A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-02 / 22. szám

egy kis orosz vér csörgedezik ereimben. S vesztére széles mosolyra húzta a szája szélét. Túlságosan kimutatta a foga fehérjét, ami meggondolatlan léDés volt. Bekövetkezett, amitől, Oszminov annyira, tartott. Nem Polja állhatatosságéban kételkedett ö, hanem abban, fog-e tudni tovább hazudozni. Polja maga is rájött arra, hogy életével lakolhatott volna hasonló megnyilatkozásokért, de egy kicsit megkönnyebbült a lelke. A bíró sokatmondóan kacsintott , Poljára és könyökével a térdére támaszkodva lógatni kezdte fejét. A tiszt arca most rendkívül gondterhelt kifejezést öltött. Az est folyamán szerezte első ismeretét szovjet emberekről, ezt pedig nem találta volna meg a hadvezérkar titkos körleveleiben. Polja köve sokkal többet ért hitvány anyagénál! Kittel, amióta a háború tart, nem látott még hasonló emléktárgyakat .katonáinál. Még gondolatban sem tudott egyenlőségjelet vonni az orosz lányka és buga között. Feltette magában a kérdést, vajon eszébe jutott volna-e Lotte Kittelnek, osztálya hü lányának, hogy örökre búcsút mondva hazájának, keblébe rejtve faltörmeléket vigyen emlékül mondjuk a Frauenkirche szentélyéből vagy máshonnan? Idővel a bombák oly közel robbantak, hogy a homokréteg vékony sugárban hullott alá a sárkunyhó gerendái közül. A repülőtámadás moraja i ezután elhalkult. A szovjet repülőraj dolgavégzetten visszatérőben volt. Kittel, a mellényzsebébe süllyesztette Polja kövét, hogy majd a birodalmi kancelláriéban mint bizonyítékot mutathassa trófeumát azoknak, akik leklcsinyllk a keleti hadjárat nehézséqelt. Tekintetét révetegen Poljára függesztette, aki úgy érezte magát, mint kisegér egy magasabb képzettségű nagy német macska karmában. A bekövetkezett vésztjóeló csendet a bíró morcos hangja szakította meg.. — N0, tl csak beszélgessetek, én elballagok aludni... s meg akarta mutatni Polja Vlhrova előtt, hogy mennyire önálló, de nem sikerült neki, mert hangja Inkább esdeklő, mint fölényes volt. A tiszt ügyet sem vetett az áruló félreérthetetlen nyugtalankodására. Polja jól megfigyelte, milyen fogcsikorgatva hanyatlott vissza helyére a német tiszt alig észrevehető kézmozdulatára a felemelkedett izom- és csontkolosszus. — Te Jó lány vagy. Hasznára lehetsz Németországnak. Csak kegyetlen 'emberek küldhettek téged egyenesen Walter Kittel karjaiba — szólt a tiszt s hol szomorú, hol nyájas ábrázatot öltve várta, sikerül-e hatnia. — De most már beszélj! Melyik vezérkar küldött? Semmi bántódásod nem resik, meglásd! Aber, gyorsan válaszolj, ha egy német tiszt kérdez, Appolinária... — s tenyerével rácsapott az asztalra. , Polja ránézett. Valami belülről fojtogatta a torkát, vállalt csüggedten eleresztette. Az előtte ülő tiszt szeméből a legválogatottabb kínzások Ígéretét olvasta ki, amilyeneket egy fasiszta Übermensch régi tapasztalatai és az orvosi tudomány mai állása alapján csak kl tud gondolni. Lelki szemeivel homályosan látta már a tájékoztató irodának a haláláról kiadott, de még meg nem Irt másfél sor közleményét. „Hát ide jutottunk" — gondolta magéban, s kész volt felállni és menni, ahová parancsolják. És ekkor az egész világ megindult körülötte: valószínűen él modern háborúbán alkalmazott legnagyobb bomba robbenasa okozta, a nagy földindulást. Robbanást robbanás követett, majd egyre halkult a robbanások hangja és a péncélóvóhelyek Irányából hallatszott. A robbanások a földön vaktában rejtett kincseket kereső óriás •döngő lépteihez hasonlítottak. Ügy látszik, a szovjet repülök egy percig sem hagyták Polját vagy gálán éppen az ó kedvéért repüítek be, hogy tisztelegjenek az elók soraiból távozó Ismeretlen komszomolista lánynak. Polja ebben a pillanatban nem kívánt mást, mint hogy telitalálat érje fedezéküket: hisz úgy sem várhatott nagylelkűséget a Borstól. Élete hátralévő perceiben még szerette volna összeszedni az öröm Ismeretlen, de benne élő szavait, melyek akkor kívánkoztak ajkára, mldön ott fenn, a magasban