A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-02 / 22. szám

пек látszani akarással minden mozdulatukban, minden szavukkal. — Csak már innen kikerüljünk. Az életbe! — szólal meg az egyik nagyhangon. A többiek kórusban nevetnek hozzá. - Az, az! Az élet! Az élet a szabadság, az iskola a börtön! — nevetés szökik jel minden mondás után, élvezik, hogy milyen jókat mondanak. A lányok is kuncognak, pedig mindannyian érzik, hogy a na pon, amikor kilépnek az iskolából, a diákélettel olyan szépségektől kell megválniok, amelyek már csak az emlékekben térhetnek vissza. Tele vannak idealizmussal, a hétköznapi élet jogalmai, realitásai jórészt még csak hallásból érkeztek hozzájuk. Még nem tudják, hogy az emberi együttélés hányszor bonyolíthatja és nehezítheti majd terveik véghezvitelét az életben, s hogy csak akarásuk és tudásuk veheti majd szárnyra vágyaikat. Csák a várakozás izgalma üt ki rajtuk. Egy nagyon értelmes jicttal lányka, a tizenküenc éves Zechmeister Ingeborg, egy hivatalnok lánya, szinte valamennyiük helyett kijejezi a szándékaikban és ösztöneikben meghúzó-Jókai, Mikszáth, Móricz q a kedvenc írói, szereti a társadalmi regényeket, 1őleg a népéletből merített tárgyúakat, s a lélektani regényeket. Tudja, az írók helyét, Londonét épp úgy mint Mark Twainét, s még a kevéssé ismert (legalább is jiatalok körében) írók könyveiről is van ítélete. Odahaza több mint 80 kötetből Ш6 külön könyvtára van. Tanult zongorázni, színházba, koncertre, moziba, képtárlatokra jár, szeret kirándulni, az iskolában kézilabdázik, céllövészetre jár, szereti a turisztikát. Sokoldalú az érdeklődése, egészségesen jejlődő egyéniség. Megkérdezem, hogy mi a közvetlen terve. — Sokat szeretnék dolgozni. Keresni akarok, sok minden kell ilyen Jiátal lánynak — mondja. — Ruha, egy kis szó-Néhány tanítási órán negyedikesek között ültem, jigyeltem a búcsúzni készülő húszévesek, a harminckét főből álló osztály lélegzetvételét az apácapályái gazdasági középiskolában. Valamikor ezt az iskolatípust kereskedelmi iskolának hívták, évtizedek óta ez az iskolafajta jelentette a felszabadulást a skolasztikus szellemű nevelési rendszer alól, szakműveltség és gyakorlati életelvek elsajátítását követelte meg tanulóitól, az utóbbi években pedig specializálódott. Annak idején az elnevezés már megjelölte a kikerülő növendékek jövő hivatását: a kereskedelmi élet szippantotta fel ebből az iskolából a maga szakembereit, könyvelőket, levelezőket, gyorsírókat, gépírókat. Húsz évvel ezelőtt csak a vagyonosabb rétegek gyermekeiből lehettek cégvezetők, igazgatósági tagok, a kereskedelmi élet magasabb beosztású hivatalnokai — de már nem az iskola, hanem az összeköttetések, a jólszituáltság és a korrupció képesítettek. Ma ez az iskola a gazdatanteremben szabatos, komoly feleletek hangzanak el a bérezés formáiról, a teljesítmény normáinak megállapításáról, a több gép kezelésének módjáról, a munka technikai megfigyeléséről, a termelés technikai előkészítéséről és még sok olyan dologról, amelyekre mind szükségük lesz jövő hivatásukban. A szocializmus közgazdasági fogalmai ezek, amelyek gyakorlati hatásukban mind élettél telnek majd meg, de addig még sok élménnyel válik gazdagobbá az életeezeknek a fiatáloknak. A diákok már nem olyan szabályszerűek, mint a feleletek. Köztük is vannak stréberek, hasalók, biflázók és emi-Zechmcister Ingeborg dó várakozást, amikor a saját tervéről