A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-02 / 22. szám

(Folytatás а 17. oldalról) találkoztunk volna valahol. — No, Bauer, ismered azt a nőszemélyt ? — Már hogyne ismerném Jelene Ivanovnát, a felcserünket... itt még egészen fiatal. Velem együtt fényképezték le. Nekem is volt Ilyen képem otthon. Itt álltam mellette. Ni, megrövidítettek, levágtak a képről mint a régi rendszer csőkevényét. Jól emlékszem én rá; járogattam hozzájuk Pasutyinoba, túl az erdőn. Kicseréltem náluk a fürdőház gerendáit. Egyszer éppen vendégségben voltak náluk a barátaik. Egyikük mindannyiunkat lefényképezett, ö az, б az itt, Jelena Ivanovna. — Csak nem az ő édeslánya vagy te, lányka ? Pol ja elővigyázatosságból sértődést színlelve elfordult. A körülmények alakulása kedvezett helyzetének. Ha Kittel bizonyosságot nyer az elmondottak legalább egy részének Igaz vagy hazug voltáról, mint minden nyomozó, e szerint fogja elhinni vagy lkétségbe vonni a vallomás többi részét. — Ügy, s mondd, gazdag volt? — Hát hogy ls mondjam, Jengában volt hajdanában valamicske erdőrészük. A vagyont akkori úrnője alamizsnáért elvesztegette. Szemem láttára vágyták ki a fákat. Ennek az apjával együtt még kisgyerekek voltunk — mutatott Poljára, le nem véve tekintetét a fényképről. — Bizony, sok Idő telt el azóta, gondold meg csak. Az asszonysáq német volt, az oroszok körében nem találta fel magát. Egy Itt letelepült pétervári kereskedő az ujjai köré tekerte, s aztán az ő rovására jól megszedte magát. Apámnak aztán egész életen át rágta a máját az irigység sárga ördöge... Kittel feszült figyelemmel leste az öreg minden szavát es szórakozottan bámult az öngyújtó pislákoló lángjába. A megváltozott körülmények és az új fordulatot vett ügy okot adott új kérdések feltevésére, saját ínyelvén, németül: — Warum hast du mir verheimlicht, dass du deutsche Angehörige hast ? (Miért titkoltad el előttem német rokonságodat?) Hangja most lágyabb volt és Polját kellemes, de megmagyarázhatatlan sejtelmei erőssé tették. Ügye kezdett tisztázódni s úgy tartotta, az sem baj, ha egy félnappal később érkezik csak Loskarjevbe. Ettől kezdve azonban nem szabad feladnia a harcias hangot: támadóan, követelően kell fellépnie. — Ugyan, hisz egyetlen szavamnak sem akart hinni. Maguk előszeretettel gyanúsítgatnak mindenkit piszkos ügyekkel. A foglalkozásukhoz tartozik. Uraim, ha elmondanám életem történetét, mit éltem ott át, bizony sorsom hallatára a bácsival együtt mindketten slrvaf akadnának. 522 — No, no, hisz nincs semmi baj — lágyult el Kittel és ujjal a Poljénél talált kővel Játszadoztak. — Und was willst du tun, wenn du erst mal bei deiner Mutter bist? (S, mihez kezdel, ha eljutsz anyádhoz?) — Valamit már csak találok magamnak. Akár orosz nyelvleckéket fogok adni, valakinek csak szüksége , lesz rá — akár maguknak is. Ne fáljen, a kenyeremet mindig megkeresem, koldulni éppen nem fogok. — Vagy úgy, köszönöm, Appolinária. Und wenn wir in Europa mit den Bolschewisten aufräumen, wirst du dann auch zu ihnen zurück schlüpfen? — Engedje meg, de ... was, was sagen Sie (mint mond)? — szólalt meg pol Ja s gondterhelt ábrázattal előbbre lépett. — Azt kérdezem, hogy ha majd rendet teremtünk a bolsevikokkal, bei Nacht und Nebel (sötét esős éjjel) csempészként átszöksz hozzájuk? Polja, hogv megmutassa, mennyire önálló - elhatározásaiban, szomorúan vonogatta a vállát: — Miért, végeredményben maguknál ls Imaradhatnék ... természetesen, ha nem fognak sértegetni. Mert hát embereik közül az egyik a kesztyűmmel. ajándékozta meg önmagát, a másik meg vésővel tönkretette a cipőm talpát. Most, hogy mutatkozzam az anyém előtt? Biz isten még "meggondolom magam. Én szabad madár vagyok! Egyszer mér elszöktem a bolsevikoktól, most még nagyobb kedvem van önöktől elpárologni. — Nagyon érdekes. JÓI van Appolinaria. Mondd, tetszik neked a mi Németországunk? Polja szinészkedésével azt akarta elérni, hogy úgy léssék: nem egyszerre adja be derekét, s ezzel felverje személye becsét "-Kittel szemében. — Mér honnan