A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-11 / 32. szám

A parancsnok szeszélyes ember volt és szaván fogta: — Holnap reggel elindulsz hat magad választotta emberrel, s ha szavadnak nem állsz, vigyázz magadra! Az rltiszt mosolygott a bajusza alatt. — Attól ne tessék félni, parancsnok űr. A foglyaim itt lesznek legkésőbb szerdán délben. Ez az őrmester — Bitang-Mohamednek hívtuk — igazán meglepő eber volt: török, igazi török, aki hányt-vetett és kétségtelenül znem egész tiszta élet után, francia szolgálatba lépett. Sokfelé utazott, járt Görögországban, Kisázsiában, Egyiptomban Palesztinában és sok gazSYvqot követhetett el útközben. Igazi basi-bozuk volt, merész, mulatós, kegyetlen és vidám, a keleti ember nyugodt vidámságával. Kövér volt, igen kövér, de mozgékony, mint egy majom és csudálatosan lovagolt. Hihetetlenül vastag és hosszú mindig a holdsarlő és a görbe török kard zavaros képét idézte elémbe. Dühös gyűlölettel viseltetett "az arabok iránt és rémítő, alattomos kegyetlenséggel bánt velük, folyvást új cselfogásokat, kiszámított és rettentő álnokságokat eszelve ki. Mindezeken kívül hihetetlenül erős és vakmerő volt. A parancsnok azt mondta neki: — Válaszd ki az embereidet, fiam. Mohamed engem is magával vitt. Bízott bennem ez a bátor ember, és én egész lelkemmel hálás voltam neki a választásáért, melynek éppen annyira örültem, mint később a becsületrend keresztjének. Szóval másnap hajnalban elindultunk mind a heten — de csak mi heten. Bajtársaim afféle banditák, útonállók voltak, végigrabolták és csavarogták ezek a világ minden országát s végül szolgálatba álltak valaimi idegen légióban. A mi afrikai hadseregünk akkoriban tele volt ezekkel a piszkokkal: kitűnő katonák, de a lelkiismeretük nem túlságosan kényes. Mohamed mindegyikünknek odaadott vagy tíz darab, körülbelül egy méter hoszszú kötelet. Én, ezenkívül, mint legfiatalabb és legkönnyebb még egy százméteres nagy kötelet is cipeltem. Mikor megkérdezték töle, hogy mit akar ezzel a sok' .SDárgával, azt felelte, a maga megszokott, alattomos csöndes módján: — Arabot halászunk vele. És hamiskásan hunyorított a szemével — ezt a mozdulatot egy vén, Párizsból való, afrikai vadásztól tanulta. Élen járt a csapatnak, piros turbánban, melyet a harcmezőn [állandóan viselni szokott és elragadtatott képpel mosolygott óriás bajusza alatt. Igazán szép volt ez a nagy török, hatalmas hasával, kolosszus vállával, nyugodt képével. Közepes nagyságú, de erős fehér lovon ült; a lovas tízszerte kövérebbnek tetszett, mint a lovához illett volna. Beértünk egy kis, köves, csupasz, egészen sárga völgybe, mely a Sélií völgyébe szakad, s a vállalkozásunkról beszélgettünk. I A társaim, ahányan voltak, annyiféle kiejtéssel beszéltek, mert egy spanyol, két dörög, egy amerikai és három francia volt köztünk. Ami Bitang-Mohamedet illeti, ő valami elképzelhetetlen módon törte a francia szót. А пэр, a rettentő nap, az a déli nap, amelyet a Földközi-tenger másik oldalán nem ismernek, a vállunkra tűzött, és lépésben haladtunk, mint arrafelé rendesen szokás. Egész nap nyeregben anélkül, hogy egy fát, vagy egy arabot láttunk volna. Délután négy óra felé egy. kis forrás mellett, mely a kövek közt folydogált, megettük a maígunkkal hozott kenyeret és birkahúst, s húsz percnyi pihenő után megint útnak eredtünk. Este, hat óra tájban, végre, hosszú kerülő után, amit a parancsnokunk tétetett velünk, egy dombocska mögött fölfedeztünk egy táborozó törzset. A' barna, alacsony sátrak sötét foltokat alkottak a sárga földön, nagy sivatagbeli gombáknak tetszettek, mintha a földből nőttek volna ki, e napégette, vörös kis domb' lábánál. Ezeket kerestük mi. Kissé távolabb, egy sötétzöld alfamező szélén megbéklyózott lovak legelésztek. . Mohamed megparancsolta: „Galopp!" s úgy értünk a tábor közepére, mint a szélvész. A halálra rémült asszonyok lelógó, libeaő fehér rongyokkal borítva, gyorsan bebújtak vászonodvaikba, négykézláb mászva, legörnyedve és visítozva, mint valami űzött állatok. A férfiak ellenben mindenfelől elősereglettek, hogy védjék a tábort. Egyenesen a legmagasabb sátornak, az aga sátorának tartottunk. Hüvelyében tartottuk a kardunkat, Mohamed