A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-04 / 31. szám

к I vagy? — Torquato Tasso — feleli a szellem. Az öszhajú, piros orcájú, nyugdíjas matematikatanár büszkén tekint körül, majd újra kérdez: — Istennél vagy ? A Gerusalemme Liberate írója most meghökken, a piszkos papírlapon fel és alá csúszkáló csorba üvegpohár megtorpan, majd megveszekedett táncolásba fog. Egy darabig folyik a tánc, aztán a szellem ismét jelentkezik. — Igen — betűzzük ki a pohár nyomán a választ. — Akarsz válaszolni a kérdéseinkre? — Nem! — feleli kurtán, szűkszavúan. Már most mi történjék. Tanácstalanul nézünk össze este tizenegy óra őta már vagy hatodszor. A szellemek megorroltak ránk valamiért. — Egyikünk hitetlen, profán kíváncsiság hozta csak közénk, — véli a tanár úr és három hívő társam gyanakodva, bosszús tekintettel méreget. Laci komoly, nagymisés ábrázattal meg is kérdi: — Mondd meg őszintén, nem hiszel? Mit feleljek. Ha bevallom, hogy nem, hogy a guta kerülget a visszafojtott kacagástól, úgy minden bizonnyal kiakolbólítanak S oda a ravaszkodás, a — ha ugyan jól emlékszem — tizenhárom stamperli konyak vágyott és remélt eredménye, hogy ugyanis végignézhetek egy spiritiszta szeánszot, sót — aktív részvevője is lehetek. — Mhhm — felelem érthetően és a pohár után nyúlok. Társaim nem feszegetik tovább a kérdést és követik példámat. / L ÍL ÍE Ш A híváson, de a Laci elkezdett fintorogni, aztán kibökte, hogy ki tudja, szívesen látnának-e társai, mivel nem vagyok beavatott, alighanem hitetlén is vagyok, csak zavarnék — egyszóval mindenképpen igyekezett visszaszívni a meghívást. Én azonban nem hagytam magam. Került a sör mellé néhány stamperli is, ha jól emlékszem tizenhármat én fizettem, aztán Laci folytatta, most már féldecikkel s tizenegy előtt feladva ellenállását, űtnak indultunk a szeánszra. Megérkezve bemutatott a testvéreknek, aztán letelepedtünk a konyhaasztal mellé, a tanár űr felírta egy rajzlapra öklömnyi betűkkel az ábécét és a számsort, a lap közepére keresztet rajzolt és ráborított egy poharat. Vártunk. Egyszeresek a társaság harmadik tagja, Péter, egy hosszú hajú, sápadt fiatalember felkapta a fejét: — Felvillant a fehér láng a pohár mellett. Kezdjük! Á tanár úr utasítására mutató és középső ujjunkat a pohár tetejére tettük s a pohár némi tétovázás után, csodálatosképpen megindult a papírlapon, gyors egymásutánban mutatva a betűket. Az egész ügy azzal kezdődött, hogy engedve bűnös szenvedélyemnek, megint jóllaktam heringgel. Nehoqy a hal azt higygye, kutya ette meg, elmentem egy pohár sörre. A vendéglőben találkoztam Lacival. Hívtam,, jöjjön el hozzám, meghallgatjuk a Rapid—Üjvidék mérkőzést, Laci azonban nem akart kötélnek állni, hogy azt mondja, inkább én menjek »1 vele egy spiritiszta szeánszra. Kaptam a meg-Jó néhány szellem jelentkezett már, de mindegyiknek volt valami szépséghibája. Vagy „nem voltak Istennél", vagy nem akartak velünk szóbaállni. A társaság tagjai .álmatlanságtól piros szegélyű, szesztől homályos szemmel nézik a poharat. — Hívjon valakit, gondoljon rá erősen, — szólít fel a tanár úr. Megpróbálhatjuk. Egy tizenhárom esztendeje halott, harctéri barátomra gondolok. Szinte magam előtt látom piros arcát, hallom harsogó kacagását, enyhén szólva közvetlen beszédét. Egyszeresek Laci meglátja a fényt. — Ki vagy? — kérdezem. — Feri — írja a pohár. — Istennél vagy? — Igen — betűzi egy kissé akadozva a pohár. — Kívánsz tőlem valamit? — érdeklődöm a tanár úr utasítására. — Eredj az anyád ... — csúszkál a pohár. Hát ez alighanem Feri lesz — nem tagadta meg önmagát. Üjra kérdezek. Felel is, de nem írhatom le, hogy mit, mer': a papír is elpirulna tőle. A tanár úr, aki egyébként egy szót sem tud magyarul, csodálkozva néz ránk. Kíméletesen megmagyarázzuk neki az üzenet értelmét. — Rossz szellem, hívjunk mást. Megpróbáljuk, .de