Ismerném? Hogyls tetszhetne vagy nem tetszhetne, hiszen még sohasem láttam. Maga az első, aki nekem t Németországról beszél. — Oh, majd meglátod, Appollnária. Nem, nem Berlint, mert ez fiatal város. A Rajna az Igazi... ez nemcsak folyó, ez a német szellem szűlőhézája. Minden német szeretettel csüng a Rajnán, ahol a költészet és a valóság határai összeolvadnak. — Rajnamenti városok nevel hangzottak ajkáról, az utóbbiak említésekor a lelkesedés tüze villant fel a szeme mélyén. — Oh, Boppard, Sankt-Goar, Loreley .... és Kölft. Az ókor éltetője — Colonia Agripplna, weist du? Und dann schliesslich — München, unsere Ysar-Athen (Agrlppa gyarmata, tudod te azt ? S végül — München, a ml Ysar-Athénünk). A Führer személyesen azt mondtat nekem hat mir mal persönlich gesagt: die Erschaftung der Welt hat mir München begonnen, als Gott noch nicht müde war. (személyesen azt mondta nekem, hogy a világ teremtése Münchenben kezdődött, még akkor az úristen (nem volt fáradt). A hegyekből ered az Ysar, ez a tejszlnű folyó; meglátod Appolinárla, a fejed la beleszédül a sok gyönyörűségbe. Németországban sok a szórakozási lehetőség, mindig akad társaság A blrö mellette ült, két kezét — az egyikben "meg nem gyújtott cigarettáját tartotta — tétlenül a térdén pihentette. Nem volt az egyszerű undor, amit Polja az árulóval szemben érzett, hanem Inkább egy holttest fizikai érintésének az utélatlg fokozódd, visszatetsző érzése. a vidám flörtölésre. Feleségül vehet valamilyen üzletember vagy Erbhofbauer und sogar német pensíonberechtlger Beamte (örökségre váró paraszt vagy nyugdíjra biztosított tisztviselő). Maga is hahotába, tört ki a mondottakon, mintha csak csuklás erőltette volna nevetésre. Tetszelgett maga magának, amint lefestette a szédítő karriert, melynek egyetlen okos kislány sem tud ellenállni a Világon. — No. tetszik neked?... sagt dir das zu? Appolinaria! — Nem, ez nem nekem való — mondta Appolinárla a minden erejét összeszedve mosolyt erőltetett az arcára. Én majd választok magamnak társat. Különös oka volt rá, hogy merészen visszautasítsa a felkínált német boldogságot. Az asztalon hirtelen megszólalt a tábori telefon. A mellette álló hórihorgas ügyeletes felvette a kagylót, szótlanul tudomásul vette a jelentést, majd azon mód engedélyt sem kérve eltávozott, hogy intézkedjen. A sárkunyhő csendjébe a nyitott ajtón keresztül egy pillanatig belehasitott a szirénák búgása és a légelhárító ütegek eszeveszett tüzelése. Hasonlított az erdei vihar hangjához, s ha nem is Jelentette éppen a menekülést, a jóbarét közelsége időnek előtte bizalmat öntött Poljába, hogy a játék jól végződik. Polja érezte: pirulnia kell a szégyentől szökésének okai miatt s azért, hogy egy fedél alá került a hazaáruló bíróval. Leküzdhetetlen vágy fogta el. hogy valamiképp távol tartsa magát töle, még élete kockáztatásával is, s megmutassa méltóságát. Csakhamar alkalma nyílott A bíró vagy érezte a védtelen orosz lányka megvetését, vagy előre látta a vallatás további mozzanatalt, vagy talán szégyellte magét Ivan Vihrovtól — noha az egész Idő alatt még csak nem ls említették a nevét —, felállt, hogy távozzék. A tiszt egy kézmozdulattal maradásra bírta. — Nein, ülj csak tovább. Bauer. — S két ujjával felvette az asztalról és messziről megmutatta Pótjának a tőle elvett követ. — Was soll das sein?, (Miez?) — Ez olyasmi, ami könnyebbé, elviselhetőbbé teszi az életet. Ne ítéljen, nem robban — nevetett Polja, mldón Kittel a követ magétól tisztes távolságban tartva az öngyújtó lángja fölött vizsgálgatta. i — öh értem, Appoltnária, talizmán, ugye? Akár ráhagyta volna, akár nem — minden esetben igazatmondott volna. De ebben a percben Iszonyatos robbanás hulláma söpört végig, minden megrá?kodott. Időnként darabok potyogtak a bunker falából... s ez késztette Poljftt arra a vakmerőségre, mely majdnem a vesztét okozta. — Ez talizmán — ütközött meg Polja —, hát Így néz ki egy talizmán?! Még a nyáron szedtem fel emlékül az egyik moszkvai utca .'kövezetéről. Ha szökevény ls vagyok, azért még