A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-07 / 27. szám
Statisztikai adatok a soproni ev. kerületi liceum VIII. aimráziumi osztályának tanulóiról, kik az 1884/5-i tanévben érettségi vizsgára jelentkeztek Tudom, hogy -z nem megy két dologra kell, hogy figyel- dig még fel nem tárt szlová- nagy szlovák gazdag élete munolyan könnyen, de talán adódik meztessen szlovákokat és itteni kiai vonatkozású kor- és iro- kásságának alkotásaival, kimarnod, hogy könytárunk hozzá- magyarokat. Először: Komo- dalomtörténeti dokumentumok- gasló értékeivel megismertesjusson ezekhez az értékekhez." lyabb tanulmány alá kellene ra bukkanhatnánk. Másodszor: sük a soproni gimnázium, Maт'ТЭУ érzem, a soproni gim- venni a soproni gimnázium le- Martin Kukuéin és Dusán Ma- gyarország leggazdagabb és LJ názium fennálásának véltárát, melyben minden bi- kovicky iránti tiszteletünk meg- legértékesebb iskolai könyvtánégyszáz éves ezévi jubileuma zonnyal gazdag, értékes és ed- követeli tőlünk, hogy e két rának olvasóközönségét. Folytatás az 5. oldalról titokban vagy nyíltan! Kettős szerepük és kétarcúságuk az országnak és önmaguknak is soksok bajt szerzett! Kétszínűséguk megmutatkozott I. Ferdinánd és Szapolyai János kettős királysága alatt, a Thököly jelkelés idején és a Rákóczi szabadságharcban is. Thököly kurucai azonban nem ismertek tréfát. Bakos Mihály, Gyarmati János, Kis Mihály és Nagy András meg Gúthi András, valamennyien Thököly kapitányai, közös levélben figyelmeztetik a selmecieket, hogy tartsanak a magyarokkal (mármint a kurucokkal), mert városuk máskülönben Terebes, Herencs és Homonna sorsára jut. És midőn a figyelmeztetés sem használt, 1972. április 22-én Józsa István tályai pap és címzetes kanonok, Józsa páter név alatt közismert kuruc parancsnok négyezer vitézével megfenyíti a várost. Mégpedig olyan alaposan, hogy a selmeci polgá•ck hosszú időkön át emlékeztek erre a Rozgonyi beütése óta át nem élt „sorscsapásra". Ismerte azonban az esetet II. Rákóczi Ferenc fővezére, vitéz Bercsényi Miklós is, mert látván a jó szászok kétszínüségét, a selmeciekhez intézett szigorú levelében Józsa páter példáját emlegeti. Csak Ocskay brigadéros közenjárása menti meg a várost Bercsényi nagy haragjának súlyos következményeitől. Magától értetődő, hogy Thököly, de főleg II. Rákóczi Ferenc türelmes valláspolitikája, a Habsburgok és a jezsuiták erőszakoskodásainak korában igen sok odaadó hívet szerzett a Nagyságos fejedelemnek a leggazdagabb és előkelő szász polgárok között is. Elég fölemlíteni Hellenbach kamaragrófot és dr. Lángot. Es a labanc név szégyenletes volt a kézmívesek között is. Igen érdekes háborúságról ír Lichter Ede a kuruckorról szóló müvében. A szerencsétlen trencséni csatavesztés után nyílt háborúság tört ki a selmeci suszter és csizmadia céh között. A rossz viszony már régebbi keletű volt köztük. A suszterok ugyanis németek voltak, a csizmadiák meg túlnyomórészt magyarok. A csizmadialegények, mestereik hallgatag helyeslése közepette labancoknak csúfolták a suszterlegényeket. A suszterlegények, hogy kamatostól adják vissza ellenfeleiknek a csúfolódást, egy vasárnap reggel fekete selyem-zsinóros és rojtos sárgacsizmákban jelentek meg a selmeci utcákon, amit