A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-25 / 34. szám

A Krivány alatt Csengetyűszó veri fel a csendet... Legel a nyáj Vihar előtt Tő az erdő szélén A síkságon születtem. Szeretem a ringó kalásztengert, a pipacsokat a búzában, a szarkalábas rétet, de nem tudnám elképzelni életemet az erdős hegyek és völgyek nélkül. Sötét fenyvesek zúgását mikor megszelídítik a juhnyáj csengetyüi, mikor szomjas szarvas hegyi patak kristálytiszta zöld és habfehér vizében enyhíti szomját-. Zsendicét iszom a bacsánál és kezem önkénytelenül megsimogatja a végtelenül okosszemű puli bolyhos hátát. Ezernyi szín és illat. Síksági ember szemének ismeretlen virágok, krokosz, lucián, gyopár ... Megkönnyeztem sziklapárkányról lezuhanó zergét, meglestem mormota családot és megriasztott vadkant. Elettem medvebocs elöl málnát és féltem sziklák közt villámoktól és napokig laktam elhagyott szénégető kunyhóban. Legforróbb nyárban hóviharokat éltem át a „Bús hágón" és csúszkáltam júliusi jégmezőkön. Simogató kézzel hajoltam barna leányfej félé, ám egy nehéz, de felejthetetlen esztendőben revolverrel és kézigránátokkal felfegyverkezve jártam a hegyi ösvényeket és lépkedtem át elesett katonák holttestén. Békések és gyönyörűek, de veszélyesek is hegyeink, erdeink. Gyönyörűek számunkra és barátaink számára. Veszélyesek ellenségeinknek. Minden szikla és fenyő ellent -áll, pusztulást jelent az ellenségnek. Ezek a mi hegyeink! Igen, a mi hegyeink, az egyszerű dolgozó embereké, akik e hazát építik, védik. Ilyenkor, kifelé menet a nyárból, midőn a cséplőgéptől az első gabonát már beszállították a magtárakba, hegyország hív. Hív engem is és Téged is kedves olvasó! Menj, ismerd meg hazád szépségeit. — si —