A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-16 / 24. szám

A IL országos szavalóverseny tanulságai A szlovákiai magyar iskoláknak az 1956—57-es iskolai évben immár második nagy ünnepét, országos megmozdulását könyvelhettük el. A magyar nyelv és irodalom tanítóinak Pozsonyban 1957. április 24— 25-én megtartott országos konferenciája és a május 29-én Jókai szülővárosában, Komáromban rendezett U. országos sza-Az első korcsoport győztese: Soltész Katalin, a kassai 11 é,ves iskola növendéke valóverseny teljes egészében mutatta meg a? anyanyelv oktatásában az utóbbi évek alatt elért nagyszerű eredményeket, de egyben rámutatott a még meglévő hiányokra is. Ügy gondolom — választ adni ilyen kérdésekre: helyes volt-e a konferencia előkészítése, megfelelő módon tájékoztattuk -e arról pedagógusainkat, a legfőbb kérdéseket tárgyaltuk-e meg és milyen tanulságokat kell levonnunk tanácskozásunkból a jövőre nézve, — elsősorban a pedagógiai sajtó jeladata. A szavalóverseny azonban túlnő a! pedagógiai közvélemény határain. Hiszen ott nemcsak a pedagógusok munkáját láttuk, hanem gyermekeink értelmi, érzelmi fejlettségét, az ifjúság irodalomszeretetét volt alkalmunk megfigyelni. Sok fiatalt láttunk piros arccal, csillogó szemmel tüzesen szavalni és így bőven volt alkalmunk látni a versmondás nagy emberformáló és nemesítő szerepét, A szavalók sok esetben kiváló eredményei birkóztak meg a feladattal: sikerrel varázsolták át az írott, holt szöveget a hangos, élő beszédbe, a gondolat közvetlen valóságába. S ezen a ponton találkozott az iskolai év két nagy eredménye: a magyar-szakosok országos konferenciája és a II. országos szavalóverseny. A konferencia egész légköre, a hozzászólások túlnyomó többsége szinte sugározta a szlovákiai magyar pedagógus jobbra, szebbre való törekvését, felelősségérzését, hivatástudatát. A szavalóversenyen pedig az ugyanezen tanítók által irányított ifjúság lelkes versmondásában szinte érezni lehetett a legdemokratikusabb művészet emberformáló és nemesítő erejét. Érezni lehetett, hogy ezek az ifjak már belekóstoltak a versmondás élvezetébe és erről az élményről soha többéle nem mondanak. A konferencia a magyar nyelv és irodalom tanítóinak nemes igyekezetét, a szavalóverseny pedig a nevelés e terén elért eredményeket mutatta meg. A szlovákiai, magyar iskolák növendékei nagy örömmel, kitartó, szorgalmas munkával vettek részt az iskolai szavalóver-Czinte Éva, a lévai 8 éves iskola tanulója, az első korcsoport győztese a próza előadásában senyeken. Februárban az iskolában, márciusban a járási székhelyeken, áprilisban pedig a kerületi szavalóversenyeken mérték össze tudásukat. A kerületi szavalóversenyek győztesei az országos szavalóversenyen Komáromban mutatkoztak be. Önkéntelenül is felmerül azonban a kérdés: hogyan készítettük elő a lélek, a szív, a költészet hangjának ezt az országos ünnepét? A felelet nem könnyű. Ott kell kezdeni, hogy nem elég pusztán az igyekezet, a lelkesedés, mint ahogyan a csupán mesterségbeli hozzáértés sem elegendő. Művészetről lévén szó, a kettőnek együttesen kell hatnia. Lelkesedésben, igyekezetben nem volt hiány, de hozzáértésben bizony akadt bőven. Mit mutatott meg az országos szavalóverseny? Azt, hogy sok szavaló nem értette meg teljesen a vers mondanivalóját, nem hatolt a költemény mondanivalójának velejéig. Az előadó a felületes elemzés