A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-29 / 39. szám

Beszéljünk a zenei ízlés neveléséről Ülök a dunaparton s töprengek, hogyan is írjam... A tárgy széltében is, hosszában is terjedelmes. A Hét terjedelme ezzel szemben — sajnos, nagyon is korlátozott. rtztán még jólesik nézegetni a vcntatópözösök kéményeit, a ligeti fákat, amint folytonosan izegnek-mozognak a lenyugvó őszi nap tüzesen aranyos fényében mártott leveleikkel... Nehezen fogok hozzá. De hat kezdjük az elején. Alig félórával ezelőtt a „Duna" áruházban nézelődtem. A hangszóró — teljesen fölöslegesen, kiabáló zenei kulisszaként — bömbölt. Nem szeretem az ilyen zenét, mert a muzsikát hallgatni, tisztelni kell. Tehát ne bömböltessük éjjel-nappal, az utcán és az áruházban; ám ha megszólal, álljunk meg, hallgassuk, figyeljünk fel szavára. Velem azonban most nem ez történt. Enqem megállított a zene. Először esek félfüllel hallottam — ízes népi muzsika, tömören s ólé zenekar. Aztán rágyújtott a ropogós lassú csárdásra az énekesnő is, hegy: „Ablakomban, ablakomban besütött a holdvilág ..." Hová sütött? Ablakomban — válaszolt következetesen a hanglemez. Ej, ej, ez az énekesnő nem olvassa európai hírű nyelvész professzorunk Orbán Gábor dr. nyelvtisztító, kifejezéshelyesbítő írásait. Sőt Turczel Lajos dr., irodalmárunk „gyomlálásától" sem fél. Most aztán már megálltam és meghallgattam a zenét. És ekkor hasonló érzés fogott el, mint amikor olyan ember-0 78766-45/71-1952. Csehszlovákiában készült, Szlovákia magyar ajkú lakossága (remélem külföldre nem küldtük!) zenei igénye kielégítése és zenei ízlése „fejlesztése" céljából. Ülök a Dunaparton és töprengek, hogyan is írjam ... Közben felszökött az égre a kíváncsi hold ezüstös korongja és én dúdolni kezdtem a dal, andalgóan, lassú lépés tempójában, de azért feszes ritmusban: (Kérem ne olvassák ezt a dalt, hanem énekeljék el. Mert a csak — olvasó müfelfoqónak a népdal körülbelül annyit nyújt, mint annak az utasnak az utazás, aki ugyan menetjegyét megváltotta, de a vonatról lemaradt!) Mennyi mindent mond el ez a kis dal. Rögtön az első sor elénk rajzolja a képet: a nyáresti csillagos eget, a falu csendes nyugalmát, a fejét alvásra hajtó, ábrándozó szerelmes lányt. És mit mond a melódia? A dallam első taktusának bús sóhaja a második taktusban mintegy az emlékezés hatására a lélek mélyéből felszakadó nagy sóhajjá nő. Öt hanggal magasabban, kétszeres időmértékben énekli ezt a sóhajt a nép ismeretlen mester-költője. Majd mégegyszer felcsuklik kisebb erővel a dallam — „besütött a" — szövegrészre, hogy az így megindított panaszos melódia gyönyörűen ívelt vonala, — elmondva a magáét — megnyugodva térjen az alaphangra. Mi történik tovább? „Aki kettőt, hárat. солизк fáudjlíjávuj *aolúta,mgtl mcutumt . rel beszélgetünk, akiről tudjuk, hogy mást gondol és mást mond. Ez pedig erkölcsbe vágó dolog és az ilyen embert hazugnak nevezzük Ez a zene is- ilven: a muzsikált népdal mást tartalmaz ps a zenekar mást muzsikál. Ez azonban nem erkölcsbe, „csupán" ízlésbe vágó dolcg. (És az ilyesmit nálunk nem szokás gyomlálni.) Nekem -égi nagy szerelmem a népi muzsika. Most azonban hasonló ez a szerelem a szegény Des Grieux lovagnak a bűbájos, — de csapodár és szeszélyes Manón iránt érzett ragy szerelméhez. Vele is, nélküle is fájdalmas az élet. örültem az ismerős dalnak, az ízes, tömör hangszerelésű szlovákiai magvar népi muzsikának, de fájt a suta értelmezés, a „talpalávaló" ropogós csárdássá cicomázott előadás, a lírikus édes-bús melódia ellen elkövetett merénylet. Aztán még érdeklődtem. A mikrohanglemez száma: F mat szeret, sosincs arra jó világ", állapítja meg erkölcsi normaként a szöveg. A dallam melódiája pedig az első sort ismétli meg az új verssorra. S milyen rendjén