beszél. < — Annak örülnék a legjobban, ha be tudnám bizonyítani, hogy nem hiába jártam iskolába — mondja. — Valahogy úgy gondolom, hogy az ember hivatása az életben: dolgozni. Érvényesülni a képességeinkkel, hogy amit tudunk, azzal használjunk. Engem a vízierőmüvekhez helyeztek, ide Pozsonyba. Már alig várom, hogy munkába álljak. Kitüntetett tanuló, a tanulmányi átlaga 1,4. Olyan iskolába járt, ahol nagyon szigorú osztályozás alá vetették a növendékeket, s hihető, hogy jó szákműveltséggel kerülnek ki az életbe. Van azonban valami, ami maidnem ennyire fontos: vajon milyen az általános műveltsége, ami hozzásegíti, hogy nemcsak szaktudásával, de emberi műveltségével is biztosan tudjon tájékozódni és elhelyezkedni az emberek között? Meglevő a tájékozottsága és érdeklődése. Talán életkörülményei is hozták, s vele Született igénye is seaítette, de fiatalsága nem múlik haszontalanságokkal. Sokat olvas, jó ítélete van irodalomról, művészetről. Balzac, Both Klára rakozás, meg az a bizonyos „stafírung" ... Mert egyszer férjhez is kell menni... — Talán már udvarlója is van? — Nem ... Legfeljebb csak a barátság kedvéért... Szívmelengető a mosolygása, oajkos fények vülódzanak a szemében, így megy az élet felé tizenküencévesen, csakúgy mint a többi. Both Klára az osztályelnök, akit egy év múlva a dunaszerdahelyi járási nemzeti bizottságban tcűálnak az emberek. Huppmann Ferenc, akit legjobban a labdarúgás érdekelt, s szórakozása megoszlott a harmonika, az olvasás és a „Csontbrigád" csínyei között, de már egy év múlva katona lesz, s utána komoly feladatok hordozója a besztercebányai katonai építészeti intézetben, vagy mint Hegedűs Jusztinia, aki fiatal diáklány létére országos céllövő bajnok, aki tudott tanulni is, és feljebb lépni is a közéleti szereplés felé egyszerre. Földműves-, munkás-, tisztviselőszülök reménységei, az egész osztály, akik a társadalmi életre is készültek, szavalóversenyeken, szerepeltek, kulturális versenyeken vettek részt, kézilabda-.labdarúg 6- és lövészcsapatokat szerveztek, olvasómozgalmat, film-, színház-és matiné-látogatásokat rendeztek, most az írásbeli érettségi után és a szóbeli érettségi előtt a tavasz csábításai és a találgatások szorongásai közepette húszévesen az életre készülnek és az életről ábrándoznak. Mikus Sándor Huppmann Ferenc Hegedűs Jusztinja sági élet szervezésére és irányítására tesz alkalmassá. Akik innen kikerülnek, azokat kész beosztások várják, vállalati tervezők, statisztikusok, könyvelők lesznek belőlük. Képességek dolga, hogy egyikből-másikból vállalatvezető, minisztériumi osztályvezető is lehet. Szépen süt kint a nap, a nyitott ablakon zsongító tavaszillat száll be, de bent a hűvös 8 nensek, ebben az osztályban is kialakult a diákcsínytevések szokásos hagyománya, bennük is él a diákromantika, van külön szövetkezésük is csínytevésekre, a „Csontbrigád", a „Triumvirátus", de együtt csoportban szépek, meghatóan naiv és becsületes, férfiakká érő legények és frisslelkű lányok. Amint megszólal a szünetet jelző csengő, kiszállingóznak az udvarra, a napfény fürdőjébe nyújtózkodni. Jó kint lenni, pedig se fa, se bokor az udvaron, de ide beáramlik a hegyoldalak gesztenyefáinak, prgonabokrainak és gyümölcseinek illata. Kint van a „Csontbrigád" is, mind a hat fiú tagja az osztálynak. Szégyenlősek, a fiatalság kicsit szögletes pózolásában, megindítóan felnőttаг utolsó csengetés előtt