A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-04 / 31. szám

г Csemadok пар Vilkén A vükéi járási Csemadok nap két célt szolgáit. Először az aratás hivatalos megnyitását, másodszor pedig a losonci járás Csemadok szervezeteiben működő műkedvelő-tehetségek megismertetését. S mindkét célnak' teljes mértékben megjelelt a vükéi Csemadok-nap, ahol járási méretben igen jelentős fejlődést 'áthattunk az egyes Csemadok-szervezetek munkájából. Igaz, hogy a 14 járási szervezetből ezúttal még csak 5 Csemadok helyiszervezet lépett fel, de ezek lelkesedésük és áldozatkészségük mellett tehetségüket is felvonultatták. Sikerüket legjobban bizonyította az a tény, hogy a 40 fokos tűző napon A közönség végig kitartott mellettük a nagyközönség. Csák István járási Csemadok titkár és a központ nevében Tóth Dezső üdvözölte a Csemadok nap közönségét, hogy utána kezdetét vegye a nyolcórás műsor. A' sza-valutok közül ki kell emelni a jelsöci Koncz Malvinkát, aki Zala József: Schweitzer professzor üzenete című versét, Bartha Ilonkát Panyidarócról, aki Arany János: Velszi bárdok c'mü versét, a vilkei Danes Irénkét, aki Petőfi Sándor: Miért kísért című versét szavalta kedvesen és átérzéssel. A szóló és páros énekekből is bőven jutott a közönségnek. Csák Istvánné és Péter. Kalondai üyeges tánc Sándor magyar nótáikkal, Szvetlik Lászlóné, Szluka Béla, Béres László operettrészletekkel arattak osztatlan sikert. De nagy sikere volt Sulor Gizikének, Felső Gyulának is magyar nótákkal. A vilkei járási Csemadok-napról példát vehetnek a kékkői, füleki és a rimaszombati járások vezetői is. Hiszen most rajtuk a sor. Július 28-án a füleki járás Füleken, a rimaszombati járás Szerke községben rendezi a Csemadok járási napot. A kékkői járásban pedig augusztus első félében Lukanényén kerül erre sor. Csikólsjelenet a jelsöciek fellépésébő 14 f Ez az aforizma ráillik Münk István rendezőre is, aki régi ismerőse és jóbarátja minden színházlátogatónak, — hiszen gyakran volt alkalmunk a múltban az ND—NS, valamint a DD színpadán végzett rendező, művészi munkáit hálás tapsainkkal meghálálnunk. Mivel „a mi Pistánk" mindkét szlovákiai magyar színtársulatnál nehéz és felelősségteljes, azonfelül lelkiismeretesen jó munkát végzett, szívbéli kötelességünknek tartottuk őt felkeresni. Egyrészt, hogy 50. születési évének, egyúttal 33. működési évfordulójának alkalmával legjobb kívánságainkat tolmácsoljuk, — másrészt, hogy megkérjük, mondana el lapunknak egyet s máSb abból, ami vele, hosszú színházi pályafutása alatt, történt. Ahogy lassan belekezd, megsejtjük, hogy az ő életének zenéje sem volt csak könynyű, könnye'mű operett-muzsika, — hanem rapszódia, szimfónia — néha komor színekkel telve, egymást kergetve, váltakozva. „ ... Kassán érettségiztem és ugyanott tanultam a színjátszás művészetét, legelőbb Faragó Ödöntől. Aztán Budapesten kaptam diplomát, majd hazatérve, a Kelet-szlovákiai Nemzeti Színházhoz, Kassára szerződtem: a kórusba! Ahol is (az én tenor mmal!) a második basszust voltam kénytelen fújni ... Nem tudtam ugyanis csehül ... De egy év alatt minden szerepet megtanultam csehül. Szorgalmamnak és kitartásomnak meg is lett az eredménye, mert egy szép napon a hirtelen megbetegedett táncoskomikus szerepében beugrottam és — azontúl csakis én játszhattam azt a szerepet. így indult el az én karrierem. Még két évig működtem ott

