A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-12 / 19. szám

Asőt, lapátot, csákányt szedett elő, és mi közvetlen az eresz mellett nekifogtunk gödröt ásni. Közben a házban lámpát gyújtottak. Megjelent Annuska ls, köténye teli volt színes szalagocskákkal. Feldíszítette a fa dús koronáját. Jóska alig csákányozott valamit, félszemmel mindig Annuskát figyelte. Féltünk, hogy még valamelyikünket véletlenül fejbe kölint. Elküldtük Annuskához, hogy segítsen díszíteni. A gazda pálinkát hozott. Egy-kettőre kész lett a félméter mély gödör. Aztán szereztünk egy hosszú létrát és ahhoz kötözve, felállítottuk a szalagos májusfát. Ledöngöltük körülötte a földet. A létrát visszatettük a helyére. Fent az eresznél dróttal is megkötöztük, hogy a tavaszi szél ki ne döntse, mert a kidőlt májusfa szerencsétlenséget, szégyent hoz a házra. 1шУ5ихдад1± а пщиьфх — Vigyázz, már dől! — fogta meg Jóska a karomat, s a sudár juharfa recsegveropogva vágódott le mellénk, lesodorva a szomszédos szilfák apró ágait, leveleit. Azután hirtelen csend lett. Az erdő felett sápadtan sütött a hold, ezüsttel szórva tele a tájat. A ledőlt juharfa még egyszer megremegett a zuhanástól, mint mikor a haldokló kiadja a lelkét. — Hol a szekerce ? — szóltam halkan Péternek, aki az erdő sűrűjét kémlelte, vigyázott, hogy rajtunk ne üssön a csősz. Gyorsan letisztítottuk a gallyakat. Csak kis kerek koronát hagytunk a tetején. Kicipeltük az erdő szélre és behengeritettük az árokba a többi mellé. Már két májusfa feküdt ott. Betakargattuk fűvel, lapulevéllel. — Kutyanehéz lesz cipelni hazáig — ütötte a szekercét a fa derekába Jóska. — Ne félj, ezt visszük az Ancsinak — biztattam. — Ez a legnagyobb. Rágyújtottunk s ültünk csendben, szótlanul az árokparton. Nem lehetett több mint tizenegy óra. Az erdőből innét is, onnét is, kopácsolás hallatszott. Vágták a májusfát a többi legények. A csősz úgylátsjpik alszik, örül, hogy békében maradhat. Nem tanácsos ilyenkor a legényekkel újjat húzni, — gondoltam magamban, mert nem akartam hangos szóval megzavarni barátaimat, kik elmerülve néitek maguk elé és biztosan otthon alvó kedvesükre gondoltak. Meg aztán már meg is beszéltünk mindent a kocsmában. Nanv dolog ám falun a májusfa-állltás. Jaj, szégyen is volna a legénynek, ha reggelre a kedvese udvarában nem díszelegne a felszalagozott májusfa. De még az iskolás lánykák ablaka alatt ls lengedezik egy-egy fiataíl nyírfa. Az apróbb legénykék már este elviszik, persze az édesapjuk segítségével, Van aki két-három helyre is ültet. Pénzt meg pálinkát kapnak érte a lányos háznál. A nagyobb legények megvárják az éjfélt és csak akkor indulnak el az erdőből. Rendszerint hármasával járnak, mert a legszebb, legmagasabb fákat vágják ki s ahhoz bizonv két legény kevés. Az erdőtől a falu majdnem két kilométerre fekszik. Már előtte való délután terepszemlét tartanak és megjelölik a megfelelő fákat. Három fa — három legény. Mi is ott ülünk az árokparton, cigarettázva. Várjuk az éjfélt, május első hajnalát. A három májusfa a hátunk mögött. Igaz, bemehettünk volna éjfélig a kocsmába is, de hátha valaki ellopja a fákat. Mert ilyen is megtörtént már nem egyszer. Tavaly ls, emlékszem, a hereföldön hagytuk a májusfákat és bementünk a kocsmába. Éjfél felé mikor kiballagtunk, már csak egyet találtunk ott, az is a legkisebb volt. — Már talán mehetnénk is! — lökött oldalba Jóska. — Nézd meg az órát! — Féltizenkettő elmúlt, — szóltam és közben az ujjamat ráztam, mert a gyufa izzó feje a körmömre pattant. Feltápászkodtunk. — Először elmegyünk az Ancsáékhoz, azok laknak a legmesszebb, aztán jön a Kató és utoljára az Erzsi, — szögezte le Jóska. Mi csak bólintottunk. így beszéltük meg már otthon. Azzal vállunkra vettük az egyik májusfát — lehetett vagy nyolc méter hosszú. Jóska ment elől, Péter középen, én meg hátul. Egyszerre léptünk, de így ls meg-megrántott a súlyos teher. A hold kíváncsian bámulta a furcsa menetet. Árnyékunk mint valami őskori óriásgylk, ráfeküdt a harmatos búzatáblákra. így lépdeltünk lassan meg-megpihenve és közbe-közbe cserélgettük a helyeket, mert a fa dereka sokkal nehezebb volt mint az ága. A mezei út nemsokára megelevenedett, innét is, onnét is susogás, vagy elfojtott káromkodás hallatszott, vitték a májusfákat a legények. Mire elkészültünk, a ház asszonya is kijött. Beinvitált a szobába, hogy az álmukat el ne vigyük. Az asztalon bor, sütemény, kirántott hús várt bennünket. Iddogáltunk, beszélgettünk. A pénzt nem akartuk elfogadni, de Annuska, a kis huncut addig-addig mesterkedett, míg belecsúsztatta a kabátunk zsebébe. Búcsút vettünk a háziaktól. Még két májusfa várt ránk, és két leány. Annuska kikísért a kisajtóig. Mi Péterrel fütyörészve, az italtól jókedvűen siettünk vissza az erdőbe, Jóskát tapintatosan hátrahagytuk, hadd beszélgessenek egy kicsit. Majd utolér bennünket az erdő szélén ... Ozsvald Árpád Orgonám Tavaszodik s keskeny udvaromba betűz a nap, a déli bársonyos. A csókjától orgonám mámoros és kacér, mint az ifjú asszonyok. MOJZES ILONA Ancsáék háza körül minden csendes volt. Az ablakok sötéten meredtek ránk. Kinyitottuk a nagykaput, az udvaron végigfektettük a juharfát. A kutya felvakkantott, de Jóska, ki már járatos volt itt, egy pisszenéssel elcsendesítette, aztán óvatosan meg koccantották háromszor az ablakot. A házból halk motozás, szék- és kulcszörgés hallattszott. Nemsokára az ajtóban megjelent a gazda kócos hajjal, ingben, gatyában, kezében a kamra kulcsával. Már tudta, ml járatban vagyunk. 17