A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-26 / 21. szám

HÁROM VERS játos magyarázatát veti papirosra, ez a magyarázat pedig szorosan összefügg a valóság komfrontálásával, amelyet Hlozník mindig világnézetének szemszögéből vizsgál, s így ad értelmet és tartalmat művészetének. A mester főleg az ifjúságnak készült irodalmi müvek illusztrálásával ért el nagy eredményeket. Itt nem csupán magyarázott, rajzolt, színezett, de nevelt is. A Don Quijote, Eulenspiegel, Andersen, Gulliver és Robinson illusztrációi mind ékes példái rendkívüli nagy és sokrétű művészetének. Hlozník mindig pontosan megtalálja a szerző stílusához illő technikát, de művészi megnyilatkozása a maga sajátos módján harmonizál a mű atmoszférájával. Hol tollrajz, hol színezett rajz és ecset; С őszies Messze van a nap című könyvénél még az igelitmetszetek dicsérik a nagy művész sokoldalúságát. V. Hlozník kiállítása valószínűleg határkövet jelent a szlovákiai könyvillusztráció fejlődésében és értékelésében. —si— A játék Játszani akarsz? Játszani akarsz? Velem lehet. Játék vagyok. Nevesd ki bátran És el is dobhatsz, szerelmemet. ha akarod. DÉNES GYÖGY Pitypanglakodalom ö borok zamatja, Szerteszéjjel szórja, Asszonycsókok tüze, Szerelmek emlékét, Megégette arcom. — Pitypanglakodalom. Szívem: foszló pernye. Elhullik, tovaszáll, Viszi akármerre, Vissza már sohse vár, Gyönge kis fuvalom. — Temető a karom. GYÜRE LAJOS A haldokló tengerész (LUKES F., A VILÁGTENGEREK VÁNDORÁNAK EMLÉKÉRE) Immár végső búcsúm fáj, Marseille, Sanghaj, Rio; New York és London, good by! Napoli, adio! ... Csókban, italban, dalban gazdag volt életem; megedzett száz viharban a váz, a végtelen. Enyém volt Margot csókja, — nektek jutott a gin — én nem tehettem róla, Jean, Pedro, Lü-szan, Jim! A gondtalan ifjúság: aranypart ködbevész; fájlalja múló jussát a megtört tengerész. Emlék lett Margot csókja. Dal csitult. Nincs ital. Barátaim szétszórta világrontó vihar. Mogorva ember lettem. Fojtottak szűk terek és csábították lelkem a messzi tengerek... Utolszor parthoz értem, hol új szerelmem áll: csókod fagyasztja vérem, könyörtelen halál. Sötét bárkámba szállok; az elmúlás fogad. Soha többé nem látok tengert és partokat... ZALA JÓZSEF ahogyan ezt egyik kritikusa igen szépen és találóan meg is jegyezte — nem illusztrál a sző megszokott értelmében. Az irodalmi művek sati ki az eszmét, építi fel a üekményt, formákba és nekbe öltözteti a szépsét, a bánatot. Vincent azník tulajdonképpen —