A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-15 / 37. szám

\»|>»ríl«ii«Mí/ Hun//// Visegrád felé,.. Díszfelvonulás Budapesten Képzeljük el az augusztusi forróságot, a felhőtlen égboltot, a Duna ezüstösen csillogó vizét, mindenütt más tájat mutató partjaival, a vízbe nyúló jegenye- és füzlombbal valahol Komárom után, Budapest alatt vagy a jugoszláv határon túl. Ott ülünk egy bárkában, melynek motorja egyenletesen zúg, integetünk kenukon, vitorlásokon, kajakokban vagy más vízijármüvön hajókázó útitársainknak, viszonozzuk a szembejövő gőzösök és megrakott uszályok hajósainak üdvözlését, távcsővel próbáljuk kibetűzni a parton álló táblák feliratát, számoljuk a kilométereket és számítgatjuk a távolságot, amelyet még aznap meg kell tennünk, hogy a következő állomás helyére, az új táborhelyre jussunk. Este ott ülünk a sátor előtt, gulyást, teát, kakaót főzünk, vagy rántottát sütünk, elbeszélgetünk útitársainkkal, nevetünk az elmúlt nap kalandjain, érdeklődünk a helyi lakosságnál. Így volt ez nap mint nap a Pozsony-Budapest—Belgrád Duna-szakaszon megtartott tizennégy napos II. Nemzetközi Vándor Béketáborozáson, amelyen a vízisport több mint 300 rajongója vett részt Csehszlovákiából, Magyarországról és Jugoszláviából. Egy 700 kilométeres hajókázás a folyam hátán sok élményt, de sok kellemetlenséget is nyújt. Például, amikor az ötödik nap délután megérkeztünk Budapestre, kihúztük a hátizsákból összegyűrt, nedves ruhánkat, amelyet mindenáron rendbe kellett tennünk, hogy ne keltsünk feltűnést a város utcáin. Vagy: két napig küszködtünk az iszapban Mohács körül, ahová Budapestről csőnakainkkal együtt személyhajó szállított bennünket, s egy nappal később nem tudtuk hová meneküljünk a jugoszláv mocsarak felöl özönlő szúnyograjok elől. Az ember már mit sem törődik vele, hogy állandóan szivárog a víz a csónakba, hogy elvesztette egyik cipőjét, az állandó ide-oda cipeléstől szétszakadt a hátizsákja és alig érzi a két karját, s hogy az egyetlen elviselhető öltözék a fürdőnadrág. De hisz a többiek is ugyanígy vannak vele. A részvevők kíváncsiak mindenre, ami a Duna-kanyarok mögül elébük tárul, a magyarországi és jugoszláviai pihenőhelyeken tálaszolnak az ottaniak kérdéseire, maguk is mindenfélét kérdeznek, címeket cserélnek, fényképeznek, megismerkednek az ország népének életével és munkájával, amerre a vándor tábor útja vezet. Tizenegy pihenőhelyen táboroztak, illetve szálltak meg a túra résztvevői, mégT pedig Csehszlovákiában Csallöközaranyoson és Párkányban, Magyarországon Kisorosziban, Budapesten és Mohácson, Jugoszlá viában Apatinban, Vukováron, Kuroskán, Újvidéken, Szlankamenén, míg eljutottak Belgrádba, ahol három napot töltöttek. A vándor tábor célja — hogy megsztládítsa az európai, de főleg a dunamenti államok sportolói, evezősei közt a baráti kapcsolatokat — legjobban a közös vizi- és táborélet útján valósulhat meg: az előre nem látható akadályok leküzdésénél nyújtott kölcsönös segítségben, az utazás, az egyes pihenőhelyeken töltött táborélet s a tábortűz nyújtotta kellemes pillanatokban. Sokan, akik részt vettek a túrán, a valóban fárasztó és megerőltető utazás ellenére már most azon gondolkoznak, hogy jövőre újból jelentkeznek a III. Nemzetközi Vándor Béketáborozásra, amelynek útvonala végigvezet majd talán Ausztriából Belgrádig. Irta és fényképezte: Zsila Vladimír Az első ebéd fc belgrádi partokon Tábor Párkányban