A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-17 / 46. szám

ÜRVÖLGYI VALÉRIA A cigány meg a kályha javítás A második világháború elején történt, egy kis felvidéki városban, akkor, mikor még: úgy ölelte át Lajoskát a szegénység, akár sírigp ragaszkodni tudó hűséges szeretőt. — Pedig dolgozott, ha ailcadt munka, mindent. Ipara, kitanult mestersége nem volt, de a kárpitozástól a lökupeckodásig értett a világon mindenhez. Hívták is mindig, ha valamit javítani, csináltatni kellett. Ismerte és szerette mindenki a kis városban, s aimi naqy szó, megbecsülték. így törttat, hogy a szerencse is rámosolygott s kapott eoy nagycbbszabású munkát. A város kórházának összes kályháit vele javíttatták ki. Lajos el is ment időben a kórházba s nekilátott a munkának. Nagyon örült, hogy jó időre biztosltja a mindennani kenyerét kis családjának. Dolgát annak rendje és módja szerint a legtökéletesebben el is végezte. De még kézhez sem kapta szegény a bérét, mikor a postás hivatalos levelet kézbesített neki. — No Lajcsi, írja ezt alá! Emberünk forgatja kezében a levelet, csupa pecsét van rajta. — István bátyám, megkövetem, bontsa csak fel ezt a kopertá", mi áll benne! — Idézés. — Idézés? Hová? Miért? — Hát azt nem tudom, miért, de a járásbíróságra, e hó 10-én reggel kilenc őrakcr, peres ügyben — szólt az öreg postás. — Itt valami tévedés lesz, nem pöröltem én be senkit. — Az meglehet, de itt az áll, hogy snágát jelentették fel kihágásért. — No, ne essék kétségbe — folytatta a nag у bajszú székely. — Látja, nálunk Erdélyben a mi falunkban, Tadkosközben nincs is az embernek addig böcsülete, míg valami kemény peren átal nem ment. Csak ész meg bátorság kell hozzá. ^Magának van esze, ha bátorsága kevés is, s az is igaz, hogy a törvénynek sok ága-boga van, de árra való az ügyvéd, hogy tudja, — De István bátyám, már megbocsásson, honnan vegyek pénzt az ügyvédhez? Hisz tudom, azok jártasak a törvény betűiben, de a pör, az falja a< pénzt. Hallottam nem egyszer, hogy csak fiskálisokkal ne kezdjen az ember, mer!t veszíti a pénzét még akkor is, ha nyer. — Akárki akármit mondjon, nekünk erdélyieknek — mert arra igen büszke volt az öreg postás, — kell a pörösködés. Az ember kiszórja a pénzt az ablakon, az szent igaz, de legalább kiadhatja a virtust magából. Hát fel a fejjel, s ne lógassa az orrát a ponciusát magának, s tizedikén éri is ott leszek с— a tárgyaláson. — Ezt jól megcsináltam — tépelődik Lajoska. Töri a fejét, mit tehetné tenni. De nemcsak ő, hanem az egész család. Nem alszanak az izgalomtól'. El is menne felvilágosításért az ügyvédhez, de röstelli magát, meg hát a kis keresményét is sajnálja. A tárgyalás napján, azonban kissé megemberelte magát s pontosan megjelent ünneplőben a megyeháza tárgyalótermében, mikor a tekintélyes öreg biró meg néhány hivatalnok helyet foglalt a hosszú asztalnál. Megkezdődött a bírósági tárgyalás. Az írnok, miután beírta személyi adatait, megkérdi: — Nemzetisége? — Nyágic vagyok, kérem alássan. — Mi az, hogy nyágic? — Cigány könyörgöm, cigány... hátulról olvasva, az mégis jobban hangzik. Az őszhajú biró elneveti magát a bajusza alatt. Megnyerte tetszését a rendes, tlsztaölitözetű, jóképű cigány. Miután megtörttat az adatok beírása, a biró feláll és ünnepélyesen olvasni kezdi a hivatalos formulát: — Al magyar állam nevében D. Lajos a ВТК 198. paragrafusa értelmében ... — Kérem szépen, tekintetes biró úr, tessék mondani, mi rosszat tetteim? — Magát, D. Lajos, feljelentette Gulyás József kályhásmester, mivel iparengedély nélkül kályhákat javított. A törvény értelmében pedig az, akinek nincs iparengedélye, ipart nem űzhet. A bíróság száz pengő pénzbírságra ítéli, amely be ' nem hajtás esetén egy hónapi... Erre már oda sem hallgat Lajcskai, hanem kihúzza magát önérzetesen, eszébe jut az öreg székely postás szava, s a biró szavába vág: — Rendben van, tekintetes bíró úr, megértettem. Az ítélet ítélet. A bíróságot kifizetem, de volha előbb egy szerény kérdésem. — Halljuk, csak bátran, mi legyen az — szólt az igazság képviselője, mert örülL hogy ilyen szépen, simán és gyorsan zajlott te a cigány-tárgyalás, ami pedig még; nem fordu't elő vele soha. — Tekintetes bíró úr," kérem alásan, tetszett-e már egy cioányt iß azért elítélni, mert dolgozott? A fehérhajú bíró feláll, szemébe néz erósen Lajoska, azután lehajtott fővel mondja: — Édes fiam, hát bizony öreg ember vagyok már, számtalan tárgyalásom volt, de cigányt, azért mert dolgozott, még nem ítéltem el soha... A pénzbüntetést elengedem Eckerdt Sándor rajzai.