A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-28 / 30. szám

álmát. Klavgyija észrevétlenül osont a jurtájához. A magas juhlegelökröl köd ereszkedett. A holdvilágos éjben jobbjelöl a jenyöják körvonalai bontakoztak ki, fölöttük tisztán ragyogtak a csil-A forrás 'melletti jurtában fejölök laktak. A jurtát a Tyansan enyvesei iszegélyezték. A fenyvesek ilján tej-, trágya-, égés- és áporolott, növényszag terjengett, amelyet I szél minduntalan felvakart. A Izsailoón szerteszét legelésztek a ehenek, lovak, juhok. Ízes fü sarladt a réten, és a nyár végéig pomtáztak Ia virágok. Az éggel ölelke:ő hegyek csúcsán magas fenyőfák '.öldelltek, alattuk édesvizű erek csörgedeztek. A zöldbe Iborult hegygerincen túl, i szomszédos jurtában csikósok lák-Lak. Még feljebb, a nap tüzében oljadozó jégtömegtől sáros 1

hegyalját is fent a hegyeket, melyeknek a jégtömegtől fehér körvonalai éjjel s világosan kirajzolódtak, a i ködbe borult bérceket, sziklákat és a felfelé kúszó fenyőfák vidékét juhpásztorok lakták. Ivan csikós a borókaerdő alatti karám egyik ménesét legeltette. Ütfa a jurtától a magaslati - legelőig sgy nagyobb forrás mellett vezet. Jegor apó, a farmok inszeminátora, iki az állatok / mesterséges megtermékenyítésével foglalkozó osztályt jezette, valahányszor találkozott a telivér tarka pejkőn kocogó Ivánlal, minduntalan megkérdezte a csikóst: — Aztán játszol-e még, Ványusfca.V — Játszom biz én, Jegor apó. — Hát akkor csak játsszál szépen Még sokra viszed. Alkonyatkor Ivan visszatért ménelével a jurtába. •Klavgyija jejórió a sajtárokat mosta a forrásnál. Jegor ipó mellette állt és hajtogatta, году a harmonikás Ványa derék lelény és nála melegebb szívű alig íkad a messzi környéken. — Ifjú koromban szakasztott olyan joltam, mint ó — mondogatta az ireg. Jegor apó szikár, i görcsös, éktelen lenyószálhoz hasonlított, feltételezletö, hogy ifjúkorában is ilyen volt. Klavgyija elmosolyodott. Ivan méiesének lovai a forráshoz értek. Klavgyija leplezetlen örömmel, de cissé zavartan megszólította: — Vanyusa! — Jó estét, Klavgyija — mondta i csikós és egykedvűen elment melette. Jegor apó megértően így szólt: — No, úgy látszik a harmonikás rAnyával valami nincs rendben. VLAGYIMIR KOZIN Kikeletkor a lovak ismét elmentek a forrás mellett és csak alkonyatkor • tértek vissza. A lányka most is ott serénykedett a forrásnál. Klavgyija 1

