A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-01 / 48. szám

Csodagyerekek Azene az egyetlen művészet, mely gyermekművészeket és gyermekzeneszerzőket is számon tart, mert a zenei hailam már a gyermekkorban is jetentkezhetik. Négy-nyolc éves regényírókről, költőkről, festőkről, építészekről nem tud a történelem. Napjainkban, Franciaországban ugyan feltűnt egy regényíró , csodagyermek", Frangoise Sagan. „Egy csinos tizennyolc éves lány, aki megbukik az érettségin, regényt ír, és megnyeri vele a kritikus nagydíját!" Utólag azonban a kritika bebizonyította, hogy a regény nem „csoda". Mi peddig hozzátehetjük, hegy a tizennyolc éves lány sem gyermek. így hát a szenzációra éhes francia újságok, képeslapok és magazinok „csemegéje" nem bizonyult csemegének. Igaz ugyan, hogy az ügyes reklám bevált: Frangoise Sagan: Bonjour tristesse (Jónapot, búbánat) című müve az idény legkapósabb könyve, vagy ahogyan azt mondani szokás: „bestseller". A zenetörténet azonban nem csupán „reklám-c-odagyerekeket" (ilyeneket is!) ismer, hanem valóban káprázatos tehetségű gyermekeket is számon tart. Csodagyerekeknek nevezzük őket, habár a neveléstudomány mai állása már e kivételes lények életének, életkörülményeinek és származásának pontos elemzésével elfogadhatóan megmagyarázza a „csoda" mibenlétét. Beszéljünk azonban inkább magukról a csodagyermekekről. A zenetörténet legismertebb csodagyereke a kis Mozart. Életrajzírói feljegyezték róla, hogy már hároméves korában kellemes összhangokat ütött a zongorán. Édesapjának kottái között nemrégiben fedeztek fel egy kis melódiát, melyet a hároméves Mozart szerzett, olasz hangzású, kitalált szövegre. Né""éves kerában zongorázott, ötéves korában szerzeményeit már saját maga kottázta le. Abszolút hallása volt, azaz minden hangot nevén nevezett. Rendkívüli zenei hallásával függött össze érzékenysége. Nem bírta az erős hangokat. Egv alkalommal egy trombitás megtréfálta: muzsikálás közbén váratlanul erös hangot játszott. Mozart elájult. Hatéves volt, amikor atyjával először hang versen vkörűtra ment. Ékkor már jól zongorázott, hegedült. Nyolcéves kerában (1764-ben) Londonban szimfóniákat írt, tízéves korában oratóriumot. аЯЕВЯВЯЯЯВЯВЯЯВВВПЯЯЯВВВЯаЯ! A Mozartról szóló történetek szájról szájra jártak. Beethoven apjára, az udvan zenészre, énekesre is, le Ikes kőén hatottak. Mozart 1763-ban járt Bonnban. Johann van Beethoven valószínűleg ekker határozta el, hogy 5 is csodagyereket nevel fiából. Keményen, tanulásra fogta. Nem egyszer látták a kis Ludwigot játszópa^ásai sírva gyakorolni. A nagy muzsikus életrajzírói feljegyezték, hogy amikor éjszaka részegen jött haza Johann Van Beethoven, fölkeltette Ludwigot és szürkületig kínozta tanítással. Először hét és fél éves korában szerepett nyilvánosan. Tizenkét-tizenhárom éves korában jelentek meg első szerzeményei: változatok egv keringőre és három szonáta. Tizenhárom éves korában már dolgozik, véglegesített másodorgonás. Mestere, Neefe ez idő tájt ezt írja róla: „Ez a fiatal lángelme megérdemelné, hogy támogassák, hogy utazhasson, világot láthasson. Egy második Mozart válhatnék belőle." * * * Nem állítjuk, hogy minden nagy muzsikus csodagyermek volt, de ugyanígy nem lett minden esodagyermekből jelentékeny zenész. Csajkovszkij. Musszorgszkij például gyermekkorukban nem alkottak, ők későn értek zeneszerzővé. Wagner először műfordítással, költészettel és drámaírássa' foglalkozott, és csak mint „érett férfiú", hetedikes gimnazista határozta el, hogy zenész lesz. Nemcsak elhatározta, hanem alaiposan nekifogott a tanulásnak és gyorsan „behozta" mulasztását. Schubert első zenetanftója. Michael Holczer lichtenthali kántor ezt jegyezte fel nyolcéves tanítványáról: „Sohasem volt ilyen tanítványom. Ha valamire meg akartam tanítani, már tudta. Ennek következtében én tulajdonképpen nem tanítottam őt, han ím csak beszélgettem