A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-08 / 49. szám

Gailtard francia miniszterelnök mintegy két hét előtt igen kétes értékű „győzel­met" aratott. Sikerült megszavaztatnia a pénzügyi felhatalmazást, amely üj, súlyos adóterheket varr a nép nyakába. E sikerben azonban aligha telt öröme. A szavazásnál kisült ugyanis, hogy beiktatása óta 81 kép­viselő támogatását vesztette el, s már az a helyzet, hogy a Gaillard kormány csak bizonyos parlamenti csoportok ingadozása és tartózkodás jóvoltából tud vegetálni. Az ország bel- és külpolitikai nehézségei azonban veszedelmesen növekszenek, s újabb válság rémét idézik fel. Alig két hete ismét hatalmas méretű sztrájk rázta meg Franciaországot. E bér­mozgalomban. több mint egy millió közal­kalmazott vett részt, ffa meggondoljuk, hogy e sztrájk október ló. óta immár az ötödik nagyszabású tiimegakeió, nem lehet a legkisebb kétségünk sem az iránt, hogy a francia dolgozók szakszervezeti akció­egysége erősödik, s hogy a tömegek elke­seredett harcot vívnak az inflációs pénz­ügyi politika ellen, amely egyre jobban tö­ri le a széles rétegek életszínvonalát. Egé­szen bizonyos, hogy a Gaillard-kormány adó­emelései, melyek olyan elsőrendű fontosságú cikkeket is érintenek, mint pl. a háztartá­si szén és a disznóhús, további drágulást eredményeznek. Gaillardék számolnak a nép növekvő elégedetlenségévél és a to­vábbi bérmozgalmakkál. Ezért siettek meg­ígérni a legalacsonyabb közalkalmazottak fizetésének rendezését, másrészt erélyes intézkedésekkel fenyegetőznek újabb sztrájk kitörésének esetére. F ranciaország társadalmi feszültségét alapvetően fokozza az Algéria ellen foly­tatott gyarmati háború, amely növekvő el­lenszenvet vált ki Tuniszban és Marokkóban is, s végzetesen ássa alá a francia kormány tekintélyét a világ békeszerető népeinél. A béke ügyének új térhódítása A SEATO néven ismert délkelet-ázsiai katonai tömb főkolomposait csúfos vereség érte. Összeomlottak abbeli reménységeik, hogy Laoszt előbb-utóbb sikerül bevonni­uk az észak-amerikai érdekeket szolgáló SEATO-ba. Vajcn mi történt? A laoszi királyság és Patet-Lao vezető személyiségei megegyeztek, hogy a nemze­ti agység jegyében megalakítják a közös koalíciós kormányt. A francia gyarmatosí­tók ellen hősiesen küzdő Patet-Lao fegy­veres erőinek hivatott képviselői tehát egyenjogú félként foglalják el helyüket a laoszi kormányban, aimefy következetesen halad a szigorú semlegesség, á békés együttélés politikájának útján, és az or­szág területén nem tűr meg semmiféle idegen katonai támaszpontot. E nagy jelentőségű elhatározás értéke­léséhez tudnunk keíf, hegy Patet-Lao az ország északi részének két tartományát foglalja magában, melyeket a laoszi sza­badságharcosok akkor szabadítottak fel, amikor a keleti szomszédságban levő Viet­namban még javában folyt a francia gyarmatosítók elleni harc. Az ország déli részében a franciák kénytelenek voltak függetlenséget adni. és ott a laoszi király­ságié volt a hatalom. Persze a francia gyar-Tnatosítók sehegysem akartak beletörődni Patet-Lao létébe, s a királyság bevonásá­val ellenségeskedéseket szítottak a két északi tartomány ellen. Majd az ameri­kaiak vállalták a békebontók szerepét s mindent elkövettek, hagy meghiúsítsák az 1954-és genfi egyezmény érvényesítését, amely úgy intézkedett, hogy a laoszi egy­ség kérdését választások útján kell ren­dezni. Azf amerikai