A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-20 / 42. szám

A gyümölcsfák barátja Dohogva nyitott ajtót: — Ki az ördög látott ilypn éretlen szilvát árulni? Nincs ebben semmi cukor, semmi tápérték. Ügy félnek a tolvajoktól, hogy nem merik a fán hagyni, míg megérik? Már első szavai arról tanúskodnak, hogy ért a gyümölcshöz: hosszú évtizedek tapasztalatait szűri tanácsaiba Buchta Viktor, a szlovákiai gyümölcstermelés nesztora. Könyvekkel teli, múzeumnak is beillő lakásán éppen a bogyós gyümölcsök termesztéséről szóló könyvének befejezésén dolgozik. — Nem szabad a bogyókat lebecsülni. A legnagyobb hozamot, és természetesen jövedelmet is ezek adják, még hozzá rövid időn belül. Ha például csak a ribizli termelését megháromszoroznánk, 1800 vagon gyümölccsel többhöz jutnának dolgozóink; a többiről, így az eperről, nem is beszélve. — Ez mind szép, dp a gyakorlat, úgy tudom, mást mutat. Kevés valahogy az új ültetvény — jegyzem meg. — Egyelőre igen, de ma már biztató jelenségek tapasztalhatók: néhány napja voltam a szőllösi EFSZ-ben, ahol ez idén öt hektáron telepítettek epret. Károlyfalun nagy ribizliültetvényt terveznek, és másutt is igyekeznek a belterjesebb, nagyobb hasznot hozó gyümölcstermelést bővíteni. Biztos vagyok abban, hogy a jövőben ugrásszerűen fog emelkedni a gyümölcstermelés, csak faiskoláink győzzék szuszszal. . . Sok meg nem értés, bizalmatlanság volt még nem is olyan régen ezen a téren. Az állami birtokok például büntetésszámba vették, ha gyümölcsöst kellett telepíteniük. Megpróbáltuk ezt . másképpen is. Megkértük az állami birtokokat, javasolják maguk, milyen és mennyi földet lennének hajlandók gyümölcs termelésére fordítani. — És az eredmény? — Meg'epó. Sokhelyütt százhektáros ültetvényeket javasoltak. De milyeneket! Amikor kimentünk a helyszínre, kitűnt, hogy árterületet, kopár, köves hegyoldalakat és hasonló terepeket akartak ily módon „gyümölcsöztetni". Azóta már megjavult a helyzet, de egészében, sajnos, még nem értük el a háború előtti színvonalat. Az útszéli fasorokat sem gondozzák mindenütt a kellő szakértelemmel, nem pótolják a kipusztult fákat, igy pl. Ipolyság környékén. — Miért is van az, hogy általában véve a délibb vidékeken sokkal kevesebb gyümölcsfát lát az ember a falvakban és mezőkön mint másutt? — teszem fel, a kérdést, ami már régóta foglalkoztat. — Ezt a múltnak „köszönhetjük", — magyarázza Buchta Viktor. — A hegyesdombos vidékeken nem volt annyi nagybirtok, a lakosság nem volt annyira megkötve, mint például a hihetetlen szociális elmaradottságban élő Csallóközben. Tudomásunk van arról is, — folytatja — hogy egyes vidékeken régóta virágzó gyümölcstermelés volt. Miksa császár kért egyik levben oltóvesszőt a híres ölvedi cseresznyéből. Ma ennek a korai, jó fajtának már nyoma veszett. Kaptam az alkalmon és megkérdeztem, mit ültethetnék létesítendő kiskertünkben? — Hallottam annak idején valamit az ún. Lepage-kordonokról. Nem volt' kacsa? — Nem kacsa, nyugodtan ajánlhatom, — mosolyog. — Ha kell, könyvet is adok, kölcsön, amely velük foglalkozik..., csak egyre vigyázzon: nehogy túl sűrűn ültesse, mert évek múltával kert helyett erdeje lesz. Ez pedig, *eajnos, gyakran megesett, nemcsak házikerteknél, hanem nagyüzemi ültetvényeknél is, ha helytelenül akartak „spórolni". — Ha már a nagyüzemeknél tartunk — jut eszébe — ennek előnyeivel már évtizedekkel ezelőtt tisztában voltam. Akkoriban sokan a kis, elaprózott kertek mellett kardoskodtak, és csodák csodája, akadnak ilyen hangok még ma is. Földmüvesszövetkezeteirik, állami birtokaink cáfolhatnának a legjobban rá errp a tévhiedelemre. Az embernek néha fáj, amikor a ki nem aknázott lehetőségekre gondol. Most végre megvolna az alkalom a modern, nagyüzemi termelésre. Ne várják a sült nalambot, aknázzák ki lehetőségeiket ... — zárta le a beszélgetést. Buchta Viktor hatvanöt évét megcáfoló, fiatalos, iövőbe forduló szellemével, bámulatos emlékezőtehetségével remélhetőleg még sokáig fogja gyümölcsöztetni tapasztalatait. Sokat tehet még mezőgazdaságunk belterjessé tételéért, a gyümölcs- és zöldségtermelés föllendítéséért. Ami pedig bennünket illet, elismeréssel adózunk Buchta Viktornak, aki mindig a népeink közötti barátság és együttműködés híve volt. Erről tanúskodnak a mesterségesen szított nacionalizmus éveiből, 1938—39-ből származó cikkei, ezt bizonyítják még ma is élénk kapcsolatai Magyarországon élő volt munkatársaival és tanítványaival. Lakásának ajtajában azzal a tudattal búcsúzunk tőle, hogy ha bármikor is szaktanácsra lesz szükségünk, hozzá mindig bizalommal fordulhatunk. És ha lapunk olvasóit érdekelni fogja, jó lenne mihamarább fölkérni, írjon A Hét oldalain is tapasztalatairól a gyümölcs- és kert gazdálkodás fogas kérdéseiről, csínjáról-bin járói ... MÄRIÄSSY ANDOR VITÉZSLAV NEZVAL: Krkonosei szonett Zöldcsütörtök a hegyeken, mint gyémánt: harmat csillan felém a szurkosfenyó lándzsahegyén, s lejjebb a vadaskerteken, falvak közt zöld terepen át erek futnak patak ölébe, kuvasz ugat, de örömébe, mert nap süti a derekat. Folyam fölött köd fátyla leng, a köd fölött pacsirta zeng, tavaszt köszönt repeső szívvel. A kőszobrok kopottak már, alattuk játszó fiú jár, sípol — a sípszó fel-felível... (1954) Fordította: Sípos Győző Hulló gyöngyök Szerelmeim selyem zsinórjáról lefutottak mind a gyöngyök, feketék, fehérek, fénylők, tündérszépek. Örökre elvesztek a múlt hullámzó tengerében. Csak egy szürke gyöngy maradt vissza rajta, könny es-szegény, mint én. Egyedül az enyém. NAGYFALUSSY ISTVÄN 6