A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-15 / 37. szám
Most, hogy a leszerelés ügye a legégetőbb problémaként foglalkoztatja a világ közvéleményét, önkéntelenül is felvetődik a kérdés, kik állnak az „erö-politika" szószólói mögött. Kiknek érdeke, hogy újabb katasztrófába sodorják a békére áhítozó népeket, kik azok, akik úgy vélik, hogy továbbra is sikeresen sütögethetik pecsenyéjüket egy újabb világégés lángjainál. Mondjuk meg mindjárt, hogy a halállal elsősorban a fegyvergyárosok, a nehézipar urai és a finánctöke hatalmasságai kereskednek: a Rockefellerek, Morganok, Mellonok a Dupont de Namours és a Generál Motors főrészvényesei stb. De ennek a „díszes" galériának Nyugat-Európában is megvannak a maga oszlopos tagjai, közöttük a Krupp-dinasztia. Ez alkalommal Alfred Krupp családfáját mutatjuk be olvasóinknak. Nemzedékek hosszú során át az volt a fáma, hogy Kruppék öse szorgos egyéni munkával vetette meg a világhírű fegyvergyár alapjait. Ez azonban csak legenda. Kruppék ugyanis fegyverkereskedés, csempészet és különbözö sötét üzelmek révén „gyűjtötték össze" az első acélöntöde felépítéséhez szükséges tökét. A váltatat a múlt század második felében-a különféle európai háborúk folyamán épül ki. Míg 1855-ben Essen kovácsolóüzemei mindössze 700 embert foglalkoztattak, 1873-ban már 16 ООО róluk elvi értékelést. Ezek az emberek, amint kiderül, húzódoznak az irodalom és a művészet párt- és állami irányításától. Néha nyíltan ellenzik ezt az irányítást, de leggyakrabban a gyámkodás feleslegességéről, a kezdeményezés megbénításáról stb. szóló fecsegéssel leolezik ezt a véleményüket és kívánságukat. munkás gyarapította Kruppék vagyonát. Utána gyorsult a vállalat terjeszkedési irama. Az első világháborúig Kruppé volt a világ leghatalmasabb hadiipßri konszernje; 1918-ban már 165 000 munkás dolgozott az esserii művekben, amelyek előzőleg készségesen kiszolgálták a külföldi megrendelőket is. Így például Anglia is bőven jutott hozzá a KPz 96/04 típusú granátgyutacsokhoz, amelyek révén Kruppék hatalmas nyereségre tettek szert, míg a német katonák százezrei pusztultak el a rájuk zúduló angol gránátok tüzében. És míg a frontokon milliók hullatták vérüket, a francia Schneider, a német Krupp és az angol Armstrong-Vickers meghitt barátságban ültek együtt a nemzetközi fegyver-kartellben. Maga Krupp, az ágyúgyáros, az első világháborúban 800 millió márkát keresett. A hitleri rémuralom azután valóságos eldorádót jelentett Gustav Krupp von Bohlen und Halbach számára, aki nemcsak lázas ütmben gyorsította a termelést, de kiválóan értett a harácsoláshoz is. Egységei mindenkor a Wehrmacht nyomában jártak, hogy elrabolják a külföldi hadiüzemeket, s hogy azokat a német háborús gazdálkodás szolgálatába állítsák. A második világháború végén, a hadifoglyok és a koncentrációs táborok lakóinak ezreit is beleszámítva, ne-A szovjet társadalom egész története — mondotta Hruscsov — a legmeggyőzőbben igazolja, hogy a párt és az állam irányító szerepe, a művészeti alkotásnak szentelt figyelme, az írókról, a képzőművészekről, a zeneszerzőkről való gondoskodása biztosította az irodalom és a képzőművészet kiemelkedő sikereit, a Szovjetunió miieden gyedmillió munkás verejtékezte ki Kruppék nyereségét, amely ebben a vérzivataros időszakban másfél milliárd márkára rúgott. 1948. július 31-én ugyan tizenkét évi börtönre és vagyonelkobzásra ítélték Alfred Kruppot, mint háborús bűnöst, de már 1951. január 31-én John McCloy amerikai főbiztos kegyelmet gyakorolt és hatályon kívül helyezte a vagyonelkobzást. Ma Krupp megint Európa egyik leghatalmasabb konszernjének ura. A nyugatnémet nyersacéltermelés hetedével, a vasérctermelés ötödével rendelkezik és a széntermelés 5 százalékát ellenőrzi. Befolyását főleg a gép- és hajóépítő-iparra igyekszik kiterjeszteni, de élénk érdeklődést mutat az atomenergia termelése iránt is. Emellett fáradhatatlanul bővíti üzleti kapcsolatait: Brazíliában mozdonyüzemet épít, Törökországban wolfram-ércet akar bányásztatni. Chileben hadihajók gyártására rendezkedik be. A Krupp-család története mindennél jobban érzékelteti a monopol-töke hatalmát, könyörtelen harácsolási törekvéseinek véres útját, ugyanakkor pedig figyelmezteti a dolgozókat, hogy a háborús veszély elhárításának elengedhetetlen feltétele a monopóliumok szétzúzása. Szirt * népe szocialista kultúrájának felvirágzását. Befejezésül Hruscsov hangsúlyozta, hogy a párt szeretné, ha az irodalom és a képzőművészet minden ereje elv alapon tömörülne, s ennek elősegítését szolgálja az elvi bírálat és önbírálat, amely megkönnyíti a hibázóknak, hogy megleljék a helyes utat. 1 3 VÉDJE RUHÁIT A MOLYOKTÓL! INVET védjegyű különleges tabletták meghízható védelmet nyújtanak a matyókkal szemben! • Fejlődésük minden fázisában irtja a molyokat! Megfelelő vegyi összetételénél fogva erős Itatási biztosít. • Párája könnyen elillan, amint a rnha szabad levegőre kerül. VAL \ MENNYI DROGÉRIA. BAN ÉS VIDÉKEN MINDEN SZÖVETKEZETI ARUDÁBAN К\PH\TÖ! Cyártja: Spolana n. v„ Neratovice qfbjáfi \ í Elpihent a zsongó élet, j közeleg az álom, j a nyár-esti békességet 1 csak egyedül járom. ^ A kiskertünk rózsáinál sorban meg-megállok, s a vállamra ráhullnak a ij harmatos virágok í Körülöttem nő a kék csend, j] kúszik fel az égig, <j s most kövezik csillagokkal ^ • a Tejutat végig ... Kovács István J i