nekik készíteni és viselni ti'os volt. A csizmadia legények nagy felháborodásukban ellátták a suszterlegények baját, csizmájukat lehúzták lábukról és a rojtokat széjjeltépték. Sőt a susztercéh céhmesterének fiát, a fiatal Klugot is annyira helybenhagyták a kurucérzelmü csizmadia legények, hogy jó néhány napig nyomta az ágyat. Annyi bizonyos, hogy a „labanc" elnevezést még a selmeci német suszterek is sértésnek vették. A császáriakból igen sok kurucellenes polgár ,s kiábrándult, amidőn Löffelholtz generális osztrák katonái letepedtek Selmecen, akik sokkal nagyobb igényekkel és erőszakosabban léptek fel a lakossággal szemben tnint Bercsényi kurucai. Pedig a háborúk igen megviselték a gazdag selmeci polgárok pénzes ládáit és a bányák is szűkösen adták a nemes ércet, a vidéken és városban egyaránt megjelent a dögvészek szálláscsinálója: az éhínség. Selmecen 1709 nyarán kitört á pestis. Ellenreformáció és pestis, két karöltve járó jelenség. A legkatolikusabb uralkodóház, a Habsburgok dicsérete! De ez is elmúlik, mint a dicsőség és megaláztatás. A történelem árján gályaként röpül az idő. 1763-ban nyílik meg Selmecbányán Európa legelső bányászati főiskolája és 1808-ban az erdészeti tanintézet. Negyvenkilencben Görgey honvédjei verekszenek Szélaknánál, majd az orosz cár katonái szállják meg ~Selmecet, eltiporva a népek szabadságának harcát. Majd száz év kell, hogy a sarló 'és kalapács lovagjai jóvategyék a cárok bűneit. A szovjet hadsereg hősei és a Szitnya hegység szikláiból előjött lovagok, a partizánok emelték újból magasra a szabadság zászlaját itt is, a selmeci hegyek felett. S most ahogy járom a Rózsa utcát, nézem a város felett trónoló Leányvárat, felidézem magamban Rössel Borbáláról, a leányvári boszorkányról keletkezett legendát, olvasom a volt evangélikus líceum falán Petőfi ' és Sládkovié emléktábláit. Keresem a nagy palóc emlékeit. Megcsodálom a városi galéria értékeit. Sajnos, régi ismerőseim, a gótikus Szt. Katalin és Borbála szobrok nincsenek a jelen pillanatban Selmecen. Szt. Katalin a csehszlovákiai gótikus művészet párizsi kiállításán ejti csodálatba a sansculo'te-ok jól és rosszul öltözött utódait egyaránt. És kérdezősködöm Gwerk Ödön, a kiváló festőművész képtára után. A feleletek bizonytalanok. Erre nincs pénz. Pedig Gwerk megérdemelné az áldozatot. Még egy búcsúpillantást veték a kopogd toronyra, nézem a múló élet csodáit, pillantásommal megsimogatom a nagyvilág itteni apró szépségeit. Megfiatalodom a százados fák alatt, a hepehupás utcákon, néhány órára, az élet iskoláján csak pótvizsgákkal átcsúszó vén diák, és kelletlenül ballagok ki az állomásra, hogy az Ifjúsági Vasútvonalon távozzam e városból, ahol a réqi keskeny-vasút és az Ancsának csújolt vonatszerelvény is csupán tanulóemlék. A motoros robog velem le a Garam völgyébe. Ma már a kozelníki állomásfőnök tehene nem legel a pályatesten, prágai turisták sem szállnak le virágot szedni a sínek mellé, hogy aztán utolérve felugorjanak az Ancsára. Mégegyszer felbukkan a dombok között a híres selmeci Kálvária templom sziluettje , és máris a Garam megduzzadt, piszkos hullámai felett ívelő hídon haladunk át. Igen, vége á selmeci szép tegnapoknak, jöjjenek a még szebb holnapok! 11