A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-15 / 37. szám

A szlovák és a magyar műzene közös űtf a Gondolatok egy énekkar jubileuma alkalmából h: " armincöt évvel ezelőtt alakult a Szlo­vák Tanítók Énekkara. Érdemes ez al­kalomból egy futó pillantással visszatekinteni e kiváló együttes múltjára, mely tulajdon­képpen egy az új szlovák zene fejlődésének és győzelmének történetével. Érdemes visszatekinteni nekünk, szlovákiai * magya­roknak e rögös útra. mert — úgy érzem —, sokat meríthetünk, tanulhatunk e harc­cal teli negyedfél évtized tapasztalataiból. A prágai és a morva tanítók világhírű énekkarának mintájára alakult az együttes. Mégis szinte semmiből nőtt ki, hiszen ab­ban az időben, 35 évvel ezelőtt sem szlovák énekkari müvek, sem szlovák zenei élet nem volt. És a szlovák tanítók legjobbjai, e nehézségek ellenére is, vállalták a mun­kát. A tagság lelkesen tanult, próbált. Mi­los Ruppeldt, az énekkar alapító karnagya lelkesen végezte a kezdő énekkarok ezer­arcú munkáját: szervezett, agitált, hang­szerelt, levelezett, komponált, sőt még énekkari művek kiadásával is foglalkozott. Mindnyájan emberfeletti munkát végeztek, mert tudták, hogy a szlovák nemzeti kul­túra teljes kibontakozásáról van szó. Ezer­kilencszázhuszonötben már pályázatot írt ki az együttes egy énekkari mű megírásá­ra. A pályázat nagy visszhangra talált. Az idqsebb generáció mellett már ott szere­peitek a pályázók közt a fiatal Szlovák zeneszerzők is, élükön Alexander Moyzes­•sel. A szlovák zene teljes kifejlődéséhez a harmincas évek előtt hiányzott a művészet mesterségbeli részének teljes elsajátítása, a zenei nyelv minden rétegének mélyebb átitatása a nemzeti jelleg sajátságaival, valamint a szlovák nép szociális problémái­nak tisztább meglátása éc a zene társadal­mi szerepének tudatosabb ismerete. Ezeket a feladatokat három kiváló zene­szerző vállalta magára: Alexander Moyzes, Eugen Suchon és Ján Cikker. Eddig nem volt alkalmas a szlovák zenei élet talaja arra, hogy valódi, színtiszta, független nemzeti műzene nőjön ki rajta. E három zeneszerző jelentőségét a szlovák zenei kultúrában Bartók Béla és Kodály Zoltán szerepével vethetjük össze. £ odályig és Bartók.g nem termett naoy nemzeti zeneművészet a ma­gyar kulturális élet berkeiben, mert Liszt Ferenc és Volkmann Róbert legjelentéke­nyebb müvei nem a magyaros kompozí­cióik. Kodály és Bartók az elsők, ekik ma­gyar zené címén nem írnak magyaros nyugat-európai zenét, hanem gyökeréve! a magyarsáq lelkébe fogódzó, etikai és esz­tétikai érte'emben egyaránt nagyszabású és külsőséges tendencia nélkül való zenét, tehát magyar zenét. A szekundér európai magyaros muzsika és az igazi magyar ze­ne még az első világháború előtt kezdték meg harcukat, de csak a második világhá­ború után a felszabadulás adta lehetőségek eredményeként győzedelmeskedett. Ma már győzött a magyar népdal és az új magyar műzene. Az az új magyar műzene, mely magába olvasztotta az idegen formákat, tehát nem azok keretében illeszt bele ma­gyaros motívikát, hanem egyéni formában szólal meg. Hogy ez az egyéni nyelvezet emlékeztet a népi zene motívikájára, az természetes, ha meagondoljuk, hony e mesterek önkénytelenül is azt mondiák el, ami népük lelkének mélyében él. (Ugyan­ez jellemző az új