A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-22 / 51-52. szám

LOVICSEK BÉLA: Haragosok Fiatal vall fiatalról. Lelkendezést vagy legalábbis lelkesedést várhatna tőlem az olvasó. Jobban is illene hozzám, mint a tudóskodó szentenciák, de Lovicsek Béla Haragosok c. novellás kötete inkább az értelemre hat, mintsem az érzelemre, meggondolkoztat, mintsem indulatba hoz. Hadd mondjam el hát lelkendezés helyett gondolataimat a kötetről. ^ Minden író egy különvilág hordozója. Egy világé, amelyet ö ismer a legjobban, történéseké, amelyeknek csak ő lehet a krónikása. Lovicsek a falu elkötelezettje: mind a huszonkét elbeszélésnek paraszt vagy legalábbis falun élő ember a hőse. Élményei a faluhoz kötik, de nem minden vallomásának élmény a fedezete. Pedig az író akarva, nem akarva a saját életét írja, aki nem ezt teszi s mégis jót alkot — különös szuggesztív erővel képes elhitetni az olvasóval, hogy ő is jelen volt a krónikája történésénél. S Lovicsek1

nem ilyen író. Mihelyt az élmény nem lendíti írását, veszít erejéből, s tegyük hozzá' hiteléből is. S erre épp a címadó novella, a Haragosok a legklasszikusabb példa. Meséje egyszerű: A szegény s kommunista Hajnóci Jóska, a lány apja — a szegénységből felkapaszkodott Kocsis Péter vincellér — akarata ellenére is feleségül veszi Annuskát. Kész a harag a két család között. Egy sztrájk során békülnek ki: az öreg Kocsis rádöbben, hogy neki a sztrájkoló szőlőmunkások között a helye, s vállalva a munkanélküliséget, a nélkülözést, Hajnóciék mellé áll. A vonalvezetés töretlen, a kompozíció kerek, de éppen ez a problémát lanság a gyanús. Nagyon is a helyén van az elbeszélésben minden. Érezni, hogy már eleve adva volt a tétel; amit az író csak illusztrált. A sztrájkot sohasem próbált falusiak Lovicseknél egyik napról, söt egyik óráról a másikra következetes, elszánt osztályharcosokká válnak, a szomszéd faluból jövö sztrájktörők pedig olyan hamar visszafordulnak, mintha soha mást se akartak volna, csak visszafordulni, az osztályellenség, Mihók asztalos meg épp olyan olajozottan, pröblémátlanul tűnik el, mint ahogy megjelenik. Az eredmény: hitelvesztés. Életerős, húsvér alak ellenben az öreg Kocsis. Jól formált jelenet az elbeszélés végén. mikor a lojális apósnak kéne meggyőzni a lázadó vőt, hogy legyen sztrájktörő. Átállása valószerű, hiteles, hisz az egész elbeszélés tulajdonképpen ennek a lépésnek az előkészítése. De él a megalkuvót „rongyembernek" tartó öreg, kommunista Hajnóci, s a gyermekeit féltő, a haragosok háta mögött megbékélésre törekvő anya. Kocsisné alakja is. Jóval halványabb s elsikerültebb a pincemester s a párttitkár típusa. Szép s emberi melegséggel megírt az a rész, amelyben Hajnóci Jóska hosszú szünet után meglátogatja az apósát, hogy elűjságolja: fiuk született. S a legszebb, legmegfelelőbb, legemberibb a befejezés. Ömlő lírai hangon mondja el az író, hogy milyen jók az emberek, ha jó szóval, jó szívvel közeledünk hozzájuk. Az író célja világos: emlékezetés. A feladat nehéz: munkás-mozgalomról, szervezeti életről úgy írni, hogy elkerülje a sematiz-» mus buktatóit. Az igyekezet becsületére válik, hovatartozásának, pártosságának adja ragyogó jelét az elbeszéléssel. A következő négy elbeszélés emberei "nem is annyira haragosok, mind inkább panaszosok. Lovicsek