A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-23 / 25. szám

Corot: Tájkép Van Gogh: Szökőkút Arlesben (pi/g({/nirc< Talán ez lett volna a legtalálóbb elnevezése a XIX. és XX. századbeli francia rajz- és grafika-kiállításnak, amelyet a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatósága dicséretreméltó kezdeményezéssel és szeretettel rendezett meg városunkban. Ingrestöl Picassóig képviselve vannak itt a rajzmüvészet és a grafika francia mesterei, akiknek kétségtelenül óriási hatásuk volt az európai képzőművészet fejlődésére. A kiállítás rajzai gyakran intimitásokat lepleznek le, főleg ott, ahol a ceruza lehetet szerű vonásai egy készülő festmény vagy szoborcsoport elgondolásairól árulkodnak. így hatnak Rodin és Bourdelle, a két híres szobrász vázlatrajzai és így van ez Legrand: Nagymama és unoka Daumier esetében is (tanulmány a „Mosónő"-höz). Théodore Géricault három litográfiája szerepel a kiállításon. Ezek, sajnos, nem adnak pontos képet a fiatalon elhunyt művész igazi tehetségéről. Ingres mellett végignézhetjük a barbizoni iskola nagy mestereinek a rajzait. Felsorakozik itt Corot, Miilett, Daubigny, Dupré és a volt seversi porcelánfestő, Diaz is. Itt van a francia realizmus apja, a nagy és következetes forradalmár művész Gustave Courbet, akinek képeit annak idején (1855-ben) a párizsi világkiállítás elhájasodott akadémikusokból összeállított bizottsága elutasította. Nem hiányzik a romantikus Delacroix sem. Láthatjuk a „Visszautasítottak szalonjának" hőseit, az impresszionisták nagy és híres családját, Manetet, Renoirt Cézannet, valamint a saját útjaikat járó Vincent van Goghot, Paul Gauguint, Toulouse -Lautrecot is. A montmartrei kiválóságok úgyszintén fellelhetők, a kort és társadalmat bíráló, háborúellenes Forain és Stenlein. És itt van Matisse, Signac, Bonnard, de Segonzac is. Megcsodálhatjuk Legrand néhány elbővölő rézmetszetét és Picas sót a realistát és absztrakt festőt, G. Braquetet, Chagallt és sok mást. Igen nehéz hiányos ismertetésnél többet írni e kiállításról rövid cikk keretében. Már csak azért is, mert a kiállított rajzok és grafikai müvek a legtöbb esetben nem tükrözik vissza hűen alkotóik profilját. Vonatkozik ez a barbizoniakra is, azonban főleg az impresszionisták azok, akiket igen sok látogató, javarészt a fiatalok, először találkoznak és a rajzok, meg grafika után nem is nagyon érthetik a hivatalos kritika sokáig tartózkodó és túlzottan ellenségese magatarását Igaz, hogy az impresszionisták egyike sem volt bátor és börtönre is elszánt forradalmár mint Courbet és Daumier, akinek ecsetje valóban a demokrácia fegyvere volt, sem az ember rajongója mint van Gogh, vagy Forain és Steinten féle társadalombíráló. Egy azonban bizonyos, a francia impresszionisták kivételes tehetségű festők voltak, minden ellenkező állítás dacára realisták, akik csupán a „múló pillanatot" és az „impresset" (benyomás) festették. Tény, hogy a fény és árnyék játékai között palettájukon legtöbbször elsikkadt az ember. Apolitikus polgárok voltak. akik a francia-porosz háború és a párizsi kommün idején művészetükben hátat fordítottak a valósáanak. Szomorú bizonyttéka e ténynek, hogy a „Népgyűlés a kommunardok jalánál" c. képet nem francia művész festette meg, hanem az orosz Rjepin. Az is igaz, hogy ők maguk bizonyos mértékig realisták voltak, de utat mutattak az utánuk jövő forma -rombolóknak. Mindezek ellenére tagadhatatlanul nagy hatásuk volt az európai festészetre és a képzőművészet történetírói kötelesek kijelölni az impresszió -nistáknak az őket megillető helyet. A kiállításnak magának vannak bizoa nyos fogyatékosságai. Ez azonban jobbára azért van, mert a kiállítást csupán az államunk területén található és ismert anyagból állították össze. Minden bizonnyal ezért hiányzanak a jelen haladó és kommunista művészeinek, Fernand Légernek, Boris Taslitzkynek és André Fougeronnak az alkotásai. És még valami, amit meg kell mondanom. Dr. Vaculik a kiállítás katalógusának előszavában Courbetot, Daumiert, Renoirt, Manetet, Degast és másokat mint haladó művészeket közös nevezőre hozza. Én azt hiszem, hogy minden tiszteletünk és szeretetünk ellenére Manetet, Renoirt és Degast Steinten: Kislány kutyával nem lehet mint haladó gondolkozású művészeket a forradalmár Daumierrel és Courbettel egy kalap alá venni. "A haladás polgári értelmezésében talán igen, nálunk nem! Minden esetre a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatóságát és összes munkatársát köszönet illeti, hogy ezt a szép és tanulságos kiállítást létrehozták. BARSI IMRE Picasso: Ülő aktok Forrain: Menekültek visszatérése