eredményeként nem gondolta át kellőképpen a költemény, vagy próza jrazirozását, ritmusát. Az előadók nem foglalkoztak eléggé a légzési problémák megoldásával, nem keverték ki gondosan a szükséges hangszín minden árnyalatát. Ezt a hiányt a szavalók ösztönösen megérezték és ezért akadtak olyanok is, akik gesztikuláltak, sőt grimaszokat vágtak, pedig a versmondó csupán a hangjával igyekezzen hatást elérni! A szavalók nem építették fel elég alaposan előkészületeik során a költemény agogikájának és hangerősségének (dinamikájának) szépen ívelő — néhol bátran felszökő, másutt lágyan ernyedő — boltozatát, kupoláját. Sokan ezt talán „csupán a véletlenre", a diszponáltságra bízták. Vétettek a művészet szabályai ellen s ezért törvényszerűen csalódtak. Minden művészet alapfeltétele: a szerénység, a szorgalom, az alaposság és soha az ösztönösség, a rögtönzés. És talán éppen ez a magyarázata annak, hogy a kisebbek korcsoportjai-Vass Zoltán, az érsekújvári 11 éves iskola tanulója a harmadik korcsoport győztese ban aránylag több értékes szavalatot hallottunk, mint az idősebbeknél. Akadtak olyanok is, akik a költeményt túlszavalták, de voltak, akik csak elmondták. Egyesek végig kiabálták, mások színtelenül hadarták. A tanulság vedig ebből ez: a jövő iskolai évben rögtön az év elején ki kell adni egy, a szavalás mesterségbeli fogásait ismertető módszertarii levelet. A tanítóság tudtára kell adni már októberben az iskolai, járási, kerületi és országos szavalóverseny terminusát. A pedagógiai sajtónak és a járási és kerületi módszertani bizottságoknak elemezniök kellene részletesen egy-egy szavaló eredményét és ezen keresztül a tanító irányító munkáját. Azokat a tanítókat, akik szép eredményeket értek el, a Pedagógiai Kutató Intézetnek elismerésben kéne részesítenie. Hiányát éreztük a szavalóversenyen a szlovákiai magyar költészetnek. E hiány kiküszöbölése érdekében szükség volna a szlovákiai magyar írók, költök iskolai használatra alkalmas szöveggyűjteményére. nálatára alkalmas szöveggyűjteményére. Szólni kell még a II. országos szavalóverseny alkalmából ren -dezett ünnepi akadémiáról is, mely fölöslegesen hangos volt. Hangos volt a műsor is, meg a közönség is. A hosszúra nyúló műsort türelmetlenül és figyelmetlenül hallgató közönség valahogyan keveset kapott a szavalóversenyból. Az ünnepi akadémián talán nem is vártunk olyan sok ének-, tánc- és zeneszámot, hanem a verseny győztes szavaiéinak díjnyertes előadási müvei meghitt ünnepségére vágytunk. Több költészetet, rövidebb műsort. Azt hiszem, ez megszülte volna a közönség jegyelmét is. A szavalás a lélek, á szív, a költészet hangja, a művészet demokratizálódása. „A jó versmondás a jövő irodalmi pedagógiája — írja Fábry Zoltán —, A második korcsoport első helyezettje a prózában: Kriszta Katalin, a losonci 8 éves középiskola tanulója ... akik így hallják, így hallhatják a verset: minden további magyarázat nélkül is megérthetik az egészet: a költőt, a névadót, a lényeget: a tudnivalót." Ezért mindent meg kell tennünk, hogy ez a csodálatosan zengő élőszó, varázserővel ható élő beszéd egyre nagyobb teret hódithasson nevelő munkánkban és ezáltal mélyebb hatást gyakoroljon az ifjúságra, mert a költészet, az irodalom értelme nem más, mint az emberséges élet, a béke maradandó mondanivalója. A versmondás feladata pedig: életre kelteni ezt a mondanivalót. MÖZSl FERENC 8