A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-01 / 48. szám

Még jóformán el sem hallgatott a gépfegyverek kafttogása, még a becsapódások füstje is alig oszlott szét aj vékony februári hó felett, de az emberek, az élni akaró, békére vágyó emberek máris igyekeztek elfelejteni a háború borzalmait. Igyekeztek a rettegést a munkával, az építés örömével felcserélni. A parasztok összerakták rozsdás ekéiket, megjavították a kajla szekérkereket, s megveregették a nyugtalan állatok nyakát. — Életben maradtunk! Nemsokára szántani, vetni fogunk! A munkások, a kis üzem munkásai is — minden felszólítás vagy hívogatás nélkül — egyre gyakrabban jelentek meg az elhagyatott, tönkre lövöldözött gyár udvarán. Ügy üdvözölték egymást, mintha imár sok-sok esztendeje nem találkoztak volna. Pedig csak néhány hónap telt el azóta, hogy utoljára álltak itt együtt a gyárudvaron, s egymásra kacsintva figyelték az izgatott gyártulajdonos kapkodó csomagolását. Hej, de azóta kemény megpróbáltatásokon, sok-sok szenvedésen kellett keresztül menni. De a szavak melege, a szemek ragyogása, moslt már itt is egyre csak ezt ismételte: — Életben maradtunk! Győztünk a; múlt felett! Süt ránk a nap, fújja a szél a kabáturik ujját, bekukkant a munkapadok közé, s velünk együtt a megrongált gépek is ezt kiáltják: — Dolgozni akarunk! Dolgozni, mint eddig mé" soha! Igen ám, — de hogyan? — Mivel kezdjük a lehetetlennek látszó feladat megoldását? Hogyan tudjuk a kifosztott üzemet életerőssé tenni ;— tette fel a forró szívnek a józan ész a nagy kérdéseket. — Hogyan? Hogyan? Üzemanyag nincs. Pótalkatrész nincs. Pénz nincs. * Vezetőség nincs. Ezen a legutóbbin azonban könnyen segítettek. Bárányos bácsi, az öreg üzemkovács reám mutatva így szólt: — Ide hallgass, fiam. Ügy tudjuk, te jártál közülünk legtöbbet iskolába, most megkérünk téged, írd össze a jelenlévőket. Az irodában tálén akad1

még valami maradék papír. — Hát ezt igazán ímegi tudom tenni — feleltem vidáman, s terepszemlét tartottunk a felforgatott íróasztalok között. Mindenekelőtt a szalmától mentettük meg a padlót, s összeírtam az embereket. Aztán az öreg kováccsal s néhány tapasztaltabb munkással bejártuk az üzemet, gondosan összeírtuk: mi van, és mii kielllene. így lettem én húszéves koromban. — habár kas időre is — üzemvezető. Bárányos bácsival pedig erősein elhatároztuk:' úgy f rgünk igyekezni, hogy április végién indulhassunk! Ettől az időtől kezdve Bárányos bácsi midennap bejárt a műhelybe. Ismerte is már a gépeket, a gyárat, mint a1

tenyerét. Harminckét évet dolgozott itt le egyfolytában — kivéve azokat a hónapokat, amikor állt az üzem A hetvenhez már nagyon közel járt, de még nem adta meg magét. Eddigi. is szívesen dolgozott, mert a munka, a gép volt az élete; úgy szerette a hideg, fénylő vasakat, mint a paraszt a pacsirtát meg a búzavirágot. Pedig sokszor volt úgy a sora, hogy megválik a kis gyártól. A tulajdonos vagy a bérlók is, sokszor megbántották, de mégis maradt. Visszatartották az ismerős ablakok, a gépek, az üllő, a magacsinálta nehéz kalapácsok, és a gőzduda, a gőzsziréna zengő, harsogó hangja. El sem tudta már képzelni az életét a két piros kémény fekete füstje nélkül. Hogyne dolgozott volna hát szívesen mcst, amikor mindenki új életet akar kezdeni! Most, amikor mindenki örül a megmaradt életnek, a biztató, békés jövőnek! Néhány nap múlva igy szólt hozzám; — Jó lenne mellém behívni valakit, mert sok a javítani való, és egyedül nem győzöm! Egy zsák kavácsszenet már szereztem, s a jövő héten vasat akarok melegíteni! Kell mellém "valakf, akii segít ráverni. -= Hét tessék valami erős markú embert keríteni! Másnap az öreg hozott is magával egy fekete legénykét, aki valóban olyan keménykötésű volt, mint a vasgyúró. — No, itt van aiz új inas! — mutatta be vidáman. Beírtam az új nevet, megtárgyaltuk a napi tennivalókat. Az irodát már úgy-alhogy berendeztem, az időm nagy részét lekötötte az ott talált iratok, könyvelési bejegyzések tanulmányozása. Sokat töprengtem, sokat terveztem. A kovácsműhelyből pedig, szünet nélkül hallatszott az üllő csattogása, az esztergapad vagy a köszörűgép egyenletes berregése. Gyakran kijártam hozzájuk. Egyszer amint megyek, szokatlan hangokra lettem figyelmes.