A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-08 / 49. szám

Útmutatás kezdő oersíróknak PÉTER LÁSZLÖ: Szerkesztőségünkbe naponta érkeznek kapunk olvasóim versek és prózai írások. A versek kevés kivétellel igen szerény próbálkozások, amelyekre szerkesztői üzenetekben adunk rövid válaszokat. A gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen kezdő verselöknek áftalában közös hibájuk van, s ez a formai tökéletlenség. Mivel Horváth János rendszeres Verstanának megértése már bizonyos előképzettséget feltételez, az alábbiakban olyan *egyszerü formában és közérthetően foglaljuk össze a verstan leglényegesebb követélményeit, hogy azokból a próbálkozók könnyen okulhassanak, tanulhassanak. A költök érzelmeiket, gondolataikat egyszóval mondanivalójukat leginkább vers formájában fejezik ki. A költői nyelv ezért legtöbbször verses formájú. A verses beszéd a prózától mindenekelőtt abban különbözik, hogy a nyelv a költői beszédben zenei módon hullámzik, mondhatnánk, a vers szavai szinte lüktetnek. Éz a lüktetés, azaz a ritmus a versnek egyik fő »smertető jele. Bátran állithatjuk, hogy a ritmus teszi a verset verssé, vagyis titmus nélkül nincs vers. Költőinknél a ritmus olyan fontos tényező, hogy meghatározhatja a vers felépítését, formáját és befolyásolhatja a tartalmát is. Kitűnő példa erre Tóth Árpádnak „Rímes, furcsa játék" című verse, melyben a föhangsúly inkább a ritmuson és rímek van, mint a mondanivalón. lensége a ritmusra emlékeztet, pl. az inga ketyegése, a víz hullámzása, szívverésünk stb. Minden ritmikus sor tagokból álL Az egyes tagok, melyek a ritmikus sorban egymást váltogatják, lehetnek különféle eredetűek, azonban kell, hogy azokat mindig ugyanazon érzékszervünk segítségével érzékeljük, pl. látásunkkal vagy hallásunkkal. így szemünkkél érzékeljük a fény változásakor keletkezett ritmusokat, ilyen pl. a fényreklámok színeinek váltakozása. Fülünkkel érzékeljük a zene hullámzásává! előidézett ritmusokat stb. — A ritmikus sor eigyes tagjai rövid időközönként váltogatják egymást, de tudatunkban nem külön-külön, hanem folyamatosan, összefüggő ritmus benyomását keltve jelennek meg. A művészetben háromféle ritmust különböztetünk meg. Van táncritmus, zenei ritmus és beszédritimus. Minket persze a következőkben leginkább a beszédritmus, ill. a költői ritmus érdekel. Mielőtt a ritmus mai értelmezésével tovább foglalkoznánk, meg kell említenünk, hogy a legrégibb költészet alapja a g о ndolatritmus volt. A gondolatritmus a hangritmussal ellentétben rokon vagy ellentétes gondolatoknak, vagy gondolatok egyes részeinek szabályszerű hullámzása: pl: Alunni fogsz, s nem lesznek álmaid, Alunni fogsz, s nem lesz több reggeled. (Vörösmarty) Szeszélyes bús ajándék E rímes, furcsa játék, Óh, zokog, bár negédes, — Fogadd szivedbe, édes! Mert csupa szívbe vert sebt Vérszínezi e verset, Mint halvány őszi rózsa Szirmát az öszi rozsda. Óh mind e rím mi kába, Óh mind e vágy hiába, Nekünk, két árva rabnak. Csak sóhajok maradnak . De hallgasd most e verset, E torz kedvvel kevertet, Zsongítson furcsa hangja, Mint füstös képű banda:... Mácba cseh költő „Confiteor" című művében a maga költői alkotásainak keletkezését így jellemzi: „Elképzeléseim, gondolataim, benyomásaim, hangulataim lelkemben először, mint valami kimondhatatlan melódiának ritmikus lüktetései jelentkeznek; ebből a ritmikus zsongásból születik később a metafora, verssor, rím, egyszóval a költői alkotás." Mivel a ritmus a vers szempontjából iíyen fontos tényező, szükséges, hogy vele a következőkben egy kissé bővebben foglalkozzunk. A ritmus A ritmus a költői nyelv egyik szépsége, és a hangszakaszok szabályos váltakozásán alapuló hullámzásban áll. A ritmus görög szó, mely folyást, hullámzást jelent. így nevezik a zene ütemeinek lüktetését, a táncmozdulatok egyenletességét és a költői beszéd hullámzását. A ritmus szónak az egyes korokban más-más értelme vcflt. Ma ritmuson valamely hangsor szakaszainak váltakozását értjük. A természet és az emberi élet sok je-Á gondolatritimusnak