A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-20 / 42. szám

A perjel tornya к fyymnbmt щтшп A klastrom barokk tornya Felleg a folyó felett Háttérben a Három Korona A kolostor kapuja TSésmárkról, Thököly Imre ősi várösóból indult el autóbuszunk. A kocsi jó néhány hete törlörongyot nem látott ablakain át földhöz ragadt kunyhók, modern városnegyedek, tipikus szepességi reneszánsz haranglábak, újonnan épített gyárak kéményei tünedeztek fel á> tovasuhanó tájban. Az út rázós. Az autóbusz szinte úszik a porfelhőkben. A por szürkére fest tájat és embert. Majd az iram lelassul, a falvak elmaradoznak és a hatalmas alkotmány a meredeken kígyózó szerpentin kanyaróiban méterről méterre halad. Itt-ott magános ház virágos kerttel. Mögöttük tarka rét. Majd erdő. erdő, erdő. Vidám a hangulat ebben a modern idők kerekes Noé bárkájában. A hatvanéves Vrábel néni mulattatja az utasokat. Franciaországi viszontagságait meséli ízesen. Tíz évig volt Vrábel néni odakint az első köztársaság idejében. A gazdag francia paraszt a legnehezebb munkát adta a szlovák asszonynak. Ám Vrábel néni „legény volt a gáton", jól megállta a helyét. Bérét félre rakta. Csakládjának kártyanyereségeit küldözte. Mert a bér alacsony volt és kellett a ház berendezésére. Vrábel néni nevetve mondja, hogy csak akkor volt hajlandó részt venni a majorság munkásainak kártyacsatáiban, ha tudta, hogy nyerni fog. Mindenki nevet. Az utasok élvezik a néne elbeszélését s még a mord jegyszedönö is mosolyog, akárcsak kint az ég azúr fa, A hegytetőn hegyi rét, legelésző nyájjal. A pudli mérgesen megugatja az autóbuszt, valószínűleg utálja a benzinszagot. Ereszkedünk le a völgybe. A szerpentin kanyaraí most valóban veszélyesek. Újra falvak tűnnek fel, szegényesek és sárosak. Közben mereged az eső és ablakaink иду hatnak, mintha kásával kenték volna be rakoncátlan falusi gyerekek. A motor elhallgat. Szepesófaluban vagyunk, ebben az egyetlen szepességi városban, mely inkább falu és ahol nincsen történelmi emlék, sem műemlék. Ám máris folytatjuk utunkat. A hangulat most nyomott. Jókedvünk fényeit kioltotta a pokoli rázás. Elcsendesedett Vrábel néni is. Csak az eső kopogott egyre hangosabban a tetőn. Es megérkezünk Vöröklastrom községbe. Ma ugyanis így hívják ezt a több településből keletkezett falut. ADunajec folyó partján, az erdők alján nagy tábla figyelmezteti a turistát angolul, oroszul és németül is, hogy a környék természeti rezerváciö. Az áldóiát, gondoltam magamban, végre itt meleg ételt kapok, hisz reggel óta utaztam, csupán szalámin és kenyéren éltem. Igen ám! Négy nyelvű tüalomfa volt, de meleg étel nem. Sem délben, sem este. És másnap sem. A turistáktól tömegesen látogatott kirándulóhelyen nincs vendéglő, nincs meleg étel. Csak rum és füstölt ha!.