A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-29 / 39. szám

íílasoiyug a fa tun Téved, aki azt gondolja, nincs jókedvű ember a falumban. Bocsánatot kérek, hogy magaménak mondom ezt a . kedves falut, de mit mondjak? Magáénak mond a falu is s ha már ennyire összemelegedtünk, legyünk egymáséi papíron is. Vagyis több szóval: a falu az enyém s én a falué. Hiába is találgatják, melyik faluról Van szó, nem vallom ki még a legsötétebb inkvizitoiroknak sem. Szélességi körökről hiába is beszélnék, elég az hozzá, >már ti. a hely meghatározásához, hogy az egyenlítőtől észak felé fekszünk, (mit is csinálnánk ilyen esős időben?) közben nagy türelemmel várjuk a napsütést, mert lassan elázunk kívül és belül. Hamar belekapaszkodom a belül szóba. Mert kérem szeretettel, kívülről elázni, az természetes következménye az időjárás és vízállásjelentésnek, de a belülről való elázás, az már egészen más pont. Próbáljuk meg. Vacsora után komor hangulatban nyitnék be a kocsmába. Bocsánat, rosszul kezdem. Tessék nyugodtan megcáfolni ezt a kijelentésemet. Aki ismeri a kocsmát és a nótát, mely szerint „utcáira nyílik a kocsmaajtó", az nyugodt lelkiismerettel népszínmű írónak vélhet, aki márványasztalok mellett festegeti a patyolating ű parasztot. Nem mondom, magam is sokat fecsegek, mintha csak a honorárium miatt szaporítanám a sorokat, de mit csináljak ilyen esős időben. Nyitom tehát a kocsmaajtót kifelé, azaz, hogy nyitnám, de valaki bizalmasan megérinti a vállamat. — Invejntűra. Gyerünk be hátulról. Természetesen a kocsmaudvarra gondolunk mind a ketten. Gyerünk. Az udvaron traktorist.ák és idősebb falusiak szidják az inventúxát és azt, aki kitalálta. Székeket és asztalokat tologatnak össze, Egy hordő sör ott pöffeszkedik az udvar sarkában. Megmentették az inventúrától. Hej, de nem Salzburgban áll ez a csapszék s ezért benne nem halovány sör, hanem piros bor kéne, hogy járja! Mégis, mit tehetünk? Az udvar felől is zárva a kocsmaajtó. — Édes egykomám, — kezdi a vendéglátó, aki a sört szerezte — menj már oda az ajtóhoz, kérj valami erősebbet, mert (megszakad a szívem. Az édes egykomám, aki bársonykabátos és így tekintélynek érzi magát, odaigyekszik az ajtóhoz s megfontoltan, kérő hangú kopogással bezörög, hátha megnyittatik neki. Kopog, zörget s rug ls, olyan csendesebb hangulatban. Végre csikordul az ínventúrás zár s kidugja a fejét egy járási ellenőr. — Bácsikám, in ven túrázunk. — Tudom én édeském, de ne vesztegessük az időt. Mind a kettőnknek mérsonykabótja van. Hozzon már egy liter vodkát. A „mársonykabátos" berántja maga mögött az ajtót s az újabb kopogásra kijön egy helyi Jednota funkcionárius. — Sándor bácsi, — könyörög az édes egykomám — ha van istene, hozzon ki egy liter vodkát, vagy mit tudom én mit, csak ereje legyék. Sándor bácsi hivatása magaslatán és a kocsmaajtó mélyén megmagyarázza, hogy az inventúra az magyarul leltárt jelent s ilyenkor lehetetlen inni. Különben is б a Jednota megbízottja s nem engedi még az öregapjának sem, hogy lekenyerezzék. S becsapja az ajtót. Az édes egykomám tragikus hangon fordul felénk. — Látjátok? Az isten egyszer ad hatalmat a parasztnak s máris visszaél vele. FARKAS JENŐ:*, Valahonnan mégis kerül pálinka az asztalira, sőt félig kiforrt ribizlibor is. Mind a két ital fenekén nóta bimbózik. Igen is az ital fenekén, mert próbáljon nóta bimbózni a pohár fenekén, ha üres! Csak a nóta végére figyelek fel: „Nekem még az angyalok is gratulálnak" ... Igazuk is van. — Te testvér, — nevet az egyik — aztán, hogy is volt, mikor a gróf kulcsárját vitted az állomásra? — Huszonnyolcban? 4 — Akkor. — Ne tévedjünk, nem a kulcsárt vittem, hanem a szakácsnét. — Annál jobb. — Neked, de nekem nem. — Aztán miért? — Mert békebeli volt (értsd: öreg) Nevetünk. — Hát volt két lovam. Csak egy hibájuk volt. Mind a kettő azt gondolta, mikor befogtam őket, hogy akasztani visznek, aztán csak lassan ballagtak. Akkor is így mentek. Csikorgott a hó. A vénasszonyt jól bebugyolálták, lába alá forró téglát, kezére muffot, az én zsebemben lötyögött á törköly. Aztán: Jézus segíts, ördögök toljátok meg! S neki! Csikorog a hő, fütyül a szél, de csak gyerünk! Birittyénél, (bő rétje) unár csak ballagtak a lovak. A kanyarnál megálltunk. Áttolom a pipát a másik oldalra s a pipátlan felemről hátra" kiáltok: fázik-e, asszonyság? Hogy igen. Mondom, gyalogoljunk. A lovak mellettünk. Egészen fölmelegedtünk. Visszaüljünk-e? Lehet Gyí! Ь gvszer csdk azt mondja az asszonyság: Nem mehetnénk gyorsabban? Áttolom a pipát megint a másik oldalra, köpök egyet a hóba: Mehetnénk, de mit csináljunk a lovakkal? S gyalog verettünk egészen az állomásig. A másik koma már stimmel. Mert ilyenek vagyunk, ha az egyik viccet mond, altkor a többi arra vigyáz, el ne feledje a maga históriáját, ami közben eszébe jutott. — Olyan kutyú legényke voltam. Mulatság volt a Lipót kocsmájában. Nélkülem persze nem lehetett akkor mulatságot rendezni. Lipót méri az italt, Sárközi Józsi húzza a Törökszegfűliliomot, egyszóval jól mulattunk, nna! Csurgott a víz rólam, izzadt a lány, akivel táncoltam. Pislogok a Józsira, hogy elég legyen már! Az meg azt hitte, hogy bíztatom. Átbillegett egy foxtrottba. A ménkű beléd! Egyszer aztán újra csárdás, a „nem, nem nem, nem megyünk mi innen el", és ácsi. Azt mondja Sárika: kár. Mondom én is, hogy kár. De akkor "már a pultnál álltunk. Kérek egy imálnát Sárikának s egy kiströccsöt magamnak. De oldaliról le-lecsúsztattam egy féldeci barackot is. Mi? Hogy nem látta meg a leány? Azt mond-