költőink ma már csak egyik változatát, az un. refrént használják. A refrén egy vagy több szónak; sokszor egész verssornak a versszak végén való ismétlődése. Ilyen refrén pl. „Én magyar nemes vagyok!" Petőfinek „A magyar nemes" c. költeményében. A költői ritmus keletkezése A költői ritmus keletkezését úgy magyarázzák, hogy fiziológiai okokból a test természetes életműködéséből keletkezett, mivel a szívverés és a lélegzés, is ritmikus folyamat. A primitív ember az ősidőkben éppenúgy, mint a mai vademberek, fájdalmukat vagy örömüket szabályos időközökben ismételt taglejtéssel, tánccal fejezték ki. A ritmikus mozdulatokat kísérő felkiáltásokból alakult ki a primitív tácdal, melyet később zenével is kísértek, Valószínű, hogy ezek a primitiv mozdulatok, — felkiáltások, később az egyes munkafolyamatok (melyek szabályos időközökben ismétlődő mozdulatokból álltak) kísérőivé váltak, hogy így az ember munkáját megkönnyítsék, mechanikussá tegyék. Ezek a ritmikus szólamok a fejlődés folytán önkéntelenül az egyszerű munkadalt eredményezték. Irodalmunkban az ősi munkadalt Gellért püspök legendája említi először. Az ősi munkadal így lett a dalköltészet alapjává. Nemzeti ritmusok ( Minden nemzetnek rendszerint saját zene-, tánc- és versformája van. Ezeknek közös, a többi nemzetétől eltérő ritmusuk vah. mely az illető nép zene-, tánc- vagv versformájának sajátságos nemzeti jelleget ad. Másképp lüktet pl. a görög eredetű hexameter, mint Ararry Toldijának magyar eredeti versformája, mivel vagy a hangsúly, vagy az időmérték elve érvényesül bennük. Eszerint a verselés vagy hangsúlyos vagy Időmérték e s. Á magyar verselés alapjában véve hangsúlyos, költőink azonban használták néha az idömértékes verselést is. A magyaros verselés A magyar verselés hangsúlyos verselés, mert itemei hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozásából állnak. Minden ütemnek- van egy hangsúlyos (arsis) és egy hangsúlytalan (thesis) része. A magyar versben az ütem mindig hangsúlyos szóval kezdődik, ezért a magyar ritmus mindig ereszkedő. Mivel a magyar szóban a hangsúly mindig az első szótagon van, az ütemnek lehetőleg új szóval kell kezdődnie. A magyar vers akkor tökéletes hangzású, ha benne a verstani nyomaték egybeesik az értelmi hangsúllyal, vagyis ha az ütem hangsúlyos (nyomatékos) része egyúttal az értelmileg is kiemelkedő szónak első tagja. ÉL: Száll a madár / ágról ágra, Száll az ének / szájról szájra, Fű kizöldül / ó sírhanton, Bajnok ébred / hősi lanton. (Arany János) Amint az említett példából látjuk, az ütem végén a szó is befejeződik, vagyis a verstani hangsúly nem esik a sor közepére. Ez a szabály azonban nem kivétel nélküli, mert vannak négytagúnál hosszabb szavak is. amelyek természetüknél fogva nem férhetnek bele egy ütembe. Pl.: Nagy a legény, / de nagyobb Boldogtalan- / sága. (Petőfi) A verssor Áz ütemek a versnek еду nagyobb egységében, a verssorban helyezkednek el. A verssor összetett képződmény, mely általában szintetikusan van egyesítve. A verssor ritmikus egység (alapegység). A hasonló egységektől pontos határokkal különül el, melyek jobban vannak hangsúlyozva és szembetűnőbbek, mint a prózai sorok határai. A költő írásban és nyomtatásban ezeket úgy jelöli, hogy a sorokat egymás alá írja. Amint már említettük, a ritmus a verselés egyik főkelléke, azért a vers mondattani szerkezete is ennek van alárendelve. A verset lehetőleg úgy építjük fel, hogy az egyes verssorok végei egybeessenek a mondat befejezésével. Pl.: Elfeküdt már a nap túl a nádas réten, Nagy vörös palástfát künn hagyá az égen, De az éj erőt vett, csakhamar berónia. Az eget, a földet bakacsinba vonta. (Arany: Toldi) Gyakoriak azonban az olyan esetek is, amikor a mondat vége nem esik egybe a verssor végévei; úgyhogy az átnyúlik a következő verssorba. Azt a tünetet, amikor a mondat vége nem esik a verssor végére, áthajlásnak (enjambement) nevez'zük. Pl.: Guggolva ringadoz a málnatő, meleg karján buggyos, zsíros papiros szendereg. (József A.: Harmatocska) (Folytatjuk)