A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-28 / 30. szám

ROCK AND ROLL A nyugati ifjúság betegsége ^/WWWVWWWVWVWWWVW—ЛЛЛЛЛЛЛЛ/W A rock and roll nem felnőttek számára való, úgynevezett „társasági tánc". A rock and roll valami egészen más: ez maga az ős-ritmus, amit nem táncol, hanem va­lósággal magába szív a táncos, és úgy­szólván te'iesen elkábul tőle. Nincsenek figurái, nincsenek előírt lépései, az egész tánc nem más, mint a gátlások alól fel­szabadult ittasság; bódító méreg. A rock and roll megszületése óta való­sággal szünet nélkül tart a nyugati világ­ban ez a tömeghisztéria. A modern tech­nika mindenhová elér, a rádió a legtávo­labbi falucskában is hallható, a gramofon­lemezek minden országot elárasztanak. Ehhez már csak az kell, hogy egy rock and roll című nagyon is közepes filmet lefor­gassanak. A film bejárja a nyugati orszá­gokat, s nyomában mindenütt kitör a van­dalizmus. Hajmeresztő dolgokról számolnak be szinte naponta az újságok, és sok or­szág népe megdöbbenve tapasztalja, hogy súlyos betegség jelei mutatkoznak az if­júságon. A' betegséget rock and roll-nak hívják. A tények röviden összefoglalva így fes­tenek: Az USA-ban 1951 óta napirenden vannak a tánctermekben és mozikban a rock and roll következtében kitörő bot­rányok. Miután a tradíciókhoz olyan na­gyon ragaszkodó Angliában a rock and roll film néhány héten át szerepelt már a mo­zik műsorán, a hatóságok kénytelenek vol­tak a filmet betiltani, mert a filmszínhá­zat, amelyben bemutatták, úgyszólván föl­dig lerombolta a közönség. A borzashajú fiatal táncőrültek a film vetítése közben tácra perdültek, felszaggatták a székeket, megtámadták a közönségnek azt a részét, mely — szerintük — nem mutatott elegendő lelkesedést, és sörösfiaskókkai hatalmas lyukakat szaggattak a vetítő vásznon. Elő­adás után az utcán folytatódott a botrány A fiatalok táncolni kezdtek az úttesten és estéről estére valóságos csatákat vívtak a gumibotos rendőrökkel. De nemcsak Anglia az őrület áldo­zata. Hollandiában egy egész hang­versenytermet szétromboltak, az ara­nyozott karosszékeket úgy összetördel­ték, hogy már csak tüzelgsre lehet fel­használni őket. Oslóban a mozi közelében vezető egyik utca valamennyi kirakatát bezúzták, autókat fordítottak fel és autó­buszokat árasztottak el kőzáporral. Ham­burgban bukósisakkal a fejükön, halálfej­díszes bőrkabátban, gumibotokkal és ököl­lel ürítettek ki egy egész utcát, hogy le­gyen helyük a tánchoz. Ugyanez történt Nyugat-Berlinben ís, valamint Ausztriában s mindenütt, ahol a rock and roll tombolt és tombol. Mi is az a rock and roll? ban autódudák és fazekak voltak a hang­szereink. — Mások szerint a rock and roll csak változata nagyapáink kánkánjának, vagy az újabb boogie-woogie tánc elfajzot­tabb formája. Vannak viszont olyanok is, akik úgy vélekednek, hogy elegendő, ha gyors, de szabályos ütemben fél órán ke­resztül: „ha-ha, bum-bum"-ott üvöltözünk De a fanatikus fiatalság szemében az ilyen vélemény csak gyengeelméjű sznoboktól eredhet. Mert a rock and roll — az ifjak szemében — valóságos kinyilatkoztatás. A rock and roll zenéjét 1951-ben kom­ponálta Alan Reed, egy nem túlságosan tehetséges amerikai zeneszerző. A zene­szám a négerek szomorú dallamait s a cowboy-dal élénk ritmusát egyesíti má­gában. A régi szövegeket vad mondatok­kal, „bemondásokkal", hangutánzásokkal helyettesítette, s ezt nevezte később rock and roll-nak. Zenetudományi tekintetben a rock and roll rövid zenei mondatokból áll, melyeket egy hangszer, vagy az egész