A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-18 / 33. szám

AMpo$tdsfiiiVoCtafit fák tartják, melyek gyermekkoromban. Törzsükbe már egész beleforrott a drótkötél. Csak a komp új, vasból van. A révész még a régi, napbarnított szikár ember ... Elbeszélgetünk a világ folyásáról, míg közös erővel áthúzzuk a súlyos alkotmányt a túlpartra. A komptól, körül az országúton még hat kilométer a falum, toronyiránt az erdei ösvényen csak kettő. Ahogy ráléptem a kis ösvényre, régi emlékek ébredeztek bennem, szívem táját kellemes bizsergés járta át. Sokat szaladtam én e kis gyalogúton valamikor mezítláb, nagy bőrtáskával a vállamon, amely lelógott egész a térdemig. Postásfiú voltam, levélhordó. Az ángyomat helyettesítettem a munkában. Az ösvény már néhol alig látszik, a fü lassan benövi. Mióta autóbusz jár a faluba, gyérül a gyaloglók száma. Meg-megállok, nézegetek, forgolódom, keresem az ismerős fákat, virágokat, melyek azóta már tudj'isten hova tűntek. Jó kétszáz méter után, hirtelen beszaladok az akácosba és ime itt csillog előttem zöldes-fekete vizével a Feneketlen tó, gyermekkorom kedves helye. Ha erre jöttem, mindig letértem az ösvényről, hogy egy kis ideig megpihenjek a partján. Moszatos, mozdulatlan felszíne, a föléje boruló fűzfák és akácok sötét árnyéka valami nagy-nagy titkot sejtettek. Sok-sok monda fűződik az eredetéhez. A valóság az, hogy a Garam holtágának maradványa. Az erdőből kiérve széles földterület húzódik mellettem, rajta hosszú sorban félkeresztek. A tarlón nyúl baktat át komótosan, hátsó lábára áll fülét hegyezve, aztán eliramlik. Ugyanez a nagy tábla föld volt gyermekkoromban is bevetve búzával, csak akkor az uraságnak aratták ... A föld nem változott, csak gazdát cserélt, ma közösen aratnak rajta, a haszon is közös. A nap már búcsúzni készült, a fák, napraforgók hosszú árnyékot vetettek, mikor a kertek alá értem. A Perec patak fogadott kedves csobogással, ez fut a falu alján. Itt szoktak sulykolni az asszonyok, bő szoknyájukat térdig felhúzva, kedves bánatos dalaikat a Perec hűségesen meg: 'őrzi, majd átadja tovább jó bátyjának a Garamnak. A pal-A Garam méltóságteljesen kanyarog ... Este már csendes a hosszú utca . Régen jártam .már a szülőfalumban. Ha haza ruccantam néha, akkor is csak pár órát töltöttem otthon, jóformán körül sem nézhettem. A riporter dolga az országjárás, ismerkedés az emberekkel, az élettel, az ország ünnepi és hétköznapi dolgaival. Az újságírót jobban vonzzák az eddig még nem látott tájak, emberek, mint az, ami már ismert és részben kedves emlékké vált. Soha nem gondoltam arra, hogy falumról riportot írjak, túl egyszerűnek tartottam a feladatot. Bözsi néni figyelmeztetett a hibámra először, mikor múltkor otthon jártam: — Te gyerek, mégis csak szégyen az, hogy innét repültél ki miközülünk, és még egy sort sem írsz rólunk. Pedig a mi községünk se kutya ... Valami könnyű, általános kifogást hümmögtem közbe, az országos dolgokról, az építésről, de Bözsi néni nem hagyta magát. — Mi sem élünk ám a franciák szigetén, hanem itt az országban. írd meg azt, hogy valamikor te meg a többi kölyök rongyosan meg mezítláb rúgták a port az utcán, most meg még aratásban is cipóben járnak. Kultúrházunk van a kastélyban, a villanyt a télen vezették be, az iskolát megreperálták, magtára van a