A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-08 / 49. szám

földalatti gyorsvonat nyolcvan kilométeres sebesíféggel száguldott. Morrison a New Temps esti kiadását böngészte. Türelmetlenül forgatta a tepedönagyságú oldalakat, de még a közepénél sem tarthatott, amikor összecsapta az újságét iés a zsebébe gyömöszölte. Bosszankodva állapította meg, hogy egyre inkább erőt vesz rajta az idegesség. Ereiben mind hevesebben lüktetett a vér, és tompa nyugtalanság lett úrrá rajta. Leszívesebben rágyújtott volna egy cigarettára* de tartott tőle, hogy ujjai remegnének és ezzel feltűnést keltene. Riportútjáról még sohasem tért vissza ilyen, feldúlj áMtapotiban. Igaz, minden esetben úgy járt e'1, ahogy azt tőle elvárták. És most. .. Homlokához kapott, mintegy megálljt parancsolva a feltülekedő gondolatoknak. Aztán riadtan nézett körül, akadt-e nézője a groteszk némajátéknak. De a vonat utasainak közömbös arca nemet jelzett. A szemben levő ülésen egy téglaszínű kosztümbe öltözött lány a kézitáskájában kutatott. Aaya gépiesen működésben lépett. Vesszőparipája volt, hogy külsőségek alapján állapítsa meg mások foglalkozását, és ebben meglehetős gyakorlatra tett szert. Pillanatok alatt összevetette hevenyészett benyomásait. Ápolt arc, fáradt arcvonások, '.kecses mozdulatok, mesterkélt mosoly, ha egy-egy pillanatra felnéz. A nagy áruházak egyikében süröghet-foroghat naphosszat a pult mögött. Talán evőeszközöket árul, de az is lehet, hegy kínai selymet. És minden darab eladott tárgyhoz hozzácsomagolják mosoly-faszlányát, melyet a tékozló ifjúság bőkezűségével osztogat boldog-boldogtalannak. De most, egy parányi tükör felé hajolva,, már felderengett a másik mosoly, az igazi, amely csak egyvalakié. Táskájából ciklámen színű ajakrúzs került elő, és Morrison azon kapta magát, hogy felvidultan gyönyörködik a karcsú ujjak fürge mozgásában. A kis tükör hátsó •oldalát valamelyik élelmes cég " reklámja töltötte be. Mégkísérelte kibetűzni. A tűikor nem csal — hirdette az első sor. Aztán megakadt. A folytatás kisebb betűi összefolytak előtte, és csak az utolsó sorban ritkítva szedett Melody gömbölyed vonalai táncoltak jszinte kihívóan szeme ellőtt. Hogy miért nem csali a tükör, hasztalan igyekezett megfejteni. Zavarba jött és elkapta .tekintetét. Hirtelen támadt jőkedve nyomtalanul szétfoszlott. Kesernyés Ízt érzett szájában, midőn a következő állomáson leszállt. A főnök hatalmas alakja betöltötte a hatalmas íróasztal hátterét. Az öblös bőrfotelben feszengő Morrison úgyszólván teljesen visszanyerte nyugalmat,- amíg a kimondhatatlan hosszúnak tűnő telefonbeszélgetést hallgatta, A főnököt ragyogó hangulatban találta, és szinte restellette, hegy annyira tartott a beszélgetéstől. — Hdl is hagytuk abba — fordult feléje a főnök. — Igen, szóval nem hozott anyagot. Kár. Ez a nyomorult kis biztosító az utóbbi időben packázik velünk. Nem is hirdet nálunk. Rájuk fért volna egy kis leckéztetés. Az előzetes információkat megkapta, ugye? Morrison bólintott. — Ügy számítottam, hogy Tracyval •könnvű dolga lesz. Kitűnő koponya^ de könnyen inába száll a bátorsága. Túlságosan megbízik alárendeltjeiben, ez fogja kitekerni a nyakát. ' Megérdemli. — Öt gyereke van — sikoltott ki önkéntelenül Morrisonból a • szó. — Bravó, legalább ennyit kiderített — csapott az asztalra a főnök — bár ezt.ön nélkül is tudtam. Sebaj, feltevésemet ismét igazolta: önben van fantázia. Már öt esztendővel ezelőtt megállapítottam, kár lenne, ha csip-csup dolgokra forgácsolná szét tudását. Ezért csináltam önből nagy riportert. Nem bántam meg. Sőt, büszke voltam önre. Ez a mai az első, hm, megtorpanása, és most olyan szerencsétlen képpel ül előttem, mint egy gátfutó, aki rcsszul vette az utolsó akadályt és elesett az elsőségtől. A főnök szélesen felnevetett. — Pedig az utolsó években töméntelen alkalma nyílott a tökéletes gátvétel elsajátítására. Sportolt maga egyáltalában, mister Morrison ? — Az