A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-11 / 32. szám

Fábry Zoltán hatvan éves „Az író négy fal között ül íróasztala vagy írógépe előtt, rágja a tollát vagy bámulja a billentyűket. írhat tavaszról, holdfényről hazug romantikát, a hálókocsik angyaláról pénzes regényt, csodabogarakat az okság elvéről, halandzsát a kubizmusról, frázist a kul túrközeledésről: trás-, szólás és gondolatszabadság van, szabad akarat és szabad témaválasztás. E sorok írója a lövészárkok hulláiról és tetveiról ír, négerekről és proletárokról, békefarizeusokról és munkásámítókról, magyar középkorról, orosz munkadühről és német gyilkosokról." •> Ezeket a sorokat Fábry Zoltán 1934-ben megjelent Korparancs című könyvének bevezető tanulmányából idéztük. A hatvanéves Eábry Zoltánnak eddigi életútját, írói és emberi pályafutását nem lehetne szebben és találóbban kifejezni ennél a gyönyörű önvallomásnál, amelyre egy négyévtizedes, megalkuvást nem ismerő harcos írói működés üti az igazoló pecsétet. Eábry az első világháború lövészárkából kikerülve, a front szörnyű élményét magával cipelve lép az írói pályára. Az írás régi dédelgetett álma. Persze a háború előtti lelkes gyerek, a betűtől megrészegült ifjú széplélek az íróiságon valami mást képzelt: „intellektuáigyönyörök" élvezését, „agymuzsikák szürcsölését", büszke kiválasztottságot és tömegfelettiséget. A háború rettentő kijózanításának, yalóságra-döbbentésének kellett jönnie, hogy az öncélú irodalommal, a felelőtlen elefántcsonttorony-szemlélettel szakítva az „új valóság — új irodalom" hívéül szegődjön: „A filozopter, aki nagyszerűen ismerte a kódexek irodalmát és az árpádházi történet kútforrásait, egyszerre csak más könyvek után nyúlt... előbb próbálkozón, később egyre tudatosabban új könyvek, új világ felé a kétségek, dacok, bizonytalanságok könyvei felé. Megismerte azt az irodalmat, amely a háború föbekólintása után először lett az egyetemes szenvedés az egyetemes megújhodás hangja és vádja és amely máig is megmaradt kortársi kötelességnek és felelősségnek." Ez a felismerés mozdítja meg kezében, és nem csak megmozdítja, hanem irányítja is a tollat: „Tízmillió hulla volt tegnap. Nem volt elég? ötvenmillió munkanélküli van ma. Nem beszél elég érthetően ez a szám? A hullákban ott a szemtépő erö, a tehetetlen élő milliókban a robbantó, változtató erő. Ott: bennük, náluk, értük a korparancs: változni, változtatni. Én csak jobbanlátó szememet, jobbanhangzó szavamat adom, hogy ők hathassanak, beszélhessenek, ébredjenek, hogy összeálljanak és elinduljanak." Ilyen és hasonló, égő küldetés-tudattól áthatott nyitányai vannak Fábry Zoltán írói pályájának! És ez a pálya az elejétől végéig szakadatlan harc, áldozatot nem ismerő munka, melynek egyetlen gyümölcse sem az egyéné, a magánemberé, minden eredménye a millióké, a társadalomé, a közösségé. 