A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-08 / 49. szám

nélkül SZINETÄR GYÖRGY Nagyon divatos mostanában az olyan irodalmi gyűjtés, összeállítás, amelyben valamilyen összefoglaló cím alatt, egy szűkebb témakörhöz tartozó meséket, novellákat, költeményeket fonnak csoportba. Ilyenek például a „Tündérmesék", „Boszorkánymesék", „Lovagregények", a „Nép humora" vagy Szerelmes versek" és más címszó latt egybefoglalt válogatások. Egy ilyen gyűjtemény anyagának négy gyöngyszemétteszem most le az olvasó asztalára. Minthogy rekordokra, a legnagyobb teljesítmények elérésére törekvő korban élünk, meséink is olyan emberekről szólnak, akik életük valamely területén eljutottak a maximumig. Ime a négy mese. A világ leglustább embere « Volt egyszer két diák, Markó és Mirkó. Olyan restek voltak, hogy sokszor reggelig sem aludtak, mert lusták voltak lehunyni a szemüket. Hogyan és miből éltek ekkora tunyaság mellett? Ezt ne kutassuk. Eltek!, Történt egyszer, hogy elaludt .szobájukban a vülany, mert kiégett a körte. Két napig hevertek a sötétben, mert nem tudtak megegyezni abban, melyikük csavarjon be újat a kiégett villanykörte helyébe. Végül megállapodtak. — Csavarjuk be együtt — mondta Marko. — ló! — félelte Mirkó és örült, hogy üyen rövid szót tálált a válaszra. Felcihelődtek hát és nekikészültek a nagy munkának. A csillár nagyon magasan lógott, ezért úgy döntöttek, hogy Mirkó a Markó vállára all. így is történt. Markó leguggolt, Mirkó fellépett a vállára, a kezében tartott villanykörtét odaillesztette a csülár csavaros foglalatához, aztán csendesen leszólt Markónak: «— No és most forogj! A világ legönzőbb embere Szikrázó napsütésben, sziklás hegyiúton kaptat felfelé egy kordé. A rozoga alkotmány tetején, mint egy trónon ül kövéren is izzadva Kőtár, a szegény, de istenfélő kcűmár. A kordét egyéb igavonó állat híján, Kőtár felesége húzza. Persze szakad róla a verejték. Az egyik fordulónál váratlanul szembetalálkoznak a szomszédjukkal. — Hová, hová Kőtár szomszéd? — kérdezi amaz. Kőtár megböki ostornyélének hegyével a kordéba fogott felesége vállát és szomorú sóhajjal feleli: — Beteg ez a szegény asszony. Viszem az orvoshoz! A világ legpechesebb embere Vásárra készül Mojtek, a zsugori gazda. A kukoricával megrakott szekér körül ott sürög-forog a felesége és egyre könyörög az urának: — Vigyél el engem is Mojtek! Vigyél magaddal! Három éve nem voltam a városban. — Ne bomolj! — mordult feleségére Mojtek. — Látod, hogy rogyásig megrakva a szekér. — Meghúzódok én a saroglyában is, ha megengeded! — rimánkodott az asszony, — Ott inkább dinnyét viszek! — zártaié Mojtek a vitát és elindult. Az asszony otthon maradt. Otközben irtózatos vihar érte utol Mojteket. Ügy dörgött, vülámlott, mintha le akarna szakadni az égbolt, és egy villám lecsapott egyenesen Mojtek szekerének saroglyájába. A sok dinnye egyetlen zöld és piros színű víztölcsérré változva pillanat alatt megsemmisült, de a szekér hátulja is üszőkké, füstté változott a saroglyával együtt. Mojtek megdermedve nézi a szerencsétlenséget, aztán nehéz sóhajjal szakad fel kebléből a keserűség: — Haj, haj, de megvertél istenem! Pedig, hogy rimánkodott az asszony, hogy hozzam magammal. A világi leghiggadtabb embere Ejtóernyöugrásra oktatják Timort. Megmagyarázzák neki, hogy amikor kiugrik a gépből, számoljon egyenletesen tízig és csak azután húzza meg az ejtő nyitózsinórját. Ha nem így tesz, akkor a hamarább kinyíló ernyő bekerülhet a repülőgép légörvényébe, elszakadhat, összegubancolódhat — és kész a szerencsétlenség. Ezután felviszik Timórt' ezer méter magasra. Ott Timor bátran kiugrik a gépből. Fentről is figyelik az ugrást, de alulról, a földről is, ahol a mezőn a parasztok , éppen szénakazlakat hordanak össze. Fenn is, lenn is rémülten látják, hogy Timor ejtőernyője nem nyílott ki és a szerencsétlen ember, mint mennykő csapódik bele egy szénaboglyába s eltűnik benne. A mezei emberek halálraváltan rohannak a kazalhoz és lázas igyekezettel egy pillanat alatt szétdobálják. Hát ott guggol Timor, keze az ernyő nyitózsinőrján és behunyt szemmel, nagyon nyugodtan, tagoltan éppen azt móndja: — K-i-l-e-n-c.