A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-11 / 32. szám

e Két világ szemben egymással VISSZAEMLÉKEZÉS 1932 TAVASZÁRA URAK TANÁCSKOZÁSA. A rozsnyói járási főnökség alkalmazottai meglepetéssel vették tudomásul, hogy a munkaidő letelte előtt küldik haza őket. Kezdetét vette a találgatás. Jónéhányan Liduskához fordultak információért, hogy mi lehet az эка a járási főnök úr szokatlan jóságának. Liduska csak az orra alatt mosolygott és sokatmondóan kacsintott egyik-másik érdeklődőre, amiből az illető megtudhatta, hogy a „titokról" nem szabad beszélnie. Mari néni, egy légionárius özvegye félre hívta a többi takarítónőt, hogy bejelentse nekik: ma nincs takarítás, mert az urak késő estig maradnak „hivatalban". Hanka, a szomszéd faluból való, jólmegtermett fiatal lány, akinek alaposan felvágták a nyelvéi, most sem tűrhette szó nélkül: — Én tudom, mi az az éjjeli hivataloskodás! Láttam valami két héttel ezelőtt. Délután hazaküldtek, hogy csak reggel lesz takarítás. Be is jöttem korán reggel és már messziről hallottam az ordítozást. Az ajtókat nyitva hagyták, én meg mint a szamár estik megyek, megyek egész a nagyteremig. Ott aztán megláttam... —, hogy nem ég le a pofájukról a bór! Már hallottam, hogy az urak disznók, de ezt azért mégsem hittem volna. — Dehát mondd, mit láttál, Hanka? Hanka előbb kiköp, aztán suttogóra halkítva a hangját folytatja: — Az asztal teli üveggel, étellel, itallal, szivar- meg cigarettavégekkel... Vagy öt szajha szinte anyaszült meztelenen, az urak meg hát... Többet nem láttam, mert az a nyúlpofájú észrevett és elkezdett integetni. Erre aztán nekem se kellett több. Szaladtam be a városba. Csak vagy két óra múlva mentem vissza takarítani; az urak akkorra már odábbálltak. De hogy mi volt ott! Még most is felfordul a gyomrom, ha rágondolok. Mérgemben még sírtam ls, és ha nem jön Kiiment bábsi, szegény, a falábával és nem békít, hát nyomban otthagyom azt a rondasáoot. Azt mondta, hogy ezért húsz korona jár külön, meg, hogy manapság meg kell becsülni a munkát, mert nem adnak akárhol százhúsz koronát egy hónapra takarításért. Szóval így volt. Biztos, most ls ilyesmire készillnek az urak. A húsz koronát, persze, máig sem kaptam meg. Pedig az anyám is jól lehordott, hogy olyan soká elmaradtam, mert a földekre kellett volna menném. No de gyerünk tovább, mit állunk Itt. A lépcsőn éppen a vastagnyakú vendéglőssel találkoztak, aki az enni- meg innivalóról gondoskodott. A nagyteremben huszonhatan gyűltek össze: a jánűsi főnök, helyettese az irodavezető, négyen a rend és csend őrei, a nagyobb környékbeli üzemek igazgatói, • földbirtokosok, az agrár-nemzetiszocialista és szociáldemokrata pártok vezetői meg egy idegen úr. Az értekezletet a járási főnök nyitotta meg. — Mélyentisztelt uraim! Mielőtt rátérnék értekezletünk céljára, engedjék meg, hogy üdvözöljem doktor urat, az országos hivatal kiküldöttjét. — Éljen, éljen! — Mint az urak bizonyára tudják, az utóbbi napokban furcsa dolgoknak voltunk szemtanúi járásunkban, de főleg járásunk székhelyén. Hangsúlyozom, a történtekért nekünk kell vállalnunk a felelősséget, valamennyiünknek, akik itt vagyunk. Természetesen, személyesen is felelős mindegyikünk azért a szakaszért, amelyre állítottuk és amelynek betöltéséért megfelelő jutalomban is részesülnek. Itt vannak például kormánypártjaink képviselői. Ne értsenek félre, uraim, nem akarom önöket illojaliással vádolni, de, meg kell mondanom, hogy Uyen esetekben, mint az említettek, sokkal több aktivitást várunk el önöktől. Rend- és csendőrségünk tevékenységével sem lehetünk elégedettek. Főleg ami a megelőző óvóintézkedéseket illeti. Havonta sok ezer koronát kapnak az urak hírszerzőik kielégítésére. Mit csinálnak ezzel a pénzzel? A magyar nemzeti ás keresztényszocialista urak sem teljesítik megfelelően feladataikat. Külön szeretnék néhány szót szólni a szociáldemokrata és nemzeti szocialista urakhoz, akik itt a munkásság képviseletében vannak