imperialistáK azzal számoltak, hogy zavarkeftési kísérleteik alkalmas ürügyül szolgálnak a SEATO tag­államainak beavatkozására, a hogy mester -kedéseik révén sikerül Laoszt a SEATO-ba kényszeríteni. Minthopv Laosz keleten Vietnammal, nyugaton Thaifölddel, északon pedig a népi Kínával határos, az Egyesült Államok nagy hadászati jelentőséget tulajdonított Laosz­nak. Annál kisebb volt azonban a, laoszi szabadságszerető répnek a hajlandósága, hogy 'mperialistá cselszövények játék­szeréül szolgáljon. A nyugati nagyburzsoá sajtó csalódottan számol be a laoszi nemzeti egység kor­mányának megalakulásáról. A nemzeti füg­getlenség meg a béke politikájánál^ győ­zelmében Jcommunista behatolás" veszé­lyét szimatolja. Attól tart, hogy a haladás erőinek laoszi győzelme buzdítóan hat a thaiföldi hazafias mozgalomra, és letörten vesz róla tudomást, hogy a népi demokra­tikus, Kína kőzetében véglegesen meg­szűnt egy lehetségesnek vélt háborús tűz­fészek. A moszkvai békefelhívás kötelez Moszkvában a közel múltban 64 kommu­nista és munkáspárt küldöttsége béke­felhívást fogadott el, amelyet az idők két­ségtelenül egyik legfontosabb történelmi okmánnyá avatnak. A békefelhívás többek közt rámutat a második világháború borzalmaira, a hitle­rizmus szörnyűségeire, a szocialista tábor hatalmas fejlődésére s miközben, feltárja a békés együttélés nagyszerű távlatait, a béketábor óriási erejét, világosan kifejezi azt is, hogy a háborús veszély még nem múlt el. s végleges elhárítása a békesze­rető népek összefogásán múlik. Ezért fordul a békefelhívás — politikai meggyő­ződéstől és felkezeti hovatartozástól füg­getlenül — mindenkihez, aki nem akar há­borút. hogy követelje a lázas fegyverke­zés s az atom- meg hidrogénfegyverek használatának beszüntetését, a katonai tömbök és hadi támaszpontok felszámolását és a kortektiv biztonság megteremtését. Míg e nagyszerű békefelhívás a béke vé-' delmére mozgósítja a világ népeit, a nyu­gati hatalmak lázasan készülődnek az at­lanti tömb tagállamainak legmagasabb szinten folyó decemberi, értekezletére, ahol a jelek szerint, úgynevezett csúcsszervet igyekeznek majd létesíteni, amely az ösz­sze.- NATO-államok külpolitikáját irányíta­ná. Ezzel természetesen az is járna, hogy a tagállamoknak bizonyos mértékig le kel­lene mondaniuk függetlenségükről. A tag­államok érdekeit persze egyáltalán nem lesz könnyű összeegyeztetni. A Tunisz kö­rül támadt vihar világosan mutatja, hogy az atlanti államokat laza kötelékek fűzik egymáshoz, és hogy az Egyesült Államok még szerény engedményeket is nehezen tesznek ott, ahol vezető hatalmi pozíció­juk tekintélye ferog kockán. A decemberi tanácskozásoktól minden esetre Nyugat-Németország reméli a legtöbbet, mindenek­előtt reméli, hogy terütén nukleáris és rakétafegyvereket tárolnak. Sokkal bonyo­lultabbnak ígérkezik a hatalmilag meg­gyöngült Franciaország igényeinek kielé­gítése s annak az ellenállásnak a leküz­dése, amely a kisebb atlanti szövetségesek soraiban mutatkozik. Minden esetre a küszöbön álló párizsi NATQ-értekezlet újabb figyelmeztetés, hogy a békeszerető nemzeteknek résen kell lenniük és fokozottan kell harcolniuk a béke megóvásáért. Szirt í Megbízható szer hörcsögök, mezei pockok és valamennyi szabadban élő kártékony rágcsáló étlen. Nagybani árusítás: Remesefnícke potré-Ъу, п. Kassa. Gyártja: Spolana n. v., Neratovice. 14

Next

/
Thumbnails
Contents