A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-18 / 33. szám

Az ember a síneken című lengyel film fiatal mozdonyvezetője jelenet Az ember a síneken című lengyel filmből ***** Aentíli Érdekes lengyel filmalkotások A fesztiválon a legtöbb vitára a lengyel filmalkotások adtak alkalmat. Köztük az Ember a síneken címűt hivatalosan, a Csatorna címűt pedig versenyen kívül pergették. Mindkét film megérdemli, hogy részletesebben foglalkozzunk vele. Az ember a síneken története a közelmúltban, 1950-ben játszódik le és egy munkájába belefáradt, idős mozdonyvezetőről Szól, akinek élete alkonyát megkeseríti a személyét körülvevő bizalmatlanság. Ezt az öreg mozdonyvezetőt nem érdeklik az újszerű munkaversenyek, alantasait szinte „őrmesteri" szellemben neveli, ám korántsem állítható róla, hogy hasznavehetetlen vagy éppen káros ember. Bebizonyítja ezt önfeláldozó magatartásával: a gyorsvonat mozdonya elé veti és halálragázoltatja magát, hogy tucatnyi életet megmenthessen. ***** A lengyel film érdeme, hogy rendkívül érdekesen, bátran és ugyanakkor figyelemreméltó művészi igényességgel mond társadalombírálatot, melynek lényege az, hogy több megértéssel és nagyobb emberséggel kellene az ilyen rigolyás, de alapjában véve talpig becsületes és jellemes öreg szakemberekkel bánni. Kár, hogy a forgatókönyv kissé felületes, a. történés motiválása sem hibátlan, ettől eltekintve azonban a film jelentős alkotás és fiatal rendezője, Andrzej Münk megérdemelten kapta munkájáért a rendezés egyik díját. A Csatorna című film idén Cannesben az Ezüst pálma díjat nyerte el és ezért a fesztivál alapszabálya értelmében csak versenyen kívül kerülhetett bemutatásra. Ez a lengyel film is érdekes és sok tekintetben művészinek mondható. Rendezője, A. Vajda még Munknál is fiatalabb, alig huszonhárom esztendős fiatalember. Joséf, Krőner államdíjas a sekrestyés szerepében (Az utolsó boszorkány) A film története 1944 szeptemberében játszódik le Varsóban a londoni lengyel kormánytól sugallt felkelés idején és egy negyven főnyi csoport tragikusan végződő menekülési kísérletét mutatja be. A német haderőtől bekerített csoport felsőbb utasításra megkísérli, hogy a csatornákon át eljusson a Visztula partjára. A negyven ember leszáll a föld alá és a csatorna szennyében szabadulást keres. A film a csoport utolsó óráit, embertelen megpróbáltatásait ecseteli naturalisztikus hűséggel. Bár a néző negyven halál tanúja, mégsem érzi meg a tragikum fenségét és magasztosságát. Ha az okot kutatjuk, kiviláglik, hogy nem igenelhető ilyen hősieden pusztulás, a teljesen kilátástalan, sötét vándorlás a föld alatt a szennyes csatornákban. Tudjuk, hogy a varsói fölkelésben történt ilyesmi, a film mégis nélkülözi a realitás és hitelesség ízét, a meddő halálvándorlásnak ellentmond a puszta tény. Karol Machata Az utolsó boszorkány című szlovák filmben