ä s onnan Olomoucba szerződtem, már mint első tenorista. A következő évben az én olomouci igazgatóm, Drasar lett a bratislavai ND igazgatója s ö magával hozott ide. Az itteni, három év alatti működésem sok szép színészi ríkert hozott, amellett, hogy állandóan rendeztem is. Aztán — új teret és tapasztalatokat keresve, — leszerződtem Ceské Budéjovicébe. Nyugtalan, fiatal vérem új küzdelmek felé sodort, így hát itt sem volt egy évnél tovább maradásom. Az új színházi évad már Prágában — álmaim városában — talál, áe: Mauthausenbe irányítottak. Hogy vágyakozom. Ezért hát ketten, Oldrich Novy és én, megalakítottuk a később igen jó hírnévre szert tett „Nővé Divadlö"-t. Prágában, ami nem ment minden nehézség nélkül. Amikor még már minden jól ment, akkor a tudnivágyás ördöge bújt belém és 1938-ban Párizsba, majd Londonba hajszolt. De a második világháború már előre vetette vészes árnyékát és csakhamar hazajöttem. Aztán a fasiszta hordák elözönlötték hazánkat és én is bekapcsolódtam az illegális harcba. Egy emlékezetes napon beárultak bennünket s mindnyájan a Gestapo kezeibe kerültünk. Engem hat heti kínzás után a Volksgericht-nek adtak át, ahol súlyos magánzárkában 677 napig vártam ügyem tárgyalását. Legtovább a berlini „Alt-Moabit"-ban voltam bebörtönözve. Sadilek rendező-kollegámat és Korb-ot halálra ítélték, engem szerencsésen (bizonyítékok hiányában) felmentettek ugyan, de: Mauthausenbe irányítottak. Hogy mégsem kerültem oda, azt a sarlachnak köszönhettem, melyet most már másodszor kaptam meg. így jutottam gyógykezelésem folytán némi (lásztólagos) szabadsághoz. Ugyanis állandó megfigyelés alatt álltam, amiről sejtelmem sem volt. Ezért hát, az újbóli elfogatásom teljesen váratlanul ért. Minden kihallgatá° nélkül Terezínbe szállítottak, ahol hosszú, örökkévalóságnak tetsző ideig voltam fogoly. Egészen addig, míg a dicsőségesen előnyomuló Szovjet Hadsereg ki nem szabadított. Éppen idején, mert már 35 kg-ra soványodtam s a tüdőm is annyira meg volt támadva, hogy teljes egy évig élethalál között vergődtem i kórházi ágyon. De mégiscsak sikerült felgyógyulnom s ismét Novy-hoz szerződtem vissza, Prágába. Majd 1946-ban újra Bratislavába jöttem, a' Nová Scénához. Akkor rendeztem pl, kísérletképpen, szlovákul, elsőnek Csehszlovákiában Csíky Gergely „Ingyenelők"-jét, amely egyike volt a legjobban sikerült inszcenációknak. Ebben az időben alakult meg a komáromi magyar színház. A Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatala engem bízott meg avval a megtisztelő feladattal, hogy a fiatal társulat művészi alapjait lerakjam. Nem kis gond és fáradság volt, ha sok siker is füz ehhez az évhez. De — sajnos — ehhez az évhez fűződik első súlyos szívrohamom emléke is. A kővetkező évben megint a Nová Scénában rendezek, aztán engedve annak a szívós elhatározásomnak, hogy mindig oda menjek dolgozni, ahol a legnagyobb szükség van rám, ismét a DD-hez mentem vissza rendezni. Sok kiváló értékű színművet rendeztem s a jól teljesített feladat oroméval, emlékezem vissza, — de egy újabb szívroham szünetet parancsolt. 4 Most ezt a beteg szívemet, amely so.ia nem tudott gyűlölni, csak szeretni, gyógyítgatom lassan, lassan .. . hogy az én két kis fiacskámnak is én lehessek az első színész-tanítómestere ... mert remélem ók is színészek lesznek, akár az apjuk. Arra a pályára fognak lépni: ahol az apjuk már oly sok szépet és jót, fájdalmat és keserűséget, — szóval, mindazt, amit egy szív érezni képes — átélt...! — Gyere csak ide ... — hívja magához a kisebbik fiát, — énekeld csak el azt, amit ma tanultál. S a csöppnyi gyerek, — nagyszerű intonációval — bátran belekezd egy régi, szép, gyönyörűséges virágénekbe ... Soká elhallgatnám még s bizony nehezemre esik elbúcsúzni, itt hagynom ezt a boldog környezetet. S. ismét kiléove a forró, vakító napfénybe, a kavargó utca zejos forgatagában is — még egyre a fülembe cseng a kicsi, bátor hangocska. 5 lassan utána dúdolom .. . „Hej, teljes szegfű, gyöngyvirág, Bimbós majoránna . .." Deák Árpád Ferenc Д nem mindennapi embernek — a sorsa sem mindennapi...