jelen. Hogy lehet az, hogy mindaz', ami történt nem látták az urak előre és nem figylmeztettek bennünket, illetékeseket. Hogy eshetett meg mindaz a maguk szemeláttára, sőt hogy a maguk szervezeteiben levők if aktív részesei voltak a legutóbb lezajlott tüntetéseknek? A teremben nagy kavarodás támadt. Egyszerre tízen is nyújtogatták kezüket, szót kértek. A pártok képviselői az üzemek vezetőségeit okolták, hogy nen tájékoztatták őket legalább néhány héttel előbb a készülő elbocsátásokról. Az igazgatók viszont a pártok képviselőit támadták, hogy magatartásuk, ha nem is ellenséges, de a legjobb esetben passzív volt. A csendőrörnagy valamennyi jelenlévőt okolja és egyre hangoztatja: — A munkásokkal nem alkudozni, velük szemben "selekedri kell. A vezetőket le kell tartóztatni, a szájaskodókat jól helyben kell hagyni, szükség esetén rendkívüli állapotot kell kihirdetni — ez az egyetlen célravezető eljárás a csőcselékkel szemben. A magyar nemzeti és keresztényszocialista urak tapsolnak a legjobban az őrnagv úr szavainak, mert beszéde erősen emlékeztet a kakastollas módszerekre. Halassi méltóságos űr, négyszáz hold, szesz-és likőrgyár tulajdonosa meg is jegyzi: — Végre valahára az urak is belátják, hogy azzal a buta demokráciával semmire sem lehet menni. Vegyenek példát a magyaroktól. Többet ér a bikacsök, mint akármilyen demokratikus szamárság. — Tiltakozunk, tiltakozunk! — hallatják hangjukat a „munkások képviselői". Az orszáqos hivatal kiküldöttje elérkezettnek látja az időt, hogy a parázs vitának valóban demokratikus irányt szabjon. — Semmi értelme annak, hogy az urak hajbakanjanak. Hisz végeredményben valamennivien egyet akarunk, megtörni az elégedetlenkedőket, megfosztani őket vezetőiktől, lakat alá rakni a felbújtókat, hogv hasonló esetek meg ne ismétlődjenek. Hangsúlyozom, mindezt „demokratikus módszerekkel" kívánjuk elérni. Mi hát a teendőnk? Az üzemekben, vállalatoknál, a nagybirtokokon felállítani a feketelistákat. Figyelni arra, hogy az elbocsátott kommunisták — míg meg nem törnek — sehol munkát ne kapjanak. A lehető lerobban meggyöngíteni a kommunisták szervezeteit és szétverni a" vörös szakszervezetet is. Vezetőiket megnyerni a magunk számára vaay megfélemlíteni. S ha ez зет használ, megtalálni a módját, hogyan tehetjük lakat alá őket. Kormányunk jórészt már betiltotta a kommunista párt lapjait. A még megjelenőkre ügyel a cenzúra, hogy túlsókat ne árthassanak. De a helyzet úgyszólván semmivel sem javult. A betiltott újságok helyett tucatjával jelennek meg olyan szemektek, mint a Rimái Robotos, más illegális újságok és röplapok. Tehát csend- és rendőrségünk feladata lesz hogy a lehető legrövidebb időn belül felszámolja az illegális nyomdát, elfogja és ártalmatlanná tegye a nyomdászokat és azokat is, akik ezt a szemetet terjesztik és izgató felhívásokat mázolnak a falakra. Ha kell, minden kommunista és kommunistagyanús egyén mellé állítsanak egyegy megfigyelőt, figyeltessék meg minden lépésüket — erre a célra ne sajnáljanak az urak se pénzt, se fáradságot. Értsék meg, uraim, mi a jó munkáért jól fizetünk, de hangsúlyozom, nem kívánatos, hogy hasonló esetek megismétlődjenek. — Köszönöm a doktor úr értékes felvilágosításait — vette át a szót a járási főnök. — A.zt hiszem, valamennyien meg-; értettük a ránk háruló feladatokat, a részletekben majd külön-külön megegyezünk. Most pedig meghívom az urakat egy kis frissítőre; a szomszéd szobában terítve van. Parancsoljanak! Reggelig aztán folyt a konyak, a pezsgő, vita, ölelkezés, ordítozás. Az urak már előre ittak a medve bőrére. • * * * (Folytatás következő számunkban)' <0> Két versszak A borúlátó éneke Jövök — nem tudom honnét, Megyek — nem tudom, hová, Éltem — nem tudom miért, S meghalok — remélem nemsoká4 A derűlátó pedig így dalol: Jövök, mert munka vár a földön, Megyek, ha napjaim becsületben kitöltőm, Éltem, s mindig jól tudtam miért: Örömért, békéért, emberért, mindenkiért. Zólyomi Antbl, —<o> 11