A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-20 / 3. szám

VIZKELET TEGNAP ÉS MA MIKUS SÁNDOR A falu olyan mint a legtöbb mátyusíöldi falu: egy utcából áll, a házak, zárt település formájában, a keskeny, mély telkeken szorosan egymásután húzódnak az utca két oldalán. Hasztalan fáradság lenne bármiféle régiség ,után kutatni a falu külsejét illetően, mert hiszen százévesnél idősebb ház alig akad a községben. Ezek a régi házak azonban jellegzetesek. Legtöbbje a soros udvar mintájára a ház utcéranéző homlokzati részével kezdődően 12—15 méternyire is benyúlik az udvarba, sok helyen egymásbakapcsolva a gazdasági épületek sorát is. Zsupfedelesek, vagy nádtetősek, kanfaros házvéggel, amelynek csúcsa szalmabúbos démonelhárító nyárssal van átalütve. Minden udvar zárt belvilág, magas kerítésekkel, hogy azon ne lásson be senki. Az utcára néző homlokzat egyvonalba van építve a kapuval, s bent a házban kemence fűti az életet. Mindezek együtt arra vallanak, hogy a község zárt faluformaként létezett már évszázadokkal ezelőtt Is, és hogy ez a németes teleprakó stílus errefelé hatolt el legkorábban. Különösen könnyű ezt elképzelni a fennmaradt Írások nyomán és az után, ha tudjuk, hog,у udvarházak, prédiumok, királyi és egyházi birtokok környékén alakultak ki leghamarább a falvak a szétszórt településekből és a nemzetiségi szállásföldekből. Itt pedig már a tatárdúlás idején létezett királyi adománybirtok. Avatatlan ember szemecsak a sejtésig ér el, hogy a falu töretlenül őrzi a honfoglaláskor letelepedettek egészen máig hatoló történelmét, még talán genealógiai sajátosságát is. De szakember minden bizonnyal, messzemenő következtetések során, a bizonyítékok hosszú láncát tudná összefűzni. Az egyszerű emberek azonban, ha tudnak is valamit a történelemről, azt nagyon sajátos módon leegyszerűsítve tudják, hasonlatossá téve a népmesékkel és sok hazafias legendát szőve a magyarság történelmi alakjai köré. A legöregebbek többnyíre Kossuthot, Damjaníchot emlegetik, s ebben a maguk részéről igazat és eleget tesznek a történelemségbe beleépült Vízkelét, A község lakossága mostani számlálás szerint 1700 lelket tesz ki. A háború előtt mintegy 1200 lakosú volt a község és körülbelül 280 házszámot tartottak nyilván. Ehhez hozzá kell még számítani az említett Hegy községet, amely a két község köz-Igazgatási összevonása után 47 házszámmal és hozzávetőlegesen 200 lakossal növelte a falu kiterjedését és lélekszámát. A számadatokkal való találkozás bizonyos esetekben szociográfiai utánzásra csábit, s noha ez nem kenyerem, ebben az esetben okvetlen szükségét érzem, hogy bizonyos magyarázatokat fűzzek hozzá. Természetszerű dolog, hogy csak megközelítő pontossággal magyarázhatnak ezek a község statisztikájából kimásolt számok, mégis érdemes mellettük megállni. A háború előtti házszámozási rendszer nem az egy telken ál-16 házat lajstromozta, hanem a lakásokat, illetőleg az együttlakő családokat tartották nyilván. Csakis így történhetett, hogy 280 házszámot vezettek a községi iratokban, amikor voltaképpen nem volt ennyi ház a faluban. Némely házban 3—4 család is együtt szorongott. A nek, gondolván, hogy alig volt nagyobb cselekedete a magyar történelemnek, mint negyvennyolc. A közelebbi múlt eseményeit nem veszik történelemszámba, de a legmegdöbbentőbb, hogy semmilyen következtetést nem vonnak le belőlük. A politikai köztudat jóformán hiányzik, még az ötven-hatvan évvel ezelőtti események megítélésénél is, mert például mulatságos, jő esetként mesélik el a századvégi, századelejei választásokat az öregek, noha úgy egyáltalában keserű hangon emlékeznek még a vidék uralnak viselt dolgairól. A falu tulajdonképpen két község összeépülése formájában áll ma, a szomszédos Hegy közlegjéllertUöbb örfe áz állapotra, hogy a falu kétharmadét kitevő szegényebbsorsúaknái 8— 10 ember is ellakott egy szúk konyhából, szobából álló lakásban. Ma a 350 házszám a házak szérriát jelöli. A háború utáni években itt talán nagyobb mértékbéfi mint akárhol — lázas éplíkdJíés Indult meg: tlz-tizenegy esztendő alatt körülbelül 120 új ház épült tel és ezeken kívül számos épülőfélben levőt találni erre is,, arra is faluhosszat. Ehhez hasonló állapotról és építkezési eredményről gyakorta számolnak be az újságok és éppen ezért könnyen napirendre tér felettük az olvasó, mint olyan tény felett, ami természetszerű dolog manapság. Pedig éppen ezeket a dolgokat kellene beszámítani az élet alapjelenségei közé. Ezek a házak jórészt állami segéllyel épültek, vagy legalább ls az építés megkezdéséhez szükséges pénzt az állam folyósította az építkezőknek. Nagy segítséget jelentenek ezek a kölcsönök a kis embernek abban az esetben is, ha a ház az 6 fáradsága és takarékossága eredményeképpen épül fel. Úgyszólván mindennapos megállapítás, hogy az életigények összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint voltak bármikor is ezelőtt, s hogy az ily módon megnövekedett életszükségletek előteremtése jóformán egyetlen problémája és célja az állam nemzetgazdasági tervezőmunkájának. Ez olyan nyilvánvaló mindennapos társadalmi tett, hogy mögötte jószerivel feleslegessé is válik a falusi ember életrevalóságát, sokszor önmagát is megsarcoló igyekezetét keresni. Ha az ^ember ezekre az új házakra néz, valahogy abban kell megéreznie és látnia azt a szociális és demokratikus átalakulást, amit a népi demokrácia tizenkét esztendeje hozott, hogy ezekben a házakban ma a valamikori falusi szegényemberek és cselédek Egy új ház a sok közül