A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-26 / 21. szám

csillapítani. Észrevétlenül kisurrant az udvarra. Ott nagy meglepetésére azt litta, hogy két tagbaszakadt idegen nagyban tárgyal Hanzl mamájával, a házmeiternével. Nem habozott sokáig, úgy tett, mintha az egész Ugy nem érdekelné, suhanc módjára rugdosni kezdett egy követ, amelynek Irányát pontosan megszabta. Ilymódon egyre közelebb került hozzájuk. Furdalta a kíváncsiság, hogy miről is tárgyalnak ezek a hekusok s házmesternével. Egy pillanatig sem kátelkfdett abban, hogy az idegenek hekusok, foglalkozásuk lerítt a képükről, látni lehetett rajtuk, hogy két markos kezUkkel nem szántottak és nem vetettek, soha családi házat nem építettek, hanem világéletükben mindennek az ellenkezőjét tették. így tudta meg', hogy a hekusok Richter Frigyes bécsit keresik. Nagy örömére a házmesterné azt mondta, hogy nincs otthon, néhány perce távozott hazulról, utazni készült. Ügy tudja, hogy a főpályaudvarra ment és ha nyomban utána erednek, a váróteremben bizonyára ráakad -nak. A házmesterné pimasz tanácsát látszólagos közönnyel hallgatta, holott a hideg rázta. Legszívesebben Richter után futott volna az állomásra, de uralkodott magán s miközben а követ rugdosta, nagyokat szipogott, mintha a világon ez lenne most a legfontosabb, holott terve az volt, hogy megelőzze a hekusokat. Észrevétlenül ki akart surranni az udvarbői és teljes erővel a villamos felé rohanni.. Sajnos erre mér nem került sor. A házmesterné keresztülhúzta számítását. A hekusok tanácstalanok voltak. Azt mondták, hiába mennének az állomásra, ha személyesen nem ösmerlk azt a pimasz kommunistát. A furfangos házmesterné azonban nem jött zavarba, mosolyogva Dávidra mutatott, hogy vigyék ki magukkal az állomásra. 6 majd megmutatja, melyik a Richter bácsi. A hekusok kaptak az ötletes tanácson, se szó. se beszéd, megragadták a rémült fiú karját és beclpelték az udvar előtt él-16 kocsijukba. Ezt az utazést, közrefogva a két hekustól a kocsiban, sosem felejtette el. Életében akkor ült először kényelmes személyautóban és noha mindig szeretett volna Ilyen kocsiban száguldozni, mos_L a pokol kínjait szenvedte és"úQV érezte, hogy hozzá hasonló boldogtalan fiú még nem élt ezen a világon. Mintha örök sötétség borult volna a szemére, nem látta az elsurranó házakat és utc&kat, megfeledkezett apláröl, anyjáról, csak a két hekust érezte maga mellett, akik ellopták tőle а fényt, а leveaőt és oly mély verembe taszították. ahpl csak sötétséa és csúszó-máezó férgek uralkodnak, A biblia József lehetett Ilyen helyzetben, amikor fivérei a verembe dobták az álmai miatt. KI tudja, vajon ö ls nem ezért került-e ebbe a helyzetbe ? Neki la vannak élmal... De moat mintha egyezerre eltűntek volna. Egyetlen gondolat foglalkoztatta csupán, hogy miként játssza kl a hekusok éberségét. Eltökélt szándéka volt, ha törik, ha szakad, ha bele la pusztul, akkor aem juttatja Richter bécsit a hekuaok kezére. Hisz a maga alrját ásná, ha ezt tenné. Ellentmondana mindannak, amit Chlrától tanult az Iskolában, annak, amire apja, anyja nevelte. De hogyan hajtsa végre szándékét? Á kérdés rideg és szigorú volt, akárcsak egy matematikai feladat. Ha ő el ls tökélte (magában, hogy nem Ismeri fel, még 'mindig fennállt az a lehetőség, hogv Richter üdvözli, söt az ls lehet, hogy megszólítja. Hideg verejték lepte el a testét a rohanó kocsiban. Élénken elképzelte, hogy Richter bécsi, amint meglátja, mosolyogva feléje közeledik. Igaz ugyan, hogy akkor bezérta előle az ajtót, de a szívélyes köszönő viszony továbbra is változatlanul fennállt köztük, sőt nem egszerúgy érezte, mintha bocsánatot kérne az akkori viselkedéséért. Ki tudja, talán éppen mosj, az állomáson találja majd alkalmasnak a helyzetet, hogy megmagyarázza, miért tette. E néma és kegyetlen vívódás közepette érezte Dávid első ízben, hogy megszűnt gyerek lenni, gondjai egy felnőtt ember felelősségteljes qondjai, megérezte/, hogy mit jelent a politika, amely a hekusok karját taglóvá változtatta, (de .ugyanakkor Richter arcát vonzó és bölcs mosollyal vonta be. Megsejtette azt ls, hogy közvetlen közelébe került most a titoknak, amely azokat a munkásokat kísérte, akik az esti