így ír: egy csomó baj és jön a feloldás. Tézis, antitézis és szintézis. Hősei panaszkodnak és megvigasztalódnak. S ez a világ dialektikája. A baj nem is ott van, hanem ott, hogy sok esetben szinte varázsütésre következik be a szintézis. Az Igazságkeresésben például egy öreg nyugdíjas keresi az igazságát egy lelketlen hivatalnoknál, aki sehogy sem akarja megérteni az esett embert, aki „fél, retteg az otthontól, a holnaptól", s erre a sarokból mint valami „jótevő angyal", felemelkedik az ellenőr, s egy tollvonással elégtételt ad az öregnek, aki megelégedetten távozik. íme egy elvetélt helyzet. Az író, mivel nem akar a pesszimizmus gyanújába keveredni, önkényesen teremt kiutat, s elhamarkodja a szintézist. Az eredmény: hitelvesztés. A Vén bolond. Igazságkeresés, Félresiklott élet szerencsétlen emberek panoptikuma, akiknek a fentebb vázolt koncepció miatt felemelkedésük valószerűtlen. Lovicsek nem ijed meg a problémáktól. Az emberalakulást, lélekformálódást egész sor elbeszélésen keresztül igyekszik megrajzolni. Az ilyen tendenciájú írásai közül a legsikerültebb a Féltékenység és az Ökölcsapás, A siker titka a mértékletesség. Az író nem akar „ha törik, ha szakad"-módra embert változtatni. A Féltékenység Fekete Istvánja hűtlenséggel gyanúsítja a nóbizottságba járó. feleségét. A féltékenység a gyűlésezők ablakára űzi a férjet. Saját szemével győződik meg gyanúja alaptalanságáról, de korántsem nyugszik meg teljesen. Felenged ugyan fagyossága feleségével szemben, de azzal fekszik le, hogy „azért alkalomadtán megpofozom a titkárt," (a vélt szeretőt). Erről a tőről fakad az Ökölcsapás hitele is. itt se a szemünk előtt zajlik le a pálfordulás. Az alakok magukkal hozzák azokat a tulajdonságokat, amelyek kizárnak minden melléklehetőséget: a megoldás, a csúcsrajutás útja csak az lehet amit az író megírt. A téma egyébként nem új: az apa és fiú ellentéte. A zsarnokoskodó apa kitagadással fenyegeti a lázadó fiút, mire az önként hagyja ott az örökségét, a földet s a szövetkezetben keresi a megoldást. Se ebben, se az előzőben nem záródik hát le a történet, nyitva marad az ajtó, novellaszerűvé válik az írás, nem érzi az ember vázlatosnak, kivonatos regénytémának. i ovicsek írása ott kezd szárnyalni, ahol a szenvedély meg az élmény repítik. Ilyen elbeszélés is van bőven a kötetben. Ezek leginkább az író gyermekkorának, a fájdalmas, örökéletre szóló nagy élménynek rekonstrukciói. „A kispuska" megkönnyeztetö vallomás a szegénységről, de a dísztelen, szomorúságtól kongó szavak mélyén ott izzik a múlton meditáló író feneketlen gyűlölete az ellen a múlt ellen, amely ót szegénységben tartotta s gyermekleikét ezerszer megalázta. Néhol azonban ez a gyűlölet meg is töri az emlékezések lendületét. Az történik ugyanis, hogy az író mostani véleményét nem egyszer a gyermek énjének a szájába adja. Ez a hitelesség rovására megy. Ezért bicsaklik ki például az Apám azt akarta, hogy tanuljak c. kis írás. Töretlen humanizmusának, emberszeretetének adja közvetlen tanújelét az író a Nagyapám, A megostorozott vagy a Két bögre búza c. novellákban. Különösen megható nagyapjáról szóló lírai melegségü visszaemlékezése. Meleg szeretettel ír Lovicsek Az unokákban a legkisebbekről, a gyerekekről is, kár hogy az elbeszélés eleje vezércikk