'Fábry tudja, hogy az adott korszakban mi a harcos író számára az erkölcsi törvény, a korparancs: „a kapitalizmus leleplezése, ideológiai frontjának felgöngyölítése." Ő ezt csinálja és erre buzdítja, agitálja, korbácsolja írótársait is. A húszas évek közepétől 1945-ig írt publicisztikai, esztétikai és kritikai cikkei, tanulmányai mindmegannyi támadás és résütés egy haladó világrend omló falán. Ha cikkeinek két gyűjteményét, a felszabadulás előtt kiadott „Korparancsot" és a „Fegyver s vitéz ellen"-t lapozzuk, akkor nem találjuk ünnepi hangú szépítésnek azt, amit itt mondottunk. Az olyan gyújtó és romboló hatású írásoknak, mint az „Emberirodalom", az „író é s osztályharc", az „írástudók árulása", a „Gyilkosok járnak közöttünk" stb. — elolvasása után pedig önkénytelenül Adynak Móricz Zsigmondra alkalmazott híres kijelentése jut az eszünkbe és úgy érezzük, hogy Móriczhoz hasonlóan Fábry is „felért egymagában egy forradalmi szabadcsapattal." Fábry hajszákkal, egzisztenciára törő alattomos támadásokkal, sajtóperekkel, elnémítássrf, bebörtönözésekkel: egyszóval mindenfajta üldöztetéssel dacolva, de lélekben soha egy pillanatra sem megtörve felszabadulás. És 1948-tól, a magyarság helyzetének rendezésétől kezdve újra ott találjuk őt a harci porondon. Mint kritikus és esztéta szervezi, irányítja és neveli az új szlovákiai irodalmat és írásainak gyűjteményeivel, a „Gondolat igazá"-val és a „Béke igazá"-val Szlovákián túl is, az egész magyar nyelvterületen megbecsülést, tiszteletet vív ki a számára. Mint publicista lelkesíti a szocialista építést és védi a szocializmus vívmányait a belső és külső ellenség, az újra szervezkedő fasizmus ellen. Fábry Zoltán hatvanadik születésnapján mindnyájan szeretettel fordulunk a fenyvesekkei övezett kis Stósz felé, ahonnan már hosszú évtizedek óta megtört testtel, de erős lélekkel, és törhetetlen akarattal sugározza lelkének fényét és szívének melegét egy-harcos nagy ember: szlovákiai magyar emberségünknek, a „vox humáná"-nak megtestesítője. Világítsa utunkat ez a fény és hevítse szívünket ez a meleg még nagyon-nagyon sokáig! TURCZEL LAJOS OIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIOIO OIOIOIOIOIOIOIOIOIC (f-Ahup Úl&LtAi Forbáth" Imre szlovákiai magyar költő 1942-ben londoni emigrációjában írt versét közöljük alább, kiváló írónk, Fábry Zoltán hatvanadik születésnapja alkalmából mint a pék kerek kenyereit dagasztani formálni úgy akarta ö az embert 'jósága fehér lisztjéből eszmék élesztőivel s melegíteni szíve kemencéjében szerette a kristályos csöndet az illatos édes iázminbokrokat harmatos fenyők árnyékát szemlélni halványkék tájakat s a művészet hűs gyöngyeit — az ember kezében melyről lehullott már a bilincs nézzétek milyen kemények lettek az ö szemei. és karcolok mint összetört üveg s a lágy müvészkezek görcsösödtek a hangja rekedt s félelmes mint beteg farkasé az élet bora keserű lett az inyén, hogy már-már utálkozva kiköpi magányossága barlangjában fázékonyan gubbasztva várja a melegítő napot mert még sötéten bűzlik vén Európa fölött a barbárság vadállatszaga halálsikolyok 'fortéimét hurcolja a szél s könyvmáglyák füstje gomolyog rohanó vizeken véres tajték táncol — s ki úgy szerette a magyar tájakat sarkantyúpengetve hetyke leventék dáridóznak ott míg Dózsa ncpe nyögve robotol virrasztani hát ezért kell neki az eszmék őrhelyén tágranyilt gyulladt szemekkel öklöt feszítve éberen s lankadatlanul formálni lángban-harcban i a történelem tűzhelyén az embert hogy legyen: jó, ízletes, kerek, szagos, — mint a frissen sütött kenyér! FORBÁTH IMRE сэвсэвсэаовоасэасэвсэасэасэвсэаоасэасэвоасэасэвоаооасэаоаоасэасэвовоасэас 15