A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-12-15 / 50. szám
elasztikus, nem törékeny műanyagból készül, amely egyre nagyobb teret hódít az ipar minden területén. Érdekes, hogy játékiparunk milyen gyorsan átvesz minden új nyersanyagot, s hogy milyen gyorsan kijön olyan újdonsággal is, mint például a mosógép vagy akár a lökhajtásos repülőgép. A sok ismert és szokványos játék mellett érdekes újdonságnak számít a Smer szövetkezet tejfehér PVC-ből készült jégszekrénye, amely a közismert 200 literes „Calex" hűtőszekrény tökéletes mása, miniatűr kiadásban. Még villanyvilágítás is van benne — természetesen száraz elemre —, amely az ajtó kinyitásával ki- s becsukásával kikapcsolódik. Sajnos eddig még meglehetősen keveset sikerült gyártani ebből a csinos, ötletes játékből, s így kislányaink aligha juthatnak karácsonyra hozzá. Hasonlóan ötletes egy szintén műanyagból készült kacsa is — három kiskacsával a sarkában —, amely egy kis nehezék húzására elindul a sima asztallapon s a szélén magától megáll. A legtöbb gyerek szívesen játszik doktor bácsit, ebből indultak ki a játéktervezők, amikor megalkották az apró egészségügyi táskát, amelyben pici hő-C'jlex hűtőszekrény — miniatűr kiadásban Svatorí bácsi nem játszik — a mérő, jódos üveg, injekciós fecskendő — mind törhetetlen műanyagból készült, tehát a gyermek nem sértheti meg magát —, egy kis csomag vatta és ragtapasz található. A szövetkezet vagy százféle érdekesebbnél érdekesebb játékot gyárt, de hát ugyan ki tudná itt mind felsorolni. Az ötszáz alkalmazott nyolctized része itt is nő, s az átlagos életkor meglehetősen magas: 47 év. A dolgozók fele háziipari munkás. A játékok s egyéb gyártmányok kizárólag hazai nyersanyagból, főként az egyre ismertebb poliamid nevű műanyagból készülnek. Ez mozdonyok szerkezetét próbálja ki Sugár György felvételei ma már teljesen kiszorította az azelőtt külföldről kemény valutáért behozott polisztirént, amely lényegében az előbbivel teljesen azonos. Készül a sok szép játék. Szorgos kezek munkálkodnak, hogy gyermekeinknek meglegyen az öröme. S ha karácsony estéjén becsönget a Télapó, hogy letegye ajándékait gyermekeinknek, gondoljunk Svatofí bácsira, akinek egy kis köszönet jár, hogy olyan szépen szaladgál körhe-körbe Pistike vonatja, vagy Knlze nénire, aki olyan szépen felöltöz-tette Éviké hajasbabáját. TARJÄNI ANDOR Mondd, mit érlel... ? József Attilához Mondd, mit érlelt annak a sorsa Akinek kenyér sem jutott? Ki két naponta evett egyszer S itt-ott egy fröccsöt megivott? Mondd, mit érlelt annak a sorsa, Kire nem várt sem feleség, Sem puha párna, hogy lehajtsa Pihenni vágyó bús fejét? Mondd, mit érlelt annak a sorsa, Aki... De mért e sok beszéd? Attila él! Erlelt a sorsa Kalászba szökkent dús reményt. Bajuszán ritkán ringott morzsa, Lesöpörte a mérleget, Kaszája mindig gazba vágott, Fejszéje tőkét döngetett. Gyönyörű szíve friss virágot Nyit decemberi hajnalon, Húsz éve már, hogy megpihent é Nem bántja véres fájdalom. Nem kell a sírját megbotoznunk, Mert él a csontos Batu-kán, Szava áttört a régi rendnek Annyit döngetett kapuján. Mondd, mit érlel annak a sorsa. Szólj bátran, mint húsz év előtt. Zászlót lobogtat aki ismer S nem olcsó, gyászos szemfedőt. Szavad zenéli minden sínpár Szárszón, Budán és Szegeden. Te vagy ma is az Elet, Harc és Te vagy az örök Szerelem. Attila. Testvér. Megbocsáss, hogy így szólok rólad. Mit tegyek? Babusgattam s becégtem mindig Gyönyörűséges szívedet. FARKAS JENŐ 21