A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-08 / 49. szám

paszkodní kezd a kocsink. Egyenesen haj­tunk a Toba tengerszem felé, mely 900 méterrel a tenger színe felett terül el és olyan nagy, hegy a másik partját nem is látni, a mélysége meg eléri a 600 métert is. Utunk vadregényes vidéken halad ke­resztül. Eleinte még nagy dohány- és kau­csukültetvények között kanyarog az út, de hamar elhagyjuk a lakottabb vidéket és bejutunk a dzsungelbe. Áthatolhatatlan szövevénye ez minden fajta kúszónövénynek. Minden növény a napot keresi. Az olyan növények is, melyek máskülönben aj föl­dön nőnek, iparkodnak fel a nap felé, és megtanulnak kapaszkodni. Hosszú szárakon felkúsznak az órisfák tetejére, melyek néhol elérik a 40—50 méter magasságot is. Az őserdő másik különös sajátsága, még, hogy benne minden egyforma tompazöld színű. Nincs virág, nincs szín. Csak az orchideák halványlila színe hoz egy kis váltJdzatcsságcrt a nagy egyhangúságba. Mindenhol néma csend. Az őserdő állat­világa általában hangtalan. Csendben oson­nak táplálékuk után. Csak a majmok visí­tása hallátszik néha, de csak hallani, látni nem lehett őket. Kíváncsiak ugyan, de na­gyon félénkek. Az őserdőbe bejutni aizon­ban nem könnyű dolog. Ha valaki mégis be akar (hatolni, egy csomó kulira van szüksége. Ezek vágják az ember előtt az utat, mert a liánok (kúszónövények) úgy összevissza fonják az erdőt, hogy ott csak klevanggal (kb. 40 cm hosszú, kardalakú kés) lehet utat vágni. Utunk Kabang Djahé mellett vezet el. Ez egy kis batak falu. Házai nagyon fes­tőiek, szépein faragott oszlopokkal díszítve. Mikor egy pár percre megálltunk, a kis Fatima már is szaladt felénk egy felvá­qott friss kókuszdióval. Egy közepes dió tejét egy ember nem is bírja teljesen Bennszülött gyerekek Szumátrai emlék meginni, megvan: teátvérek között is majdnem egy liter. De nagyon üdítő, és 1Ó1 oltja a sizomjúságot. A meleg szinte fullasztó, lehetett úgy 45—50 Celsius fok. A hőséget eddig nem is éreztük olyan nagyon, mert az autóban elég erős lég­áramlat volt. No, de be a kocsiba. Megyünk tovább, mert Sidi Kalang, utunk célja még mesz­sze van, és ott ma passér (vásár) van. amit nem akarunk elmulasztani. Ilyenkor az egész környék lakossága hajókon hezza oda áruját. A Kegfestőibb kép. amit csak dl lehet képzelni. Minden' hajó fából van építve. Gyönyörű, aranyozott faragésokkal díszítve. Amit csak a környék megterem, mindent lehet itt kapni. Gyümölcsök gar­madában, ananász, sok fajta banán, pa­pája (olyan, mint a mi sárgadinnyénk, még az Ize (is hasonló), kókuszdió és más Izle­tesebbnél ízletesebb trópusi gyümölcs. Csupa szín, csupa illat. Ebbe keveredik a Szárított hal és ai különböző rákok saját­: ágos szaga. Azután a vásárosok elkezdik főzni az ebédjüket, kőkuszolajon, ez már aztán végleg megzavarja a szag-eldorá­dőt. Előkerül a kutya-beafsteak, mely kü­(lönösen a batakoknak kedves eledele. Kez­dik sütni a (különböző tengeri és folyami halakat, rákokat, elkészül a nasci-goreng, (pirított rizs), sült banán, no meg1 al sok mindenfajta édesség.

Next

/
Thumbnails
Contents