falunak... Ez neked semmi! Nyisd ki jól a szemed, beszélj az emberekkel aztán fogj hozzá az íráshoz, ha nem megy, majd én segítek. Így adta meg nekem az „irányelveket" Bözsi néném, hogy könnyítse dolgom, de amint viszszatértem a városba, lassan elfeledkeztem róla. Most, amikor megint a zselízi járásba vitt az utam, eszembe jutott az ígéret. Gyorsan elhatároztam, hogy meglátogatom a falumat. Leugrottam a már mozgó vonatról a zselízi állomáson és odaálltam az autóbuszra várakozók sorába. Délután öt óra. Az autóbusz hétkor indul. Két óra hosszáig gyalog is nyugodtan hazaérek, ha átvágok az ismert ösvényeken torony irányában. Félóra alatt leértem a mikolai komphoz. Várnom kell, mert a túlsó partról egy szekeret hoznak át megrakva búzakévékkel. A Garam méltóságteljesen kanyarog, a vize zöldesszürke, libacsapatok fürödnek a szélén. A drótkötelet ugyanazok a fűzlóshídon szaladtam át, mely alol gyerekkoromban lestük a fürdőző lányokat. A kovácsműhelyben már nem csengett a kalapács. A téren gyerekcsapat hancúrozott. Fogócskát játszottak, kövekkel szikrákat csiholtak, éppen úgy mint régen. Csak a telefon-és villanypóznák adtak új keretet a megszokott képnek. * * * Vacsora után kiállók a kocsma elé. Régi ismerősök jönnek, gyermekkori barátok, ma már komoly családapák. A kocsma előtt öt-hat motorkerékpár is áll, a kerítés mellett meg hoszszú sorban biciklik garmadával. — Mi újság a nagyvilágban? — kérdezik innét is, onnét is, A politikáról a betakarításra terelődik a szó. — Az idő sokat rontott a termésen, de a kukorica meg a répa majd behozza, azoknak használt az eső, — mondják. — Nem volna nekünk már rossz, az ember meg tudna élni rendesen, csak háború ne lenne.. . Ezeket a porontyokat szeretnénk békében felnevelni — mondja Lajos bácsi, kérges tenyerét egy szőke fiúcska kopasz fején nyugtatva. Hallgatva nézünk a gyerekre, Mindannyian a békés életre, a jövőre gondolunk. Két akáclomb között kibukkan a hold, ezüstös sápadt fényével szórja végig a kávicsos, hosszú utcát. A kiskapuk alól fejkendő's aszizonyok, lányok szállingóznak a 'elvég felé. A kultúrházban ma Hímet vetítenek. Sanyi barátommal mi is elindulunk a kultúrház Irányába. Épp csengetnek, mire odairünk. A kultúrház megtelik emberekkel. Míg a villanyt le nem oltják, addig az arcokat tanulmányozom. Mind ismerős, mégis mennyi új vonást fedezek fel •ajtuk. Hogy csillog a szemük. Hirtelen sötétség borul a tejemre, Mexikói filmet játszanák. Az előadás itt nem úgy zajlik le, mint az ember a városban megszokta. Egy-egy komikus vagy trámai jelenetnél hangos véleménynyilvánításokat is hallani. Szinte együtt éreznek a hőssel, bíztatják, vagy kinevetik, az öreg nénikék bizony a tragikus mozzanatokat meg is könnyezik. Sokszor elszakad közben a film, recseg a hangszóró, á városi nép kifütyülné ... De itt hűségesen megvárják, míg a gépész megjavítja. Büszkék a mozijukra. Tavaly még petróleumlámpával világítottak, havonta egyszer járt ki a vándormozi, ma már villany van, kultúrház a régi kastély falai között. A falu arca és :ele az emberek gondolkodása, intudata napról-napra tisztul:abbá válik. — Ha legközelebb hazajössz már trolibusszal várlak a faluvégén — mondta nevetve Sanyi barátom. Én is elmosolyodtam a tréfán, de szavai mögött megéreztem a jövőbe vetett őszinte bizakodást. OZSVALD ARPÄD