A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-29 / 39. szám

Ma már úgyszólván mindenki eljuthat a Szovjetunióba. Moszkva, Leningrád, Kijev, — nagy általánosságban ezek a „Őedokturisták" fő állomáshelyei. Mi azonban ennek ellenére mégiscsak elsőséget szereztünk. Mint igazi turisták, hátizsákkal a nyakunkban, az első csehszlovákok voltunk, akik megjárták a Kaukázust és Grúziát. Utunk Ordzsonikidzébe, az Északi Oszét Autonóm Szocialista Szovjet Köztársaság (ASZSZK) fővárosába, a Kaukázus gerincein keresztül vezető Grúz hadiút kiindulópontjába vezetett. Elszállásolásunk után a turista-központban, alighogy lefeküdtünk kipihenni az ötnapos út fáradalmait, a kaukázusi éghajlat m'ris bemutatkozó látogatást tett. Az első szunyókálásból arra ébredtünk, hogy sátorlapjainkra zubogy az eső. Valóságos vízesés. Az eső ugyan egy órán belül elállt, azonban a városban a forgalom megakadt — mindent elöntött a viz. Két óra múlva az aszfalt újra száraz volt, verőfényesen sütött a nap. A hazaiak a nagy csodálkozásunkra csak kézlegyintéssel válaszoltak és az egész felhőszakadást, — a mi viszonyainkhoz mérvei, — csupán • szegényes szemerkélésként könyvelték el. Lesz még részünk esőben, mondták, és igen fogunk örülni, ha a víz nem bennünket, hanem csak az úttest egy részét viszi majd magával. Esetleg behordja kövekkel és iszappal úgy, hegy teljesen járhatatlanná válik, — tették még hozzá. Igazuk volt, mert később a Grúz hadiúton ilyen részek miatt nem egyszer nagy kerülőket voltunk kénytelenek tenni: Sőt! Egy alkalommal hegycsuszamláshoz értünk, amely még mozgásban volt és könyörtelenül söpört el és zúzott szét mindent, ami az útjába került. A városban eltöltendő első estére rögtön két meghívást is kaptunk. Az elsőt a velünk egyidőben érkezett szovjet turisták csoportjától, mivelhogy este „koncertet" adnak. Nem tudtuk, miről van szó? Később a saját bőrünkön tapasztaltuk, mit jelent a szovjet turisták íratlan törvényei szerint megrendezi egy „koncertet". Ugyanis minden egyes újonnan érkező csoport kultúrprcgrammal köszönti a régieket. (Idehaza nálunk ez tábortűz mellett szokásos). Programadás kötelező a búcsúzáskor is. Program után jön az éb, maradhatatlan mulatság, ahol minden második tánc hölgyválasz. Kissé szokatlannak tűnt a szemünkben, hogy itt a lányok fehér szalma- vagy filckalapban táncoltak, vagy amikor két fiú együtt táncolt. A második, az igazi koncertet aj ordzso- • nyikidzei ifjúság csoportja' rendezte egy csehszlovák-szovjet barátsági est keretében. Az oszétek a világ elismerten legszebb emberei. Államdíjas művészek bemutatásában (előadásában) oszét népi táncok és szerelmi dalok váltogatták egymást. A program befejeztével közkívánatra sor került a mi szereplésünkre is. Egynéhány népdal gitárkísérettel kimerítette minden tudásunkat. A siker azonban igv is nagy volt, még annak ellenére is, hogy mi, készületlen műkedvelők váltottuk fel a hivatásos művészeket. Következett a tánc. Ránk, férfiakra nehéz percek vártak. Sorra táncoltattak bennünket az összes oszét lányok és szinte csodával határos, hogy kiszabadultunk mély, sötét szemeik igéző hatása alól. Első hegyi túránk a Kaukázus egyik nyúlványán elterülő Holtak városába vezetett. Nyitott autóbuszon eljutattunk az ősi erődítések kezdetéig, egészen, a