A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-17 / 46. szám

Nyugati tervezgetések Macmillan Anglia miniszterelnöke, mint tudjuk, három héttel ezelőtt Washingtonban járt. Látogatásakor borús volt a helyzet Nyugaton. Franciaországban még nem zárult le a többhetes kormányválság, Angliában Macmillan látogatása idején növekvő aggodalommal követték a gazdasági élet alakulását, amely a várható válság rémét idézi fel, az USA-ban pedig komoly árfolyam-hullámzás volt az értéktőzsdéken. A hadiipar egyes ágazataiban bekövetkezett termelési korlátozások és a Közel-Kelet helyzete, amelyet egyes imperialista körök aknamunkája élezett ki, semmiképpen sem szilárdították az Egyesült Államok kormányát. Macmillan látogatásával kapcsolatban persze a nyugati nagyburzsoázia sajtója igyekezett az USA és Anglia „baráti" alapon nyugvó szövetségéről áradozni, azonban kétkedő hangokban sem volt éppen hiánv. Sőt bizonyos lapok, mint például a félhivatalos „Le Monde" nem titkolta egyes befolyásos francia polgári rétegeknek azt az aggodalmát, hogy Macmillan és Eisenhower tárgyalásaik alkalmával elsősorban a két állam szempontjait mérlegelték. A hivatalosan fémjelzett optimizmus hangjai mellett nem egv nyugati lap külpolitikai rovatából a gyanakvás, a. féltékenység és az óvatos állásfoglalás szelleme áradt. Macmillan washingtoni útja nyilvánvalóan a legutóbbi fejleményekkel függött össze. Az angol miniszterelnök úgy vélte, hegy a „szputnyik" diadalútja folytán az USA-nak minden oka megvan, hogy elmélyítse a „fegyverbarátságot" Angliával. Anglia kormányköreinek további feltevése az volt, hogy а Közel-Kelet mai képe ugyancsak erősíti Macmillannak mint tárayaló félnek a pozícióját. Hiszen áz Eisenhower-dcktrina nem bizonyult hatékony fegyvernek a Közel-Kelet meghódítására... Egyébként jellemző, hogy az amerikai külpolitika súlyos kudarcai következtében lényegesen erősödött Dulles külüqyi államtitkár ellenzéke, amelv bizonyos irányváltoztatás szükségességét hangoztatja. Meddő dolog volna találgatni, sikerült-e Macmillannak és Eisenhowernek akár egyetlenegy konkrét kérdésben megegyezniök. A látogatással kapcsolatos nyugati hírmagyarázatok szerint biztosra vehető, hc-y az USA minden presztizs-veresége ellenére sem hajlandó az Északatlanti tömb európai tagállamainak sorában a vezetést átengedni. Ahhoz sem férhet semmi kétség, hogy a Közel- és Közép-Kelet tekintetében sem tudták érdekeiket összeegyeztetni. fgy előreláthatólag további táneyalásokra bízzák az együttműködés elősegítését, amelyet & nyugati nagyhatalmaknak a béketábor iránti ellenséges érzülete és a „szputnyik", illetve a szovjet haditechnika fölénye következtében támadt rémület sugall. E két mozzanat olyannyira foglalkoztatja' a nyugati nagyhatalmak kormányköreit, hogy ez ideig még csak valamenynyire komoly kísérletet sem tettek, hogy a Szovjetunió ismételt, igazi békeszeretettől vezérelt leszerelési javaslatait tárgyilagosan latolgassák. Ehelyett most az Északatlanti tömb tanácsának decemberre tervezett tanácskozása lett a Nyugat „legidőszerűbb" programja. Ennek során a tömb tagállamai állítólag egy alapokmány keretében is kihangsúlyozzák a „nyugati szolidaritást". A tanácskozások további célja a hadászati tudomány és technika terén szerzett tapasztalatok egybevetése és szilárdabb közös politikai vonal biztosítása volna. Dullesék remélik, hogy a decemberre tervezett párizsi tárgyalások legalábbis részben kiköszörülik az USA „erkölcsi tekintélyén" esett csorbát; a fegyverkezési monopóliumok pedig főleg Észak-Amerikában abban bizakodnak, hogy a honvédelem tetszetős palástja alatt sikerül növelniük a hadikiadásokat és mesébe illő nyereségeiket. Mindez azonban csak további kezdeményezésekre serkenti majd a béketábor erőit, amely keresztezi az erőpolitika fő bajnokainak számításait. Finn problémák Az október 18-án kirobbant finn kormányválság hosszas, ügyes-bajos tárgyalások után végre — legalábbis egy időre — úgy látszik megoldódott. Mint ismeretes a kormányválságot a Finn Demokratikus Népi Unió interpellációja váltotta ki, amely élesen bírálta, hogy az agrárpárti Sukselainen kormányának egyetlenegy megígért gazdasági intézkedését sem sikerült meg valósítania. A kormány nem tudta az országot kivezetni a már régi keletű pénzügyi válságból, s nem sikerült neki megbirkózni a faipar és a fakitermelő vállalatok dolgozóit oly érzékenyen sújtó, veszélyesnek mutatkozó munkanélküliséggel. A f.nn belpolitikai válság egyik fő okát a szociáldemokrata párt megalkuvó, elvtelen politikájában s a párton belül dúló villongásokban kell keresni. A szociáldemokrata párt jobb szárnyának, tehát jelenlegi többségének vezetője, Tanner, nyíltan együttműködik az ún. koalíciós párttal, vagyis a finn nagyipar