órákban némán felsurrantak Rlchterélchez. Amikor az állomásra értek, Dávid eltökélte, hogy a két tagbaszakadt hekus közt marad, így Richter biztosan rájön, hogy mi járatban vannak, hisz pofájukon úgy látni а szándékokat, akárcsak a kirakaton az egész bolt tartalmát. Ez a terve azonban nem sikerült. A hekusok nyilván jól ismerték jnagukat, ezért előre küldték, ők pedig pár lépésnyi távolságban követték és szemmel tartották. A tehetetlenséq egyre kínzóbb rémülettel töltötte el, teste minden izma és idene úgy megfeszült, mintha léthatatlan ellenséggel kellett volna élet-halál harcot vívnia. Nem mert env mozdulatot tenni, félt, hogy esetleg ez is elárulja gondolatait, azt a feszültséaet, amelytől képtelen szabadulni, akár valami bűntudattól. Két vézna karja mozdulatlanul lógott lefelé. tétova léptekkel ment, mintha valami külső erő lökné előre a lábalt. A legrosszabb az volt, hogy amint átléote a zsúfolt váróterem küszöbét, nvomban észrevette öt. Közvetlenül az ablak mellett ült a többi utas közt, mélyen gondolataiba merülve, mellette hevert teli aktatáskája. Dávid szinte ösztönösen, elsősorban arra törekedett, hogy elodázza az elkerülhetetlen találkozást és а szemközti oldalon tört magának utat az Idegen utasok közt. Arra gondolt, hoay Richter talán észreveszi а hekusokat ls ... Időt kell nyernie... Figyelemmel nézegette az utasokat, noha egyetlen arcot Sem látott maga előtt tisztán... Ebben a feszült, fojtogató helyzetben az egész vilög egyetlen arcban zsúfolódott össze, a mosolyogva bólogató Richter arcvonásaiban. Ezúttal egyetlen Ízben sem gondolt ré mint gyerek a bácsira, hanem mint felnőtt a vele egyen rangúra. Bólogató mosolya túlnőtt az egyszerű köszöntés udvarias szabályain, titkos, de mégis határozott üzenetévé vélt annak a hűséges öszszefogásnak, amelyre Chira tanította és amelynek tántoríthatatlan híve lett. akárcsak a betűnek, a szónak, az emberi kultúrának és méltóságnak. Mindezt meg kellett védenie, mert rábízták, mert lelkére kötötték.... nem rázhatta le ma• gáról, mint ahogy a kezét, karját, szemét, szájét sem dobhatta el... Vállalnia kellett, mint szive dobbanását. Ezért a fojtogató rosszullét ellenére, felemelt fővel ment elóre és noha a vllég ingott körülötte s a szemek, szájak, arcok villanó fénykarikákban idézték az üldözött arcát, akit meg kellett mentenie, határozottan és megfontoltan tört magénak utat. Amikor a sor végére ért, egyszerre csak ellenállhatatlan vágyat érzett, hdgy szembenézzen a valósággal, lássa Richter igazi arcét. Feltűnés nélkül, nyugodtan megfordult, tekintetük abban a pillanatban találkozott, még látta a másik arcán kirajzolódni az Ismert üdvözíö mosolyt, ő azonban nem viszonozta, keményen, sápadtan és elszántan utasította vissza ... Ugyanakkor már a hátgerincében érezte, hogy az egyik hekus a nyoméban van ós alázatosan lehajtotta a fejét, mint egy gyerek, aki közmegelégedésre végezte el nehéz feladatát. Mindez talán egy pillanatig sem tartott, a jelenetet nem lehetett Idővel mérni, a változást, ahogy Richter szívélyes mosolya rideg közönybe merevedett, csak ő foghatta fel, senki más. Noha tudta, hogy p keserves, néma párbajból győztesen került kl, mégis, amikor elhaladt mellette és felemelt fővel ridegen szemrebbenés nélkül végigmérte, hideg verejték lepte el újra a testét. A tagbaszakadt hekusok bambán, tanácstalan dühvel néztek rá, amikor egy felnőtt tárgyilagosságával közölte velük, hogy a keresett szabómestert sehol sem látta. Hangja nyugodt, tekintete is hiaaadt maradt, úgy állt előttük, olyan ártatlanul, mint akiben tökéletes összhang uralkodik. Az összhang akkor már valóban tökéletes volt benne. Látta, amint Richter elhaladt mellettük és gyors léptekkel eltűnt a tömegben. Amikon a hekusok elbocsátották, nem ment egyenesen haza, hanem órák hosszat céltalanul, végtelen boldogsággal keringett az utcán. Könnyed, gondtalan lépteit mintha a kanári madarak kisérték Volna. Nem gondolt az állandó és halálos veszélyre, amely a tegnapi nappal már ott kopogtatott az ablakukon, a fasizmus mintha rejtélyes módon szünetet rendelt volna el ep" pár órára az életében, csak azokra gondolt most, akik Iqazán kedvesek voltak neki és akik élete magvát alkot-19