ze­nekar a végtelenségig ismételget. A dallam hiányzik belőle, az ének pedig az ismétlő­désekhez kapcsolódik, s az egész egy ideg­korbácsoló, ördögi kádenciában csúcsoso­dik ki. Alan Reed műve átütő sikert aratott, ötletét számtalan zenekar és énekes át­vette, s igyekeztek „különleges" rock and roll stílusban előadni a zeneszámokat. A leghíresebb ilyen énekes a 21 éves Elvis Presley, akinek egyik hanglemezéből egy­millió példány fogyott, s a fiatal énekes évi jövedelmét ma már félmillió dollárra becsülik. A megzenésített hidrogénbomba A rock and roll ifjú fanatikusai az an­golszász, a nyugateurópai és a skandináv államokban garázdálkodnak. Vajon mit ke­res és mit talál az ifjúság ebben a zené-v ben? (Az atomkor ifjúsága, a megmérge­zett nyugati világ romboló ifjúsága vadul tombol Bill Haley kompozíciójára, amely­ben a szerző egy fiatalember álmát kíván­ja zenei formában megörökíteni, mely sze­rint az ifjú egy hidrogénbomba robbanása után mindössze 13 asszony társaságában maradt életben egy nagyváros egész lakos­ságából.) Minden korban volt valami „be­tegség", mely az ifjúságot megtámadta, de legtöbbjük igazán ártatlan semmiség volt a rock and roll őrületéhez képest. Ma Nyu­gaton igen sok az olyan fiatal, aki minden ideált s minden logikát elutasítva magától, vad ellenzékiséggel lép fel minden olyan dologgal szemben, amit az idősebbek kí­nálnak számára. A civilizáció épületének falai súlyosan nyomják őket. Repülő sírkövek ( Zaklatták a járókelőket, felborították az autókat, beverték a kirakatok ablakait, aztán megpróbálkoztak vele, hogy elbari­kádozzák magukat. Mások régi sírköveket törtek össze egy közeli templomkertben, s azok darabjaival dobálóztak ... Az őrjön­gök életkora 15—19 év között volt... A jelenség egyébként nem új — írta még a lap — minden szombat este előfordulnak ilyesféle összecsapások Stockholm s a na­gyobb vidéki városok centrumában. Ezeket a rendbontásokat senki se szervezi, senki se tervezi előre, nem rendezik „semmi célból" és „senki ellen". Részvevőikben csak egy a közös: — életkoruk. így írnak az újságok, s áz ember meg­döbbenve olvassa a tudósításokat. Olvas­sa a fiatalkorúak bűnözésének növekvő számát a nyugati világban. Itt már nem is ^ a rock and rollról van szó. Ez már több, sokkal több. Vajon milyen formában je­lentkezik a nyugati ifjúságon ennek a be­tegségnek újabb kitörése? (z) Nem is olyan régen — mondja a még most is friss, aktuális érdekességnek szá-Bill Coleman néger trombitás így nyilat- mító hír — ötezer fiatal özönlötte el a kozott: Én már 12 éves koromban is ját- Kungsgatant, Stockholm főútvonalát. Há­szottam rock and roll muzsikát, de akkori- rom órán át tartották megszállva az utat. HETIPIAC A GYERMEKKOR CIKLUSBÓL Itt állt a régi Kispiac, kofák, árusok sátrai, zöldséges asztalok között a dinnyék mélyzöld halmai. Szatyorral, kosárral anyám ma is látom, — hogy alkuszik, s a zöldhajú kukorica a kosarában megbújik. Az árusok pénze csörög, gazdát cserél a paprika, a kút körül meg szomjasan kosárban guggol a liba. Kolbász sistereg zsírosan, és egyre nyikorog a kút, az ablakokon — tűz a nap — lecsuknak néhány ó zsalut. A szobák mélyén, hűs sötét, lágy zongoraszó csendül át, a jüggöny rácsa, meg a zsalu halkra szűri Solweig dalát. És kint az élet nem pihen, izzad, alkuszik, zsong a tér, ó de messze mär e világ, nyújtja karját, de el nem ér. S csak úgy látom már néhanap, mint utas, aki álmodik, s bejárja olykor egy letűnt, elsüllyedt világ tájait... MÉSZÁROS ILONA i 10

Next

/
Thumbnails
Contents