van ez így! Az első zenei gondolat olyan tartalmas volt, hogy az első ha'lásra nem foghatjuk fel minden szépségét: tehát szívesen hallgattuk meg másedszor is. Ugyanez harmadszorra viszont már sok volna. Valami újra vágyunk. Lássuk, mit mond a szöveg: „ ... lám én csak egyet szeretek, mégis de sokat szenvedek..." A dallam pedig a nagy négyütemes ívek helyett két-két ütemre tagolódik, tehát lüktetőbb lesz a forma, mert ez ígv az ember felindultságát sokkal jobban kifejezi. De hangban is újat hoz a dal: a meg nem érdemelt szenvedés okozta nagy fájdalom felcsapja a hangot és az eddigi mély alaphangok helyett a tíz hangqal magasabban induló motívum szinte az egekre kiált fel segítségért". A dal itt éri el csúcspofttját. hogy aztán a második, — már kissé erőtlenebb fájdalomkitörés után („mégis de sokat szenvedek" — szövegrészre) szinte aléltan omolják össze önmagában. A dallam vonala lezuhant a mindig megnyugvást jelentő mély alaphangra. A drámai csúcspont után - felkorbácsolt feszültséget le kell vezetni (lásd a színpadi remekmüvek belső törvényeit!). Mily egyszerűen, természetesen oldja meg ezt a dal: .....ez az álnok béreslegény csalta meg a szívemet" — mondja nemes egyszerűséggel, a reális élet természetességével a józan magyar mentalitás. A dallamban pedig újból feltűnik az első sorok finom íve s ezzel kereken, építészeti szimmetriával zárja körül a középrész feltornyosuló kupoláját. ч S mindebből mit mend el az FO 78766-os hanglemez? Senmit. Az egészen másról beszél, „pirosbugyellárisos" mulatozásról, „ritka-búzás" táncról. Ülök a duna parton és töprengek: miért is van ez így? Ha megjelenik egy könyv, az élestollú kritikusok egész hada méltatja (pozitív vagy negatív értelemben) a müvet. Körülbelül ugyanolyan példányszámban lát napvilágot egy hanglemez, de azt senki az égvilágon észre sem veszi. Pedig egy-egy hanglemez „hallgatótábora" van olyan népes család, mint egy-egy könyv olvasótábora. Talán a zenei ízlés terén minden „rendben" van, nincs szükség irányításra, kritikára? Nem, ezt senki sem hiheti. Vagy talán a zenei ízlés nevelése csak amolyan másodrangú kérdés, amivel foglalkozni lehet, de nem okvetlenül szükséges? Vajon mikor éri el a szlovákiai kulturális élet azt a "J-kot, amikor nyilvánvalóvá válnak Kodály Zoltán szavai: „A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható: aki nem él vele, lelki vérszegénységben él és — hal. Teljes lelki élet nincs zene nélkül. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zem világít be. A zene rendeltetese: •belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése." Tehát, ha igazán harmonikusan művelt embert akarunk nevelni, nem hanyagolhatjuk el zenei ízlésének nevelését. Márpedig a zenei ízlés nevelése Szlovákiában hatalmas parlag. Mert például az egyik oldalon azt és úgy játsszuk lemezre, *"8mit az „üzlet" megkíván, a másik oldcloi. az ifjúság zenei ízlésének neveléséhez, — a kulcskérdés megoldásához — szükséges tankönyv, énekeskönyv hiányzik. Az iskolák tanterveiben zenehallgatásra előírt művek hozzáférhetetlenek. Tanítóink még a megtanítandó dalok kottáját sem vehetik meg, nem beszélve arról, hogy módszertani útmutató iskoláink részére nem létezik. Az egyik oldalon nem nevelhetünk zenei ízlésre, mert egyelőre nincs mivel. A második oldalon viszont hanglemezeink sem művelik éppenséggel 'a zenei ízlést. Márpedig: „aki ízlés nélkül ruházkodik — írja Kodály Zoltán — testi épségét még nem veszélyezteti. de a művészetben a rossz ízlés valósáaos lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonyságot. Elzárja a remekmüvekkel való érintkezéstől és így a belőlük áradó .éltető fluidum tói, amely nélkül a .lélek sorvad, összezsugorodik s az ember egész lénye sajátos bélyeget kap." MÓZSl FERENC U