a szeparátort mosta. Ivan megállította lovát. — Jó estét, Klavgyijácska! Klavgyija szeme megakadt a ló hatalmas, sötét sziigyén, melyen végighúzódott egy kidagadt vastag ér, végigmérte a ló víztói csillogó vézna lábszárait, majd a csikós felé fordította bátortalan tekintetét. — Mi történt? — Nagyon gyötört a vágy utánad. — De nagy kín lehetett! — „Öröm" lesántult! — Ahá, tudtam mindjeirt, hogy máshonnan júj a szél. — Megyünk ma sétálni? — Nagy bitang vagy te, Ványusa! Zavart mosoly ült a csikós arcára, tarka virágot húzott elő a ló kantára mögül s boldogan nyújtotta át Klavgyijának. Majd tovább ment, hogy körülnézzen. Jegor apó így szólt Klavgyijához: — Édesgetni kell a legényt! Klavgyija fáradtan és gondolataiba merülve álldogált a forrás fölött. — Van is miért édesgetnem öt, Jegor apó! Sötét árnyak vetődtek a tisztán bugyogó forrásra; a fenyvesek teteje vereslett; rózsaszín árnyálatokban játszott a távoli jégtömeg. Alkonyodott. Egy fenyőfa alatt jókora darabon kopár volt a föld: sehol egy fűszál, csak lehullott tülevelek és fenyótobozok halmaza borította a talajt. A fenyő törzse egy lovas magasságával egyvonalban háromfelé ágazott. A törzs negyedik ága mindjárt a föld fölött hajlott el és merészen Jelfelé ívelt, az ég felé. Ezen a törzsön üldögélt Ványa és a harmonikájával bíbelődött. A lovai meg figyelték. A fenyőfa egyik oldalától meredek, széles hegyhát vezetett lefelé, melyet dús növényzet borított. Lejjebb virágos rét terült el, egészen a csillogó hegyi patakig, melynek csobogása fenn nem hallatszott. A pihenő csikók a friss fűben heverésztek. A csikósnak jó kilátása volt az egész vidékre: ellátott a messzi szénaboglyákig és jurtákig. A mély térség fölött, az erdős hegygerincek mögül a Tyerszkaja Ala Tau hófehér csúcsai villogtak. A szorosban, a sziklák és a körengeteg között elvesző ösvényen egy kövér ember lovagolt felfelé. Lovát a négytörzsü fenyőfánál megállította és figyelmesen vizsgálgatta a napfényben fürdő legelőt és az almos csikókat. Lova kijutva a szorosból nehezen szuszogott, de a csikós nem vette észre. Az idegen újságpapírt és mahorkát szedett elő a zsebéből és rágyújtott. A füst illata a csikós orrát is megcsapta. — ló napot, Doszcdi — mondta rebbenés nélkül a kövér embernek, aki a szomszédos kolhoz állattenyészetének vezetője volt. — Van valami újság? — Van. Mi van a lovacskáiddal, Ványa, hogy ma ilyen szomorúak? — Nincs muzsika. Elromlott a harmonikám. — Biz ez nagy baj! — Az ám! Unatkoznak a lovak és nem igen akarnak legelni. — Értem. A mi teheneink is megszokták a télen a rádiót, most meg, 1 оду egy hete elnémult a rádiónk, sok tehénnek csökkent a tejhozama. — Üssön bele a mennykő. # * * Mindenki aludta már az igazak lagok. Balfelől a végtelennek tűnő, egymásba fűződő fenyőgallyak tömkelege csoportosult. A köd lassan ereszedett, tehénszagot hozva magával. Alant, mindjárt a földt felett sűrű volt. A tehenek mozdulatlanul, térdig álltak a ködben. Jegor apó a jurta előtt üldögélt és pipázott. Két szép borjú oly kecsesen, hogy alig lehetett őket észrevenni a ködös éjszakában, álmosan, kitartóan az öreg közelébe lopódzott és minden áron végig akarta nyalni. — Szemtelenek mint a legyek — dörmögte Jegor apó és hessegetni kezdte magától a nedves orrukat szeretettel feléje nyújtogató borjakat. — Máskor már réges-régen alszanak, ezek meg itt még csókolódznának. Olyanok mint a gyerekek! Klavgyija leült Jegor mellé és jelsóhajtott. — Kisétáltad magad? — kérdezte az öreg fontoskodva és az egyik borjú Klavgyija jelé fordította orrát. — Apó, Ványával baj van! — Neked mindig bajod van azzal a Ványával. Sehogyan sem akarják ezek egymást megérteni! — fordult rosszallóan az öreg az egyik borjúhoz. — Meg kel mentenünk Ványát — szólt Klavgyija oly nyugodt, kimért hangon, hogy az öreg megrettent. — Megbetegedett talán? — Elromlott a harmonikája. Az öreg fellélegzett, gyufát gyújtott és kémlelően Klavgyija arcába vüágított. — Meg kell javítani. Klavgyija elfújta a gyufát és halkan maga elé suttogta: — Megcsinálják a harmonikát — megint nem fog szeretni. 8 // ' V