A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-25 / 34. szám

х^^и a romän ällamünnep alkalmäböl onstanza kikötőjéből a halászhajók kifutottak a nyilt ^BMH tengerre ... Az öreg halász a partról utána néz a távozó flottának, amint elhalad a világítótorony mellett és a látóhatár felé siklik. Mit nem adna azért, ha ismét fiatal lehetne, ha б is kijuthatna egy modern felszereléssel ellátott igazi halászhajón a tengerre! De sajnos, már régen nyugdíjas. S nyugdíjba került régi bárkája is. — Barba Iani, mire gondol? — kérdi egy fiatal fiú, aki a hullámtörőn ülve horgászik. — Negyven esztendő alatt nem fogtam annyi halat, mint amennyit a hajón egyetlen ember egy hét alatt fog! — feleli keserűséggel a hangjában az öreg. * * * Nemrégiben még ugyanúgy folyt a halászat a Fekete tengeren akár az ókorban. Ma azonban a halászcsónakok helyett fémből készült halászhajók járják a tengert. Megszületett az új román flctta; ugyanolyan hajói vannak, mint más flottáknak, Tengerészek, tisztek, rádiótávirászok, mechanikusok szolgálnak rajta, akik aizonban nem a Tengerészeti Minisztérium vagy valamely hajózási társaság alkalmazottai, hanem egy hivatalé, amely a közélelmezésröl gondoskodik: az Élelmiszeripari Minisztérium alkalmazottai. Az új flotta tengerészei halászok és a Fekete tenger egyik óriási kincsének kihasználásán dolgoznak. Évszázadokon át török vállalatok halásztak errefelé. A konstantinápolyi halászok, a szultán engedélyével vagy anélkül, s nem fizettek semmilyen illetéket, nem adtak le semmilyen részt a zsákmányból, egyszerűen megérkeztek a rcmán vizekre és óriási mennyiségű halat fogtak. A román halat aztán megvásárolta tőlük Románia. Most azonban megváltozott a helyzet: ma maguk a román halászok űzik a halászatot a román vizeken. A sorban egymás mellett horgonyzó halászhajók árbocai olyan látványt nyújtanak, mint valami kis erdő és az embert norvég fjordra vagy egy tradícióval bíró halászkikötőre emlékeztetik. A meleg idő ráálltával a halászflctta tizennyolc egysége kifut a tengerre. Élükön mindig a „Vörös október" anyahajó halad, a „mama", amint a tengerészek hívják. A nyilt tengeren, tizennyolc halászhajóval a nyomában, csibékkel körülvett óriási kotlósra emlékeztet. A csibék különböző kis kikötök, tengeri madarak éis halak után kapták a nevüket; elől a „Midia" és a „Portita" (kis tengeri kikötők) halad, utánuk a „Tonhal", a „Kecsege", és nem hiányzik az „Albatrosz" sem. Tavaly a „Constantin David" hajó halászai több napon és éjszakán keresztül harcoltak egy óriási viharral és a víz színén А ШШьрк kifutottuk A halászhajók egymást követve halászatba indulnak Egy kis pihenő A román halászok zsákmánya Bukarest élelmiszerüzleteiben tartották súlyosan megrongálódott hajójukat, amelyet az áramlatok egészen' a török partokig űztek. Ezekről a halászokról a „Portija" halászhajó kapitánya, egy fiatal, de gazdag tengerészeti tapasztalatokkal rendelkező férfi, Constantin Mánáilká beszélt nekem: — Nekünk is megvannak a magunk hősei. A „Constantin David" legénysége inkább elpusztult volna, mintsem hogy sorsára hagyja hajóját. Nagy érdeme van ebben a parancsnoknak is, aki a sebesült távírász helyére állt és állandó összeköttetést tartott fenn a szárazfölddel, jólehet a meglehetősen kis hajót szünet nélkül hányták-vetették a hullámok. És a hajó parancsnoka senki más, mint Lipovan Trifan Teodorov, aki néhány évvel ezelőtt még egyszerű halászként élt csónakjával a Duna deltájában. Az idén korán kezdődött a tavasz. Már március 1-én bezárták kapuikat a rádiótávirászat szakiskolái s nyomban megkezdték az előkészületeket a tengerre való kifutáshoz. Az öreg kipróbálták és megjavították az előkészített felszerelést és a hajókat, és a fiatalok a leendő „tengeri farkasok" lelkesedésével súrolták a hidakat és fényesítették a hajó sárgaréz alkatrészeit. Aizóta a ihalászok kint vannak a tengeren. Előbb csalétekkel, majd hálóval halásztak. A nyár eljöttével kezdetét vette a delfin-halászat. — Az Antarktiszon folyó cethalászat kis utánzata a Fekete tengeren, — jegyzi meg tréifálkozva Constantin Mánáila, a „Portija" kapitánya. Majd mosolyogva hozzáteszi: — A delfinek zsírját az ipar kapja, bőrükből pedig a legfinomabb retikülök készülnek — ajándékként feleségeink számára, akik a parton maradtak ... A parton maradt Barba Iani is, tekintete a távcző halászhajókan függ. és mindaddig nézi a tengert, míg csak az utolsó halászhajó is el nem mellőzi a Tuzla világítótornyot és el nem tűnik a szemhatár mögött. H]ej, ha most fiatal lehetne! F. URiSEANU