példáját követve, aki egészen sajátságos módon vágtatott. Teljesen mozdulatlan maradt, egyenesen ült kis lován, mely őrült mozdulatokkal cipelte ezt a tömeget. És a hosszú bajuszú lovas nyugalma furcsa ellentétben volt az állat elevenségével. A bennszülött főnök akkor lépett ki a sátorból, mikor mi eléje értünk. Nagy, .sovány, fekete ember volt, a szeme villogó, homloka kiugró, szemöldöke félkörbe hajló. Azt kiáltotta arab nyelven: — Mit akartok? Mohamed hirtelen megjállította lovát s azt felelte neki az ő nyelvén. — Te ölted meg az angol utast? Az aga erős hangon jelentette ki: — Nincs jogod vallatni engem. Mintha fenyegető vihar vett volna körül bennünket. Az arabok mindenfelől előszaladtak, szorongattak, körülzártak bennünket és szitkozódtak. Kegyetlen ragadozó madárhoz hasonlítottak, nagy horgas orrukkal, sovány kiugró csontú arcukkal s mozdulataiktól lobogó, bő ruhájukkal. Mohamed fellángoló szemmel mosolygott félrecsapott turbánja alatt, és mintha a gyönyörűség borzongását vettem volna észre kissé lefittyenő, húsos, íjáncos arcán. Mennydörgő hangon szólalt meg újra, túlkiabálva a zajongókat: — Halál arra, aki ölt! És nekiszegezte pisztolyát az aga barna képének. Láttam, amint egy (kis füst száll fel a pisztoly csövéből, aztán a törzsfőnök homlokából az agyvelő és a vér rózsaszínű tajtéka fröccsent ki. Egyszerre hanyatt vágódott kitárt karral, amitől humuszának libegő vége úgy lebbent meg, mint két szárny. Annyi bizonyos: azt hittem, elérkezett az utolsó óröim, olyan rettentő zsivaj támadt körülöttünk. Mohamed kihúzta a kardját. Mi is kardot rántottunk. Azt kiáltotta, mlg körbe suhintva távolította el azokat, akik legközelebbről szorongatták. — Aki megadja magát, életben marad. •A többi meghal. És herkulesi öklével megragadva a legközelebb állót, nyergére fektette, összekötötte a kezeit és felénk üvöltötte: — Tegyetek úgy. mint én és kaszaboljátok le, aki ellenáll. Ct Dere alatt foglyul ejtettünk vagy hú z arabot*' é!s keményen összekötöttük a csuklójukat. Aztián a futókat üldöztük; mert a meztelen kardok láttára mindenki .hanyatthomlck menekült. Még vagy harininc embert szedtünk össze. Az eqész mezőn futó foltokat lehetett látni. Az asszonyok maoukkal vonszolták gyermekeiket, éles sikoltozások közepette. A sakálokhoz hasonló, sárga kutyák ugatva forgolódtak körülöttünk és ránk vicsorítottak. Mohamed mintha megbolondult volna örömében, egv uqrással a földön termett, megragadta azt a kötelet, amit én hoztam és Így szólt: — Vigyázzatok, gyerekek, kiét ember szálljon le. Ekkor valami rettentő és furcsa dolgot csinált: egész olvasót foglyokból,' vaqyis inkább akasztott emberekből. Erősen ösz[Szekötözte az első foqolv két öklét, aztán butikot vetett a nyaka köré uayanazzal a kötéllel, mellyel ismét megkötötte a következőnek a kezét, aztán annak is a nyakára csavarta, A mi ötven foglyunk hamarosan úov volt megkötözve, hogy egyetlenegynek legkisebb menekülő mozdulata megfoitotta volna öt is, két szomszédiát is. Műiden mozdulatuk meghúzta a nvakukon levő hurkot, s egyenletes lé-Désekkei kellet jármok, egy szetemnyivel távolodva el eqymástól, ha csak tüstént össze nem akartak esni, mint megannyi csapdába került nyúl. Mikor ez a furcsa munka véget ért, Mohamednek hasát kezdte rázni a csönd°s nevetés, de hang nem jött ki a száján. — No hát, ez az arab lánc — mondotta. Magunk is hasunkat fogtuk nevettünkben a fr>-'"ok rémült, siralmas ábrázatának '„íttára. — Most oedig — kiállt tta a parancsnokunk — éov cöveket mindegyik végébe, fiaim: erősítsétek meg. Valóban cöveket tűztünk le a fantó,mokhoz hasonló fehér foglyok szalagjának nvnd a két végébe. Mozdulatlanok maradtak, mintha kővé váltak volna. — Ebédeljünk — mondta a török. Tüzet gyújtottunk és megsütöttünk egy birkát; a húsát kezünkkel marcangoltuk .szét. Aztán datolyát ettünk, amit a sátrakban találtunk; hasonló módon szerzett tejet ittunk és fölszedtünk néhány ezüst ékszert, amit a menekülők ottfelejtettek. Nyugodtan fejeztük be az étkezésünket, mikor a szemközt levő dombon valami különös gyülekezetet vettem észre. .Az imént elmenekült asszonyok voltak — csak az asszonyok. Futva jöttek felénk. Mutattam őket Bitang Mohamednek. 18