ízű. Anekdóta-szerüek Az üveg és az lika néni meg a statisztika c. elbeszélések. Hitelük kevés. Külön fejezetet érdemelne a kötet nyelve. Lovicsek lényeg-mondó. Nem ömleng, nem fontoskodik. Ennek megfelelően nyelve a puritánságig egyszerű, cicomázatlan, de éppen ezért világos. Azonban amennyire erénye, annyira a fogyatékossága is a Loviesek-stílusnak ez a nyelvi szárazság. Egy Stendhalnak — aki tudvalevő, hogy írás előtt törvénykönyvekből olvasgatott, hogy stílusa minél tárgyilagosabb, szenvtelenebb legyen — sikerült a száraz írásmód mellett is megtartani az állandó feszültséget, exponáltságot: a mondanivaló társadalmi súlya pótolta nála a nyelvi pompát — de Lovicseknek nem mindig sikerül ugyanez. Néha elkedvetlenítenek, lehangolnak bennünket a komor egyhangúsággal hulló szavak. Pedig Lovicsek tud költői is lenni, ha akar, lírát azonban csak ott találunk elbeszéléseiben, ahol az érzések túláradnak. (Például a Haragosok befejező részében, vagy a Nagyapám-ban). Szépen, költőien, szívvel. festi Csetö Rozikát: „Hosszú szempillái alatt, mintha két nefelejcs-csokor volna". Hatásosan a párját féltő Fekete Istvánt: „Odafönt a derült égen a fényesöltözetű juhász terelgeti hatalmas, sziporkázó nyáját. Idelent jajgat a szél, csapja, hordja a havat, mintha csak Fekete István búsuló szívének hordaná el a melegét." Nem szórja két kézzel jelzőit, de amit leír, annak csak egy helye van, mint Mendelejev periódusrendszerében az elemeknek: az, ahol ő használja. Néhol mesterien teremt hangulatot, s fokozza a hatást. Fekete István így tiltja meg a feleselő asszonynak, hogy nőibizottsági gyűlésre menjen: „Előbb csak a nyaka pirul el veszedelmesen, majd a füle hegye készül szikrát pattintani, s a következő pillanatban lódul az ökle az asztal lapjára: — Sehova!" I ovicsek nyelvi bázisa a népnyelv. Az ^ egyszerűségen és a gyakran használt tájszavakon túl is a népi íz árad az ilyen szólásokból: „A bába. vagy túl jól vagy túl rosszul kötötte el a hasa gyeplőjét", vagy: „Kegyetlenül hideg tél süvegelt ránk." Három elbeszélésben beszéltet huzamosabb ideig népi alakot, mind a háromnak az ízes. erőteljes, szellős nyelv a legfőbb erőssége. (Választ a legény, Nagyapám, Két bögre búza). Persze a nyelvi élvezetünk se lehet zavartalan. Nem tudunk mit kezdeni az ilyen mondatokkal: „István Pintérnéhez járt két évig lánykorában", „Nem ellenkezett a lányának", „Amilyen gyöngéd tud lenni a szerelmes szív, ugyanolyan erővel tud szembeszállni!)", „Nagy zűrzavar szikrázik a sztrájk reggelén" stb. Ugyanis: Istvánnak csak legénykora lehetett, ellenkezni csak a lánnyal lehet, és nem a lánynak, a szembeszállni ige tárgyas, csak úgy szembeszállni nem lehet, s végül az utolsó mondat képzavar: a zűrzavar nem szikrázhat. Összefoglalásképp: a Haragosok — útkeresés. Egy tehetséges, szerény és nagyon becsületes fiatal író útkeresése. A kötet határozott erénye a témasokszínűség. A szerző tágszemű ember. Látókörébe belefér az egész falu, s az elbeszéléseknek legalább fele társadalmi érvényű problémákkal foglalkozik. Tudatosítania kell azonban magában, hogy minden helyzet csak belülről ismerve hiteles. Örök emberi érzéseket, erkölcsi normákat, társadalomfilozófiai tételeket csak úgy „megnovellásítani" — olcsó megoldás, nem méltó Lovicsek tehetségéhez. TŐZSÉR ÁRPÁD 28