dübörögtek & szovjet fegyverek büszkeségei, s őt határtalan lelkesedés hatotta ét. Soha sem tudná felidézni vagy megismételni az átélt örömnek Ismeretlen szavait. — Nyeljétek csak le a mi vasunkat, hadd lássuk meg, milyen rágcsálók vagytok ti — suttogta Polja, s ezzel elvágta maga előtt a visszakozás útját. — Nemrégen azt mondtátok, hogy a bolsevikok oldalán harcolok, öh, hogyan is tudnék harcolni a magam tökéletlen kis eszével, jugyan milyen katona lenne bejólem? Én csak kilőtt puskagolyó vagyok .... közben elerőtlenedtem.... nem találtam célba. Nem, ók harcolnak értem, nap mint nap, éjt nappá téve, én csak tanulhatok tőlük. Segítem őket, ahogy csak erőmből télik, hogy fiatalságomban (nyugodt lelkiismerettel állhassak halottak szelleme előtt. Könynyen megsemmisíthettek.. számomra mindegy... de ha elnyesltek is életem fonalát, mint gallyacskát az ágról, maradnak még sokan... de menynyien!.,.. s én vallom: nem dönthettek sírba mindenkit! Nem söpörhettek el bennünket a föld színéről. Zu soät, verstehen Sie! (késő, értitek!) — mondta s nedves fogsora megvillant a félhomályban. — Kérem, ne olyan hirtelenkedve, Appollnária — szólalt meg Kittel és a vallató türelmével várta tudományos kísérletezésének eredményét. — Sokan vagyunk, mert ml vagyunk az emberi nem! Bár ne lennétek, soha se lettetek volna! Köröskörül mindent felégettetek, megmérgeztétek még a vizet i»j melyből kisdedek oltják szomjukat, még a vizet sem hagytátok! Nemrégen azt kérdeztétek tőlem: Ki vagyok? Nos, korom lénya vagyok, ha a legszürkébb is a többiek között, de én vagyok a holnap, a j ö v ó. Ha csak szikrányi emberi méltóságot érezné! is magadban, állva beszélnél velem. Ülsz előttem, mert semmi nem maradt benned az emberségből,..... a íóhóhér idomított kutyája vagy te csak! Ülj csak.... s mutasd meg, hol lövetitek agyon a hzovjet lányokat. Idősebbnek és bölcsebbnek látszott most kortársainál, nagyobb volt termeténél.., 'akár csak Vologya Ankugyinov. Szebb ratlan fordulat következett be, mely eldöntötte Polja sorsát. Polja sohasem tudta később megmondani: mi következett be hamarabb: a lövést hallotta-e elóbb, vagy a parancsszóként hangzó „Fuss" rekedt kiáltást. Azt sem tudta magának megmagyarázni, mi késztette a sihanovi bírót a cselekvésre: felébredt lelkiismerete vagy pedig a német fogságban hajdan ért megaláztatása adta-e kezébe a fegyvert? Lehet, hogy az az egy csepp szovjet vér, amely még a szívében megmaradt, sugallta neki, hogy jót cselekedjen. Polja csak arra emlékezett!, hogy felkapta a pisztolyt az asztalról majd füstölgó lyuk támadt Kittel szemüregében. Az est folyamán ez volt a müveit és tudományszomjas tiszt második ismerete a szovjet emberekről, s remélhetően, mielőtt megszűnt volna működni az élet rejtelmeit kutató agya, meggyőződhetett arról, hogy még sok kifürkészhetetlen titkot rejteget magában az Orosz erdő. volt most társnőinél a piszeorrú moszkvai lány. Az érés éveiben a fiatal lélekben kibontakozó minden gondolat és érzés megelevenedett e pillanatban Pofjában. Évfolyamtársai ugyanezzel a megmagyarázhatatlan, szinte egzaltált lelkesedései vetették magukat katonaköpenyben, gránátkötegekkel övezve az ellenséges tankok alá, vagy vonták magukra az ellenség tüzérségének figyelmét, Polja szaggatott beszéde, szinte vonaglás szerfj kitörése beleveszett a repülőtámadás megújuló erósbödö morajába. Kittel még csak félbe sem szakíthatta ót, mert hirtelenül vá-Lőrlncz Gyula rajzai A lövés hangja összeolvadt egy óriási bombarobbanással. Minden jól végződött volna, ha nem tűnik fel a küszöbön Kittel segédtisztje, aki megdöbbenve meresztette tekintetét arra в furcsa látványra, melyet a még mindig ülő helyzetet elfoglaló gazdája holtteste nyújtott. A bíró második golyója célt tévesztett. A két férfi egymásnak rontott s a két dulakodó test elbotlott a szőnyegen. Polja kihasználta az alkalmat, az ajtóhoz futott, s nem várva meg a tusa kimenetelét, kiszökött az éjszakába. (Oroszból fordította Lóríncz László) 19