A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-06 / 40. szám

Móricka és Dzsingisz kán Mórickáról, a régi viccek egyik hőséről mindenki tudta, hogy szeretett nagyokat mondani. Viszont az is közismert tény, hogy Móricka e végén mindig póruljárt. Hasonló szóbeszéd jár Montgomery angol marsallról is, a NATO egyik stratégájáról. A nyugati diplomatákat a hideg rázza, ha Montgomery-Móricka dicsekedni kezd. És hogy 1944 decemberében az ardennesi erdőkben a „hős" marsall póruljárt, azt von Rummstedt is tudja bizonyítani. A hasonlatosság tehát nem véletlen. Montgomery-Móricka nemrégiben ismét megszólalt. Mégpedig a nyugat-német Áussenpolitik című. folyóiratban. Az atom- és hidrogénbomba-robbantási kísérleteket elutasító nyugati közvéleménytől megzavarodva, a „hős" marsall hosszú cikkben bizonygatta, hogy az atomháború egyedül a Kelet részére lehet veszélyes. Mongormery-Móricka a krónikás köntösébe öltözve „utólag", 1969-ben írja meg egy 1966-ban lezajlott háború jobb mozzanatait. így ír: „A D-naptót számítva (a D a háborús akciók megkezdését jelenti) a huszadik napon (D + 20) már nyilvánvalóvá vált, hogy a Kelet légihaderejének zömét elpusztítottuk. A D+25 napon a Kelet hadai úgyszólván lőszer és hajtóanyag nélkül maradtak. Rendkívül nagy veszteségei voltak, sebesültjeit nem tudta biztonságba helyezni, sem orvosi segélyben részesíteni. A csapatok sok helyen parancsnok nélkül maradtak. Ezen oknál fogva a D +30 napon nem voltak képesek koordinált akciót kezdeni. A D + 30 és a D + 50 nap közötti időszakban elpusztultak a Kelet tengeri haderejének utolsó egységei, valamint tengeralattjárói is. Montgomery-Móricka, a hős marsall csekély ötven nap alatt számolt le Kelettel. Montgomery kemény katona, főleg ha cikket kell írnia. A papír ugyanis sokat elbír, még a marsall bölcselkedését is. Bölcselkedése ilyen: „Szó sem lehet arról, hogy a keletiek tízezreit foglyul ejtsük. Nem a foglyok tömegei, hanem az ellenség atomfegyverrel való teljes megsemmisítése az atomháború célja." Montgomery szerint a nyugati hatalmak hadainak fel kell készülniök „olyan feladatok megoldására, amelyet a múltban Dzsingisz kán kivételével senki sem tudott megoldani." Ez az irodalmi remekmű, amely reméljük a Nobel-békedíjra predesztinálja a hós marsallt, önarckép. Montgomery-Móricka Dzsingisz kán babérjaira vágyik. Egy azonban bizonyos. A hós marsall ötleteiben nem eredeti. Mi ugyanis már hallottunk egy hadvezérről, aki két hét, majd két hónap leforgása alatt akarta elpusztítani a Szovjetuniót. A villámháborúról beszélt és országok kiradírozásáról szónokolt (egész véletlenül Montgomery hazájáról lett volna szó). Mindnyájan tudjuk, hogyan végzett. Tudia ezt Montgomery-Móricka is! Tudja, de nem okul. Nem hajlandó elismerni, hogy a botnak két vége van. Ám kollégái más véleményen vannak. F. Miksche, francia katonaszakíró, az Aussenpolitik ugyanazon számában egy tárgyilagos hangú cikkben ír arról: mire képes az európai (értsd NATO) légvédelem és mire nem. F. Miksche, ez a volt disszidens csehszlovák katonatiszt, aki hosszú ideig De Gaulle tábornok vezérkarához tartozott, minden elfogultsága és gyűlölete ellenére, katonásan tárgyilagos. Miksche alezredes elsősorban azt a kérdést teszi fel, vajon meg lehet-e védeni Nyugat-Európa országait a repülőgépekkel és rakétákkal szemben? A rakétákról ezt írja: „Hogyan lehetne ártalmatlanná tenni egy olyan lövedéket, amely 80—100 km magasságban és óránkénti 3000 km sebességgel röpül? Ami az atombombázókat illeti, Miksche itt sem látja rózsásnak a helyzetet és azt állítja, hogy dacára a legtökéletesebb radar-készülékeknek és jól felkészült vadászgépeknek, az atombombázók hatvan százaléka elérné Nyugat-Európát. Összehasonlítva egy esetleges háború esetén Nyugat-Európa és a Szovjetunió helyzetét F. Miksche ezeket írja: „Légiháborúban a Szovjetunió stratégiai helyzete sokkal elönyösebb lenne, mint Nyugat-Európáé. A legfontosabb célpontok messze az ország mélyében fekszenek. Az összes életfontosságú gócpontok védettek. Északról kétezer