szlovák zenére is.) Egyrészt azzal támadták az új magyar müzenét, hogv ..néni narasztns". másrészt, hogy „romboló". A magyar irodalomban egy К évtizeddel korábban folyt le ugyanez a harc. Akik azonban Adyban a rombolót látták és vele szemben akarták védelmez­ni a múltak, azok alaposan csalódtak, mert Adyban — mint minden igaz nagyságban, — benne van a múlt minden értéke is. Benne van, mégpedig sokkal intenzívebben, mint a támadókban, akik rendesen csak az elmúló legutolsó korszak modorába ka­paszkodnak görcsösen. Amit a magyar nép­zene több száz év óta és annyi 19. század­beli magyar zenész oly sok tehetséggel igyekezett megalkotni, annak felfokozott potenciája, beteljesülése Bartók, Kodály zenéje. A magyar kulturális életnek ezt az elkeseredett, igen nagy jelentőségű harcát a magyar tanítóság vitte diadalra. A győ­zelmes harc hatásos fegyvere az „Éneklő Ifjúság" mozgalma volt. Aszlovák zenei életben betűről-betűre ugyanez az erjedési folyamat ment végbe egy évtizeddel később, gyorsabb tempóban. A modern szlovák zene három kiváló képviselőjét, Moyzest, Suchont és Cikkért tömören így jellemezhetnénk: ze­néjük a világ zenekultúrájának minden pozitív vonása — a francia ízlésesség, a német alaposság, az orosz dallambőség és a modern muzsika harmónia- és ritmus­gazdagsága — müveikben új formában jelentkezik és saját zenei anyanyelvéig,szól a szlovák emberhez. A szlovák zen 4\ kul­túra számára is rendkívüli jelentőségű volt, hogy a kapitalista társadalmi rendszer utolsó két évtizedében a szlovák zene (hasonlóan mint a magyar zene) nem ta­gadta meg és nem becsülte le a nemzeti hagyományokat. A válság szélén és a for­malizmus támadásai közepette megtartotta fejlődésének egészséges vonalát, nem ke­rült arra a tévútra, amely a dilettantizmus és a kozmopolitizmus részéről fenyegette­a szlovák nemzeti muzsikát. Ezért nevez­hetjük Moyzes, Suchon és Cikker akkori küzdelmét a- realista népi zenei kuitúra megteremtéséért és további fejlődéséért folyó harcnak. És ennek a nggy jelentőségű harcnak kiváló fegyvere a Szlovák Tanítók Énekkara volt. Az énekkar magvető mun­káját nemcsak művészi színvonalú szerep­lései jelentették, hanem az is hogy a 60 tagú énekkar 40 tágja tovább hintette a magot, szintén énekkart vezetett. És ezek az énekkarok az új szlovák zene harci csztagjai voltak. Műsoruk majdnem teljes egészében megegyezett a leghaladóbb szlo­vák zenét propagáló Szlovák Tanítók Ének­karának műsorával. De nemcsak iskolán kívüli munkájukban kell látni ennek az énekkarnak és énekkari tagoknak 'magvető munkáját. Mert az alsó népoktatás zene­óráiban van a kulcsa a megfelelő zenege­neráció nevelésének. A Szlovák Tanítók Énekkara tagjainak sok tízezer tanulója a mai szlovákiai zeneélet aktív pártolója. Ezzel a szlovák zenei kultúra számára olyan lehetőségek nyíltak meg, melyre bár­mely nagy nemzet is méltán büszke lehet­ne. Ugyanis a szlovák zenei alkotások az utóbbi években nemcsak mennyiségileg', de minőségileg is igen sokat fejlődtek. A Ze­neszerzők Szövetségében félévenként tar­tandó bemutató előadásokon olyan nagy­számú új mű hangzik el, amihez a felsza­badulás előtti időben talán 10 év lett volna szükséges. De még akkor sem fcerülhetett volna rá a sor, mert a szlovák zenének nem volt meg a művelt műfelfogó