városhoz vezető útig. Innen a régi "őrtornyok alatt vezető keskeny csapáson mindig közelebb kerültünk az égbenyúló sziklacsúcsokhoz, ahol már megpülantcttuk a házalakú kriotákat, melyek a középkor óta az oszétek temetkezési helyéül szolgáltak. A hegyek fiai haláluk után is hűek maradtak a bércekhez. Az egész temető fallal volt körülvéve, hogy a holtak nyugalmát senki és semimi ne zavarja. Várait is építettek itt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Kazbek hófödte csúcsaira és teraszaira. Némelyik kriptát az idő vasfoga már erösebben megrongálta és így nem számított különösnek, amikor a közelben egynéhány koponyára bukkantunk. Éjszakára közel a Holtak városához ütöttönk tábort. Természetes, hogy mindnyájan a látottak és hallottak hatása alatt álltunk és így a tábortűz mellett különféle fantasztikus és misztikus esetekről folyt a társalgás. iMár alig pattogott a tűz, amikor oszét vezetőnk elérkezett az ősök életéről tartott ismertetőjének a végéhez. Észre se vettük, hogy időközben beborult az ég. Amikor az oszét a szájához emelte poharát, hogy egy kis teával öblítse le kiszáradt torkát, egyszerre elnyúlt füttyöt hallottunk és a kezében szétrobbant a pohara. Közvetlenül azután a hajából, szemöldökéből, szakállából lángok csaptak elő Ezzel egyidőben hasonló lángok gyúltak a sátraink fém- és facölöpjein is, majd ismételt fütty jel mellett elszáguldott közöttünk egy tüzes golyó és állandó villámlás közepette megeredt az esö. Az ijedtségtől teljesen meg voltunk merevedve és mire magunkhoz tértünk, már bőrig áztunk. Nekiláttunk vezetőnk masszírozásának, kinek merev tagjaiba lassan visszatért az élet. A légköri elektromosság kisülésének egy módja volt ez, ami hegyvidéken igen gyakori, amikor . is zivataros időben oly nagy az elektromos feszültség, hogy csúcsokból, emberekből, hegyes tárgyakból lángkéve alakjában csap ki. X holtakkal és tüzes golyókkal való egész napi viszontagság után álmainkban még csodálatosabb kombinációk születtek. Az 1100 km hosszú Kaukázus, különlegességei közé számítódik az a számtalan gleccser, amelv mind a fögerinctől, az örök hó vonalától húzódik le mélyen a völgybe. Egyik kirándulásunknak célja ezek legérdekesebbike, a 8,8 km hosszú Cei gelccser volt. Ez a XII. században1 elérte még a 18 km-nyi hosszúságot, de — idők folyamán elolvadt (évente 17 métert). Sötétvizű, rohanó, vad patakok mellett, szakadékok, kanyonok között csaknem 110 km-es utat kellett megtennünk, amire elértük a Cei-i turistatábort. Az 1800 m magasságban, rendkívül gyönyörű környezetben fekvő tábort, ahonnan remek kilátás nyílik a 4600 m magasságot is elérő hegycsúcsokra, számtalan gleccser veszi körül. Háromórás gyaloglás után úgyszólván virágos kertből léptünk a glecscserre, melynek homlokzata 2400 méteres magasságba nyúlt. A gleccser széle törmelékkel, kaviccsal és sárral van behordva. Csak feljebb, a tiszta jégrétegen mutatkoztak aztán szakadékok, törések és alaktalan jégkupacok. Az elsőket még me-Részlet a Holtak városából Fönn a hegyekben, ahová már motoros jármű nem tud feljutni, az ember egyedüli hűséges segítőtársa az öszvér Őrtorony a Kaukázusban. Ma már csak a madarak tanyája, de az elmúlt századok folyamán hadászatilag fontos pont, ahonnan gyorsan szállt a hír a közeledő ellenségről