kilométer széles tundra övezettel, keletről Szibéria beláthatatlan őserdőivel, délen Közép-Ázsia sivatagjaival és óriás hegységekkel." Szerinte a legnagyobb veszélyben éppen Montgomery-Móricka hazája van. Mert míg Anglia összlakosságának 80 százaléka az egymástól 80—100 ícm-re fekvő tíz legnagyobb városban él, addig a Szovjetunió ipari gócpontjai erősen széjjel tmnnak szóródva. És szóról szóra ezeket mondja: „A brit támaszpontokról startoló bombázó formációk már a Rajna és az Odera átrepiilésénél megjelennének a szovjet radarkészülékek képtábláján és könnyű célpontjai lennének a vadászrepülőknek. És bombázóinknak az Oderától még három óra hosszat, kellene repülniök, hogy elérjék Moszkvát. Hasonló a helyzet a Szovjetunió déli határjain is." És F. Miksche becsületesen le is vonja a következtetéseket: „Vajon okos dolog volna-e olyan fegyvereket használni, amelyekkel szemben mi magunk lennénk úgyszólván teljesen védtelenek?" Vég'ül pedig bevallja, hogy egy atomtámadással a Nyugat, főleg Európa sokkal többet veszíthet, mint nyerhet. Tudja ezt minden józanul gondolkodó ember, csak Montgomery-Móricka nem tud, vagy nem akar erről semmit sem tudni. Egy agitátor portréja Szirt barátom lapunk e számában már beszámolt a nyugat-német választások eredményeiről és megírta Adenauer választási győzelmének általános kellemetlen következményeit is. A győzelmet nagy propagandahadjárat előzte meg, agitátorok és kortesek hadserege egyengette útját a vén kancellárnak. Én az agitátorok egyikét, egyet a sok közül, akarom bemutatni olvasóinknak, hogy példázzam a régi magyar szólás-mondás igazságát: „Amilyen az úr, olyan a szolga." „A Szovjetunióval való konfliktus kikerülhetetlen", mondogatja előadásaiban Hans Edqar Jahn. A hallgatók: a nyugat-német légihaderői tisztjei, az előadó Hans Edgar Jahn pedig a demokratikus körök szövetségének egyik fő korifeusa, egykori náci, aki a háború alatt Hitlerék hadügyminisztériumában a nemzeti szocialista szellemben való nevelés előadója volt. Ez az ember, aki az új német hadsereg tisztjeit neveli, igen szókimondó személy. Szerinte mindazok a politikusok, akik a Szovjetunióval meg akarnak egyezni, „nem egyebek, mint csimpánzok". Igaz, hogy Jahn úr őszinte hangon beszél Nyugat-Németország szövetségeseiről is. Nincs megelégedve Adenauer amerikai gazdáival sem, amit nem is titkol: „Rondább politikát, mint amilyent Eisenhower csinál, más valaki aligha követhetne el. Nem engedi, hogy a fegyverek beszéljenek. Mennyire más módon cselekedett Koreában Harry Truman. Ez volt az igazi! Csak az ilyen energikus szót érti a Szovjetunió." A nyílt és erőszakos agressziót hirdeti, а kész tények taktikájára tanítja az amerikai egyenruhába bujtatott nyugat-német hadsereg tisztjeit. Érdekes az álláspontja a Szuezi-csatorna elleni angol-francia katonai íkciőval szemben: „Megmondtam brit barátaimnak, hogy a Szuezi-csatornára ügyetlenül készültek fel. Mi (értsd németek) egy éjszakai általános támadással el -foglaltuk volna a csatorna legfontosabb pontjait, majd ezután bejelentettük volna a világ közvéleményének, hogy megszálltuk Szuezt." Tán ennyi is elég erről a fanatikus. volt náci tisztről, aki fáradhatatlanul agitált Adenauer győzelméért. Szerinte Nyugat-Németország ecetlen megmentője a vén kancellár és ezért minden német hazafinak kötelessége Adenauerre szavazni. Jahn úr, a gvülölet apostola igen ügyes propagandista. Könnyű neki. Mert már Hitler alatt nagy gyakorlatra tett szert. Ez viszont a nyugatnémet revansisztákat és nagytőkéseket egyáltalán nem izgatja. Mert amilyen az úr, olyan a szolga, —si— Mégis, örökké élni fogsz s kik megtagadnak, mindazok része a tudatlanság. Isten szólított, kell hogy feleljek. a földön, egy javam maradt nekem meg: Hogy őszintén sírhattam néhanapján. Fordította: Deák Ferenc ALFRÉD DE MÜSSET: Szomorúság Elveszett életem s erőm, barátaim s a kedvem is, Egyedül büszkeségem derít s hitem lángelmémben éltetöm. Megmutatkoztál Igazság — hittem, hogy jó barát leszel. Te e hitemet vetted el s helyette undort hagytál. 13