közön­sége. És ennek megteremtése nem kis mértékbon épo^na Szlovák Tanítók Ének­karának az érdeme. Aszlovák muzsika európai hírű sikerei: Suchon „Örvény", Ján Cikker „Já­nosík" és nemrég bemutatott „Bajazid bég" című operái. Alexander Moyzes leg­újabb müvei közül „Február"' című nyitá­nya és VII. Szimfóniája jelentették a szlo­vák zenekultúra legjelentősebb sikereit. Eugen Suchon történelmi témájú új szlo­vák opera megírására készül. Azonban más jelentős szlovák zenemüvek is születnek. A fiatal szlovákiai zeneszerző-gárda leg­kiválóbbjai: Ferenczy Ottó, Simon Jurov­sky, Andrej Ocenás, Tibor Andrasovan, Ján Zimmer és mások, szinte nap mint nap jelentkeznek egy-egy jelentős alkotással. A szlovák tanítóság érdeme (ugyanúgy mint Magyarországon a magyar tanítóságé), hogy előkészítette a talajt ilyen gazdag zenei élet megteremtésére. Ezt igazolja a Szlovák Filharmónia, a Szlovákiai Népi Együttes, a félhivatalos Lúcnica, a Rádió Szimfonikus Zenekara, az egyetem zene­tudományi és a Pedagógiai Főiskola zenei nevelési tanszéke, a Zeneművészeti. Fő­iskola és a szlovák zeneszerzők legfőbb szervezete: a Csehszlovák Zeneszerzők Szövetsége területi központjának termé­keny működése. A pozsonyi Szlovák Tudo­mányos Akadémia mellett működő zene­tudományi intézet méltó helyet kapott a legmagasabb szlovák tudományos intézet központjában. Г gyekeztünk párhuzamot vonni a magyar é<= a szlovák műzene fej­lődése között és ezzel bemutatni azt a tényt, hogy a két szomszédos és éppen ezért egymásra utalt nép zenéjének sorsa közös, és egymáshoz nagyon hasonló utat tett meg. Á tanítóság szerepe a muzikali­tásra való nevelés terén és az új műzene propagálása terén mindkét nép életében döntő befolyású volt (és Lesz is mindig). A két nép zeneéletének örvendetes je­lensége a népzene nagy térhódítása, melyet a népi kultúra renészanszának is nevezhet­nénk. Célja ennek az új reneszánsznak a s?éles néprétegek zenei műveltségének emelése, ízlésének fejlesztése, hogy ezáltal mindenki eljusson a ma zenéjének élveze­téhez. Mert a két nép kulturális életében igen nagy jelentőségű annak a felismerése, hogy akinek zenei igénye csak a felüle­tes, olcsó, az érzelgős vagy cinikus lelkü­letet árasztó individualista konzum-mu­zsika arról az egyénről igen nehezen kép­zelhető el, hogy tisztult kollektivista szel­lemtől áthatott ember és még nehezebben, hogy a magyar vagy a sz'ovák nép kultú­rájában, és a magyarság vagy a szlovákság szellemiségében otthonos művelt magyar, illetve szlovák ember. Szólnunk kell végül, miért éppen az éneklés volt és lehet az elindítója a széles néptömegek zenei művelődésének? Ezzel kapcsolatban idé'zzük Kodály Zoltánt: „Mé­lyebb zenei műveltség mindig csak ott fej­lődött, ahol az ének volt az alapja. A hang­szer a kevesek, a kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekul­túra termőtalaja." Látjuk tehát, hogy az iskolai énektaní­tás, a tanítók zenei műveltsége végered­ményben a kulcsa a megfelelő zenegenerá­ció, — de túl ezen —, a tisztult kollek­tivista szellemtől áthatott ember a magyar vagy a szlovák nép kultúrájában és a ma­gyarság illetve a szlovákság szellemiségé­ben otthonos művelt ember nevelésének. És sajnos erről még soha sem beszéltünk. mózsi ferenc 10

Next

/
Thumbnails
Contents