A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-01 / 48. szám

Dalolták a műhelyben. Az öreg kovács mély baritonját bátran kísérte Jóska kappanhangja: ... a győzelem napjai jönnek, rabságunknak vége már... Jóska sokat melléfogott, de az öreget ez nem zavarta. Valóságos kis énekkar volt. Mintha három szólamban énekelték volna; cde mégis nagyon jól esett hallgatni. — -Rabságunknak vége már! 5 közben meg-megpendültek a kalapácsok. — Kip, kap, — kip, kop.. . Észre sem vették, hegy benyitottam, csak tovább dolgoztak. A kohóban izzott a parázs, fehérre melegítették a fekete acélt, s felváltva kalapáltak. A súlyos ütések nyomán a diónagyságú sárga és vörös szikrák úgy röppentek szét, mint játékos, apró, csillagocskák ... — Kip, kop, kipi-jpop . .. 'Csudamód szerettem őket nézni! Ha Bárányos bácsit elfogta a jókedv, olyan ritmusokat vert ki kovácsolás közben, hogy holmi fiiharmónikus zenekar bújjék el mellette! Ez egy külön tudomány volt. Mesterségbeli szükséges szokás, de egyben munkamódszer is. Ha például a kalapácsot egyszer „üresre" engedte a vas mellé, ez azt jelentette, hogy a vasat forgatni fogja a ráverő kalapács alatt, ha meg például -•» oldalára billentette s a lapjával! megcifrázta ez az „állj"-t jelentette. Jóska nehezen szokta meg ezt a kovácsbeszédet, s egyszer az öreg mester „meg is csapta" miatta egy hosszú harapófogóval. Szegény Jóska egy hétig nem is bírta a karját emelni, de azután jobban -figyelt á kalapácsok ütemére. Néha együtt is gyakoroltuk ezt Jóskával — "Botfülű emberből nem lehet jó mester! — mondogatta ilyenkor Bárányos tíácsi, de a szavában több veit a huncut .tréfa, a mint a haragosság. Teltek, múltak a napok, és sok szaladgálás, levelezés után én is eldicsekedhettem a műhelybelieknek. — Lesz a kazánhoz fa, a gépekhez olaj. Máiusban egy vagon szenet is kapunk Csákányházáról! IS közben a „törzsmunkások" egyre gyakrabban jártak kérdezgetni: — Mikor indulunk már? — A műhelytől függ! — feleltem nekik. Bárányos bácsiék még késő este is dolgoztak. Végre kitűzhettük a várva várt dátumot. A számításba jöhető munkásoknak üzentünk, s a megadott időben mindenki ott volt a műhely előtt. Ügy terveztük, hogy első nap csak később kezdünk, mert egyes problémákat még az indulás előtt kell megbeszélnünk. A gépház, a műhely, a présház és környéke ragyogó tiszta veit. A kazán forró teste úgy remegett a lyukas tető alatt, mint a vágtatni vágyó p>arip>a. A szíják büszkén mutogatták az új toldásokat, az ócska csillék frissen olajozva bfflenésre vártak. A tavaszi napsugár beragyogta az emberek arcát. A legboldogabb talán az üzemkovács, Bárányos bácsi volt. Én is izgatottan jártam-keltem. Néhány régebbi munkással ugyan már korábban megbeszéltük a legfontosabb tennivalókat; de vajon mit szólnak most a többiek? Nyolc órakor magam mellé'kértem Bárányos bácsit, s így szóltam; a munkásokhoz: — Emberek! Elvtársak! Én a ti kéréstekre tapasztalat és gyakorlat nélkül vállaltam el ezt a beosztást. Mindannyiunk nevében kérek most mindenkit: segítsetek egymásnak és nekem is a munkában. Tudjátok mennyi a hiányossági és a nehézség. Mindezt csak úgy tudjuk leküzdeni, ha mindannyian szilárdan és fegyelmezetten összefogunk. Ma megtesszük az első lépést. Ott tartunk, hogy az üzem megkezdheti a termelést. Ezt elsősorban Bárányos bácsinak köszönhetjük! — Éljen Bárányos bácsi! — zúgták vidáman az emberek. Az öreg egy kiosit zavarba jött, krákogott, elpirosodott a nyaka, de nagyennagyen jól esett neki az őszinte szó. Van azonban egy más probléma is. Egy fillér sincs a kasszában! Ami anyagot eddig beszereztünk, mind kölcsön vagy hitelbe kaptuk. így tehát az első fizetést csak akkor tudjuk megejteni, ha az első kész tégla ára befolyik az üzemi pénztárba. Tehát- döntsön ki-ki most; vállalja így a munkát? Mindenki vállalta. Ezután Varga bácsi beszélt még a baleset elleni védekezésről, s beosztottuk aiz embereket. Mikor mindenki a helyén volt, következett a munka igazi megkezdése. Bárányos bácsi felsietett a kazán tetejérö (ki tudja hányadszor már életében?), s két kormcs kezével boldogan marokra fogta azt a kis kereket, amely a gőzszirénát nyitja, s lassan, nagyon lassan elfordította balfelé.... Az elszabadult energia harsogva, zengve tódult ki a nap alá. Bárányos bácsi ott hagyta nyitva, s б is kiállott a munkások közé az udvarra, s úgy hallgatta a világi legszebb hangszerének szavát. Nézte, nézte a gomolygó fehér gőzfelhőket, s közben zengett, visszhangzott az egész gyár, az egész Sajó-völgy. Az udvaron álló emberek is mindnyájan arrafelé néztek. Az arcokat aranyporral si a szíveket örömmámorral szórta be a tavasz S Gömörhorkától Lénértfaláig, öregek és fiatalok, emberek és asszonyok, katonák és civilek — mind, mind felemelték a fejüket, belehallgattak a napsütésbe, 1

s iaz éveken át megszokott hangra most mély meghatottság- volt a felelet. — Fúj á "vár! — kiáltották egymásnak áradó örömmel a mezőn dolgozók. — ;Fúj a gyár! — szaladt lihegve egy kisfiú a tipegő nagyapjához. — Fúj a gyár! — visszhangozták az ébredő hegyek az Élet üzenetéit. 19