vele." Már tízéves kora előtt egész sor dalt és zongoradarabot Irt. IBBBBBBBESBSBBBBBBBBBBBBBEBB Chopin kicsi korában, ha zenét hallott, sírva fakadt. A harsány hangoktól, akárcsak Mozart, elalélt. Első önálló hangversenyét kilencéves korában tartotta. Liszt Ferenc önéletrajzában azt írja, hogv előbb ismerte meg a kottafejeket, mint a betűket. Ő is kilenc esztendős volt, amikor először jelent meg a hangversenydobogón. Verdi tizenöt éves volt, amikor a bussetcL Societa Filharmonic zenekara előadta „Nyitány katonazenekarra" című művét. Bizet, a Carmen szerzője, négyéves korában tanulta meg a kottaolvasást. Richard Strauss még hatéves sem volt, amikor már felvázolt egy háromszólamú dalt, egy keringőt s egy polkát. * * * A görög mitológia csodagyereke: Paliasz Athéné. A mítosz szerint Zeusz fejéből — melyet Hefaisztosz kalapácsával meghasított, hogy Így enyhítsen istentársa fájdalmán — teljes, csillogó fegyverzetben, suhogó dárdával, pajzzsal a kezében és az ajgisszal mellén, előpattant Pailasz Athéné. Az elmúlt korok zenetörténete • is szereti hasonlóan magyarázni a csodagyermekek születését, elhallgatja azonban a sok-sok szorgalmat igénylő munkát. a tudást szülő tanulást. Pedig a csodagyerekek önéletrajzaiban mennyi-menynyi utalást találunk erre. Robert Schumann azt írja önéletrajzában, hogy már mint tízéves gyermek csak nagyon keveset alszik, hogv többet tanulhasson. A gvermek Mendelsohn jelszava, amit mindenhová felpingál, minden könyvébe beír. a következő: „Csak az elégedetlenségnek — moly mindig arra ösztönöz, hotív új és új célra törjünk — köszönhetjük, ha visszük valamire." Mert ez az örökös törekvés a szellemi nagvság, a szakmai hozzáértés lefentosabb kritériuma. A szülőktől örökölt hajlamokon és a szerencsés környezeten kívül a tanulás, a szorgalom szüli a csodagyermeket. S ezt kellene megértenie a mai ifjúságnak is. MÖZSI FERENC Kis törtenetek nagy emberekről ÁLLATVÉDELEM Schiller, a nagy német költő, 1788-ban mint Goethe vendége, Weimarban tartózkodott. Egyszer az utcán sétálva, megpillantott két utcagyereket, amint egy nyomorult bagolyfiókát kínoztak. — Mit bántjátok azt a szegény madarat? — kiáltott rájuk a jószívű költő. — A miénk a bagoly, azt tesszük vele, amit akarunk — hangzott a szemtelen válasz. Schiller megalkudott a lurkókkalés egy hálósért megvásárolta a baglyot. Másnap, amint kilépett a kapun, megpillantotta a két gyereket, amint egy macska szőrét tépdesték ki szálanként. Ez az eset már húsz krajcárjába került a költőnek. Ettől kezdve mindennap más állatot váltott ki Schiller. Lakása valóságos állatsereglet képét mutatta, -s tetemes pénzt adott к váltságdíjakra, ami szintén nehezére esett, hiszen egész életében anyagi gondokkal küzdött. Megemlítette a dolgot Goethenek, aki igen nagy állásban volt ekkor: Weimar miniszterelnöki székét töltötte be. Másnap reggel Goethe megjelent barátjának lakása előtt, és meg is találta a két mákvirágot, amint éppen egy mókust kínoztak. A miniszterelnök megragadta az egyiket és nádpálcájával irgalmatlanul püfölni kezdte. A gyerek éktelenül üvöltött. Csakhamar sok ember vette körül őket. Az egyik polgár nekibátorodott és megkérdezte a kegyelmes urat, hogy miért bántja a gyereket, — Csak arra vagyok kíváncsi — válaszolt a miniszterelnök — hogy vajon Schiller barátom kiváltja-e ezt is, ha meghallja az ordítását: * * * Pap Viktorhoz, a zenekritikushoz egyszer egy kezdő, fiatal zeneszerző állított be, hogy véleményét kérje az első zenemüvéről. Pap átnézte a müvet, és nagyon lesújtó bírálatot mondott róla. A fiatal zeneszerző leforrázva és elkeseredve távozott a kritikustól. Az utcán összetalálkozott egy szintén fiatal festő barátjával, és elpanaszolta neki elkeseredésének okát. — Sose búsulj, öregem! — vigasztalta festő barátja. — Jegyezd meg jól, hogy: annyit ért a zenéhez Pap Viktor, mint a festészethez a „Vak Piktor"! JUHÁSZ ISTVÁN