Központi Bizottság elnökségének tagjává és a CSKB KB politikai irodájának tagjává választják. 1953. januárjában miniszterelnökhelyettessé nevezik ki. Gottwald elvtárs halála után ismét visszatér a pártmunka irányításához: a kommunista párt Központi Bizottságának első titkárává választják. E fontos funkcióban végzett munkásságának és törekvéseinek öt éve az egész párt és népünk élénk emlékezetében él. Hazánk ezen évek folyamán újabb utat tett meg előre, és a dolgozók újabb hősi munkát végeztek a szocializmus felépítése során. Hazánk a szocializmus táborának még szilárdabb része lett, amelyet törhetetlen barátság és szövetség köt a Szovjetunióhoz; szilárd támasza a világbékének és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalomnak. Hazánk szocialista építésének az utóbbi évek folyamán elért összes nagy sikerei magukon viselik Novotny elvtárs szerény, áldozatkész és szívós mindennapi munkájának eltörölhetetlen bélyegét. Novotny elvtárs vezetője annak a pártküldöttségnek, amely részt vett az SZKP 1956 februári XX. kongresszusán Moszkvában. Üdvözlő beszédében ezen a nagy jelentőségű kongresszuson a következőket mondotta: „Azok a nehéz feladatok, amelyeket hazánkban magunk elé tűztünk, megkövetelik hogy tovább növekedjék Csehszlovákia Kommunista Pártjának aktivitása és akcióképessége, emelkedjék a politikai és gazdasági munka színvonala, a politika szorosabb kapcsolatban álljon az élettel, a szocialista országépítés gyakorlatával. A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának tárgyalásai utat mutatnak a célhoz és még jobban megszilárdítják igazságos ügyünk győzelmébe vetett törhetetlen hitünket." kJ ovotny elvtárs erélyesen harcolt " * azért, hogy ez a világos út életünkben következetesen megvalósuljon. Már Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1956 március végén tartott teljes ülésén, amelyen megtárgyalták а XX. kongresszuson részt vett pártküldöttség beszámolóját, Novotny elvtárs beszámolójában rámutatott, hogy harci feladatunk az, hogy alkotó lenini szellem hassa át egész párt-, ideológiai, állami és gazdasági tevékenységünket, ebben a szellemben vizsgáljuk felül munkamódszereinket. És hogy nemcsak szavakról volt szó, hanem igazi tettekről, ezt pártunk egész további gyakorlati harcai igazolják. A CSKP 1956 júniusi országos konferenciáján Novotny elvtárs beszámolót tartott „A jelenlegi helyzet és a párt feladatai" címmel. Ez a beható elemzés a párt nyílt szava volt, amelyet valamennyi dolgozónk elfogadott, s amely úí alkotó tevékenységre sarkallt, új elszántságot és energiát, törhetetlen akaratot ébresztett bennünk, hegy teljesítsük szocialista országépítétésünk nagy feladatait. A CSKP Központi Bizottsága legutóbbi idei ülése — amelyen Novotny elvtárs beszámolót tartott az országos konferencia határozatainak teljesítéséről és további feladatainkról — ezért tűzhette ki a bátor jelszót: A szocializmus felépítésének betetőzését hazánkban. Pártunknak és egész népünknek e győzelmes útján nagy erőfeszítést fejtett kl Antonín Novotny elvtárs. A kommunista párt Központi Bizottsága nagyra értékelte munkásságát és közös ügyünkért végzett áldozatkész munkáját, amikor 1954-ben ötvenetedik születésnapja alkalmából küldött jókívánataiban a következőket írta: „Rendületlenül állottál a párt soraiban, mindig éberen őrizted tisztaságát és jelentős mértékben hozzájárultál a párt sorai egységének és tömörségének megszilárdításához. Céltudatosan és rendszeresen harcoltál a munkások és parasztok szilárd megbonthatatlan szövetségéért, a Nemzeti Front, egész népünk egybetömörüléséért. A dolgozó néppel legszorosabb kapcsolatban mindig kitartóan dolgoztál a párt céljainak megvalósításáért, népünk javáért." Д munkásosztály érdeke és jóléte, a ** nép érdeke, a haza és boldog szocialista jövőnk érdeke, ez a legszentebb ennek az egyszerű munkásnak, népünk soraiból származó dolgozónak életében. A köztársaság felvirágzásának érdeke, a békés alkotó munka tölti be Novotny elvtárs gazdag életét. A Csehszlovákia Kommunista Pártja nagyságára, erejére, megbonthatatlan egységére irányuló törekvés, amely népünk valamennyi győzelmének legszilárdabb biztosítéka — mindez megvan Antonín Novotny elvtársban, a Csehszlovák Köztársaság elnökében. A népből származik és a nép akaratából íett megválasztva, hogy hűségesen dolgozzon a népért. 11