iskolában ... atletizáltunk. — Rögbiznie kellett volna — dördült fel a főnök hangja. — A rögbi az életrevalóság iskolája. Aki a tojásdad labdát kergette, mindig feltalálja magát a tülekedésben. Ha időmből futná ... Egyet legyintett) és szelídebbre fogta hangját. — A rögbit annak idejében mesterem kedveltette meg velem, ön persze nam tud róla, •mister Morrison, hogy én valamikor órásnak készültem. Kiskoromban a környéken elhajított valamennyi ébresztőórát összegyűjtöttem, és nem akadt nálam boldogabb gyerkőc hét határban, ha valamelyik csengőjét sikerült működésbe hoznom. Mikor kinőttem az iskolából, elszegődtem órás inasnak. Akkor északon laktunk, egv kicsiny, de hosszú nevű városkában. Ez azonban mellékes. Nem dicsekvésképpen említem, de ezen a pályán is megálltam a helyemet. A kisváros egyetlen órása vezetett be az órák szerkezetének parányi és sejtelmes világába. Nyakas ember volt, azt tartotta, aki nem rögbizik, nem lehet jó mesterember. Nekem több se kellett. Szóval, felszabadulásom után alkalmazott. Talán mindhalálig ott ragadtam volna, ha egy szerencsétlen véletlen — nevezhetjük szerencsésnek is, egyre megy — nem töri derékba szürke, de biztos karrieremet. Egy szép napon behoztak az üzletbe egy ébresztőórát. Csak a rugóját kellett volna kicserélni, de a tulajdonos nem vette át, mert- má-" sutt vásárolták. Megesett a szívem az asszonykán. Férje gyárban dolgozott, ha öt percet késett, két órát vontak le bérébők Mikor a tulajdonos magamra hagyott, az assszony visszasomfordált s én átvettem a javítást. Eszemágában nem volt, hogy hasznot húzzak a munkából, annakrendje és módja szerint bevezettem a naplóba. Javítás közben a mester rajtakapott. Tüstént kitette a szűrömet. Akkor nagyon elkeseredtem ... Pillanatnyi szünetet tartott. Arcvonásai •megkeményedtek és szavai szelték a levegőt, akár a beretva. — Értelmesen tud halig af

:a, mister Morrison. Ezt egyébként el .is várom minden alkalmazottamtól. Én vagyok ennek a szerkesztőségnek a felelős vezetője. Magam részéről ezt nem találom a legszerencsésebb kifejezésnek. Inkább karbantartót m< ndanék. Karban kell tartanom az emberekből álló hatalmas gépezetet, hogy olyan' pontosan működjék, mint, mint a legfinomabb svájci óra. Higgye el, nem körmyű mesterség kifürkészni, miért nem illeszkednek egymásba hajszálpontosan a fogaskerekek. Néha az anyagban van a 'hiba, máskor csak egy csepp olaj szükséges. Nem szabad visszariadni a nagy javítás alkalmazásától sem. Persze emberekről van szó, nem holt anyagról, akik eleve megtehetik a szükséges óvintézkedéseket, megkönnyíthetik dolgomat. Megkönnyíthetnék'. Szabad egy pillanatra a zsebtükrét? •Morrison ösztönös mozdulatot tett, de karja félúton szárnyaszegetten hullott vissza. — Niimcs ... A főnök hangja úgy zerrgett, mint a •kinyilatkoztatás. — Sejtettem. Pedig a tükör a legőszintébb barátunk. Leleplezi gyengénket, figyelmeztet és óv, zöldet és pirosat mutat. Persze csak annak, aki érti a' nyelvét. Tessék, nálam mindig akad egy-kettő, és még valamit. Nagy javítás elképzelhetetlen bizonyos alkatrészek kicserélése nélkül. Morrison belemerült a kezébe nyomott fénylő üvegdarabba. Hamuszínű arc nézett vele farkasszemet. Barna hajában ijedten bújtak meg az ezüstös szálak. Mindössze pár szál, de most milliónyinak érezte, és égette, mint az izzó parázs. Felpillantott. A főnök már az előtte heverő aktába temetkezett, csak egy bizonytalan mozdulattal adta tudtára, hogy elmehet A felvonóra várakozva döbbent rá, hogy a tükröt még a markában szorongatja. Akaratlanul megfordította és hátlapjáról ismerős betűk köszöntötték. a tükör nem csal, ' de Ön túljárhat az eszén, ha MELODY-hajfestéket használ. A betűk kajánul és kárörvendően táncra perdültek, és kacagtak, harsányan kacagtak ... — Parancséi jan, mister! A liftboy hangja volt. Zsebrevágta a tükröt és belépett a fűikébe, amely úgY tetszett neki, szinte indítás nélkül zuhan, zuhan, lefelé. MARTON JÖZSEF 19