újra meg újra Feri jelentkezik s olyan sértő és arcpirító kívánságokkal áll elő, amelyeknek igazán nem tehetürk eleget. Szó ami szó, a „beszédmodor" rávall, már-már szinte elhiszem, hogy valóban ő van itt. « Odakünn már hajnalodik, gyűrött, lehervad; arccal tovább kísérletezünk. Ismét Feri. De most meglepetve veszem észre, hogy már előre tudom, mit fog felelni a „szellem" s akaratlanul is tolom-húzom a poharat a megfelelő betűk irányába. — Hát így áll az ügy! Piszkos fráter vagy — gondolom magamban, — micsoda dolgokat firkálsz itt össze. A tanár úr, aki állítólag mindent ibolyaszínű fényben, a negyedik kör színében lát, kijelenti, hogy én vagyok a sikertelenség oka, kár a további kísérletezésért és máskor kíméljem 'meg őket a társaságomtól. — Rendben van— gondolom magamban, — Fontos, hogy találkoztam Ferivel. A derengő fényben, míg átsietek egy korai villamos előtt, csodálkozva veszem észre, hogv a lábam nem akar engedelmeskedni. A túlsó járdáról utána tekintek társaimnak. Lehet, hogy csak az én szemem áll keresztbe, de úgy látom, hogy egy kissé ők is tántorognak ... Babos László асххххххххзооаааосххххх^^ Az esernyő jubileumára Olvasó, ki esős időben esernyőt nyitsz a fejed fölé, gondoltáí-e már arra, hogy milyen „múltja" van ennek a jószágnak, mely hűen és kitartással kísér, életed útján, s a legnagyobb záporban is hajlandó helyetted bőrig ázni. Igen, most érkezett 'a híre, hogy az esernyő kétszáz évvel ezelőtt kapott polgárjogot Európában. Addig csupán Japánban, Kínában és Sziámban ismerték és használták. Egy Jones H anway nevü angol ismerkedett meg Kínában az esernyő hasznos és előnyös voltával, s elhozott magával egy példányt a ködös, esős Albionba is. Hogy aztán polgártársait meggyőzze az ernyő célszerűségéről, egy hatalmas zápor alkalmával kinyitotta újonnan szerzett parapléját és kisétált vele az utcára. Lett is ebből nagy hűhó. A jámbor londoniak rögtön körülvették, a szelídebbek csak nevettek rajta — mert egyszerűen bolondnak vélték — de a vásott utcagyerekek kővel is megdobálták a bátor lelkű II a nway-t, H anway azonban kitartott első elhatározása mellett, s halált megvető bátorsággal hirdette esernyőjének igazat és jogosultságát. Most már mindegy volt neki, süt-e a nap, vagy zuhog. Csak azért is minden időben magával cipelte az ernyőjét, hogy konok és minden újítás elöl elzárkózó polgártársai legalább megszokják az eddig ismeretlen szerszám látványát. A polgárok aztán lassan-lassan meg is szokták. Megfigyelték, hogy ez a szétnyitható, ördöngös szerkezet nem csak esős időben válik be, hanem a nap tűző sugarai elöl is véd (ez főleg az asszonynép fehér bőrének védelmére volt jó), s' így aztán lassan maguk is igyekeztek beszerezni egy-egy darabot a különleges jószágból. Az első darabok még Kínából érkeztek a rendelőkhöz, de a vállalkozó szellemű, dolgos kezű angliai iparosok csakhamar rájöttek, hogy maguk is könnyen tudnak készíteni ilyesmit. Az esernyők s velük együtt az esernyőtulajdonosok száma rohamosan szaporodni kezdett Angliában, De mivel a divat nem ismer határokat, s az emberek (főleg a nőnemű emberek) akkor is nagyon szívesen utánozták egymás szokásait, viseletét, az esernyő Angliából kiindulva hamarosan meghódította Európa többi országait is. Az impregnált anyagok, majd később a műanyagok elterjedésével az esernyőt lassan kezdi kiszorítani az esőköpeny. Ez a folyamat egyre tart, de azért ne gondoljuk, hogy az esernyő napjai meg lennének számláva. Kétszáz év óta kíséri hűségesen az euróoai embert az idő viszontagságai közepette. Derék segítőtárs, megszokott jóbarát, s az ilyentől nem szívesen veszünk búcsút. Ha már megélt közöttünk kétszáz esztendőt, kívánjuk ezen a jubileumon, hogy legalább mégegyszer ennyit megélhessen. Jubilál az esernyő. Kétszáz esztendős. Ilyen öreg? Dehogy! Ilyen fiatal! ZÖLYOMI 15