érdekképviseletével. Politikája következetesen a:rra irányul, hogy fékezze a munkásság jogos harcát, s meghunyászkodásra bírja a dogozókat. A balszárny vezére, Emii Skog. egyikmásik sakkhúzásával, azt a látszatot kelti, mintha a munkásság érdekeit tartaná szem előtt, a valóságban azonban a burzsoáziával tart. Igaz viszont, hogy Tannerrel szemben nem a kifejezetten reakciós koalíciós párt szekerét tolja, hanem a vagyonos parasztrétegeket képviselő agrárpártot részesíti előnyben, amely azonban valamennyi szomszéd állammal, tehát a Szovjetunióval is barátságban akar élni. Az említett burzsoá pártok közti ellentétek. illetve harcok főleg a mezőgazdasági termékek árai körül éleződnek ki. Ugyanakkor persze a parasztságnak mint nyersanyagszállítónak érdeke, hogy a fafeldolgozó üzemek virágozzanak. A finn burzsoázia vak, osztályönző politikája, amely a gazdasági válságot, és a rendkívül súlyos Dénzüavi helvzetet mindenkéooen а munkásosztály rovására akarja megoldani, tavaly márciusban egy győzelmesen végződő általános sztrájkot \ áltett ki. A munkásság azonban nem sokáig élvezhette hősi harcának gyümölcseit. A folytatódó infláció, a szünteien áremelkedések csakhamar felszippantották a kiharcolt „bértöbbletet". Minden esetre a tavalyi hatalmas sztrájk megmutatta a szakszervezetekben rejlő jelentős erőt. melyet most károsan befolyású' a szociáldemokrata Dárton hplül dúló harc főleg Tanner kimondottan osztályárulő politikája. A finn belpolitikai válság igazi megoldása tehát a munkásosztály tömörülése útján és a Finn Demokratikus Népi Unió célkitűzéseivel érhető el: tehát igazságos, a vagyenos osztályokat sújtó adópolitikával, valamint egészséges külkereskedelem,mel, amely kihasználja a szocialista országokkal való gazdasáqi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Anglia gazdasági bajai Az angol munkáspártban, de burzsoá politikai körökben is a legutóbbi hetekben sok szó esett Anglia gazdasági' nehézségeiről. Ez abban is megnyilvánul, hogy rohamosan apad az ország arany- és devizatartaléka, s mindjobban csökken a munkás- és középosztály amúgyis jórészt vitatható bizalma Macmillan kormányának politikájával szemben. Burzsoá gazdasági szakértők és a kormányhoz közel álló más tényezők azzal magyarázzák a gazdasági nehézségeiket, hogy Anglia a külföldi; piacokon erős versenytársba ütközik, különösen Nyugat-Németország részéről. Ezenkívül gyakran hivatkoznak arra, hogy Anglia termelési költségei magasak. Nos, ez az érvelés egyáltalán nem állja meg a helyét, és csak arra szolgál, hogy a munkásságot eltérítse jogos bérköveteléseitől. A gazdasági bajok igazi oka elsősorban a rendkívül költséges angliai fegyverkezésben rejlik. Hatalmas összegeket nyelt el az esztelen szuezi kaland is. A burzsoázia persze a hadikiadásokból szármázó terheket melyeket jelentős mértékben fokoz a külföldön állomásozó angol csapatok ellátása is, áremelésekkel igyekszik fedezni. Ennek tudható be, hogy 1948 óta mintegy 30 %-kal csökkent a font sterling vásárló ereje. (A dolláré ugyanakkor 12 4 %-kal.) Ilyen körülmények közt csak természetes, hogy a külföldi font sterling-tulajdonosok igyekeznek szabadulni e valutától, sőt azok a font sterling-hitelezők, akik nemzetközi gazdasági kapcsolataikban az angol valutát tekintik elszámolási alapnak, bizalmukat vesztik és mindinkább más devizára térnek át. A külkereskedelmi mérleg bizonyítja, hogy a kedvezőtlen fejlődés okát nem a kereskedelemben kell keresni. A pénzügyminisztérium közlönye, a „Bulletin for-Industry" szerint a behozatal és kivitel ez év első fe'ében 6 %-kal volt nagyobb, mint 1956 második felében. Amikor az angol kormány lépten-nyomon siránkozik a külkereskedelmi hiány miatt, akkor nem mutat rá a lényegre, s csak arra törekszik, hogy a munkásság még jobban fokozza a termelést, és csökkentse igé-" nyét a költségvetés szociális jellegű kiadás i tekintetében. Hiszen magi a pénzügyminiszteri közlöny elismeri, hogy Anglia már több mint száz év óta többet hoz be, mint kivisz. Ennek ellenére csak ritkán mutatkozott deficit Anglia fizetési mérlegében, amelyben igen nagy szerepet játszanak az Angliára nézve oly jellemző „láthatatlan" tiszta bevételek (Hajózási illetékekből, biztosítási díjakból,' naftakereskedelemből és főleg a külföldi b-.'uházásokból származó jövedelmek.) Az igazság az, hogy az 1948 óta elért termelékenységhez képest jelentősen csökkentek a bérek, és hogy az angol burzsoázia a fegyverkezés nyomasztó terheit korántsem búsás profitjából fedezi, hanem áremelések formájában a dolgozókra hárítja át. Anglia gazdásági egyensúlyát tehát a monopóltőke falánksága borítja fel. amely uayanakkor hathatósan hozzájárul a mai angol kormányzat áldatlan politikájának lejáratásához. Szirt 12