A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-12 / 19. szám

Apró vers Falun élő költő vagyok, Né irigyeld dolgom, Templomnak az egeréhez, Hasóhlít a sorsom. TÖTH GYULA Kissé elpirul, hogy éppen rajtakaptam a tükörrel, de aztán elfogulatlanul meséli, hogy hét és fél kilót hízott és már nagyon örül, hogy meglátja a családját. Söléd Erzsi is ott ragyog, gömbölyödik — öröm nézni ezeket a jóltáplát, tiszta gyerekeket. Hogy szép volt-e, jó volt-e nálunk? — Nagyon szép és nagyon jó volt — lelkesedik a kis Ombódy. Soha nem felejtem el Csehszlovákiát. De őket is a szivükbe zárták ám sokan itt nálunk. Lám, egy tízéves forma fiúcska a Vas tanító elvtársnö mellett kuporog. Miért búsul? Vas elvtársnő a gyerek fejét simítva válaszolja, hogy sajátjaként megszerette őt az üdülő irodájának tisztviselőnője. Pozsonyba is elkísérte, most búcsúztak el. Az érzékeny gyerek alig tud vigasztalódni. Amott a sorban egy kendős nénike szorongatja egyik kislányka kezét. Ez a néni is idegen, kistapolcsányi, de annyira szívébe zárta a kis budapesti tánykit, hogy szintén elkísérte. Gyönyörű, megható . dolgok ezek, csak úgy mint az a sok apró történet, amit dr. Deméné pedagógus mesél: mennyi levelet és csomagot kaptak a gyerekek ismeretlenektől, akik hírül vették ittlétüket. Az internátus nagytermének színpadán kultúrműsor folyik. A 28. szlovák általános iskola és a 11-éves magyar iskola növendékei tánccal dallal, muzsikával búcsúztatják a Kistapolcsányban és a Tátrában üdült magyarországi pajtásaikat. Elhangzottak Brozman elvtársnak, a ROH kiküldöttének búcsúszavai és a gyerekek, pirosnyakkendős kisiskolások és a budapesti vendégek máris élénk eszmecserébe merülnek. Fényképek és címek cserélnek gazdát. A barátság magja jó talajba hullt. £s a gyerekek egyszer felnőttek lesznek..." GkVí OLGA Itt az indulás pillanata. Egyesült erővel, közös munkával a sok útitáska az autóbuszokra vándorol. jan? Vagy amott feljebb! A Dőm nes gótikájának ünnepélyes ritsába, a finom barokk és empire ak halk muzsikájába úgy ordít э a Bafa-féle tipusház kiáltó, regzöld értelmetlensége, mintha Mozart-hangversenybe hirtelen ári trombitaszó rikoltana bele. bizonyosodik be a legkézzelfogóbban, hogy a polgári demokrá -elve miként válik a gyakorlat-I anarchiává. langja ismét elmélyül, északra tátott: - Ott a Csermely-patak völgyé. az új város épül. A szocialista anizmus meg fogja szabadítani város történelmi jellegű emlét s utcáit a bántó elemektől, az építkezéseknél pedig a törtémi szellem tiszteletben tartásáa múlt és a Jövendő oly szinisét teremti meg, amely az edüli helyes megoldás, imikor elhagytam Kassát, ismét Orbán harang mélyhangú zene kisért, búcsúztatott. MALINOVSZKY LÄSZLÖ Nagy a figyelem: a Zoch utcai magyar iskola kilencedikesei az üveges táncot lejtik VOJTECH MIHÁL1K: Érkezés Megázva. Reggel háromkor érkeztem. Te édesen aludtál, kedvesem, ó, Ígéretek, hónapok vágy-álma! Két napos a szabadságlevélem. Simogattam a könyveim, a falat, csikorgott csizmám, hogy léptem feléd, gyöngéden, lágyan megcsókoltam hajad. Neked álmodban tán az éj mesélt. £s ellágyultam meghatottan álltam előtted én, a kemény katona. S hogy kinyitottad a szemed az ágyban, világos lett 'az egész kis szoba. Fordította Kulcsár Tibor Nyugodt a felszín Mint tö vizén ha hulláim csobban, tükrén kő villant hirtelen; remeg a lelkem izgatottan, amikor rád emlékezem. Érdeklődéstől fűtve siettem csütörtökön április 18-án estefelé a Mladá Garda diákinternátus gyönyörű új épülete felé. A tágas udvaron várakozó autóbuszok azt felezték — akik miatt jövök, már megérkeztek. Nem nehéz kitalálni: a hazánkban üdült magyarországi gyerekekről van szó, akik most, hogy üdülésük végetért, mielőtt hazatérnének Budapestre — megismerkednek Szlovákia fővárosával és illendő búcsút vesznek. Ott ülnek a gyerekek — már jó ismerőseim — szép sorjában a „nézőtéren". Nevelőik elégedetten járkálnak közöttük — az egykor sápadt, vékony arcocskák piros-pozsgásan, kikerekedve ragyognak. Szép volt a három, játékban és tanulásban eltöltött hónap és jó most arra gondolni, hogy 24 óra múlva az édesanya, édesapa és a kíváncsi testvérek karjai közt lesznek. Magam is jóleső érzésekkel sétálgatok a széksorok mellett. Keresem a februárban tapasztalt zavart, a lesütött szemeket, az ékesen szóló hallgatást. Valaki a nyakamba csimpaszkodik: labdaarcú kislány, fitos orrocska, nagy szürke szemek. Ismer • lek — gondolom magamban — de mi is a neved? — Néni, kedves néni, ugye emlékszik rám? En vagyok Ombódy Annus. Hát persze, Ombódy Annuska, a csepeli kazánfűtő kislánya. De milyen gömbölyű lett. Bizony otthon ' is nehezen ismerik majd meg. Es ott a sor közepén egy rövidre nyírt barna fej titokban apró tükörben tetszeleg. Csiszér Magda az, aki úgylátszik tudj 1 már, hogy mit jelent, ha egy tizenkét éves kislánynak karcsú a dereka és szép fekete a szeme. Hullám hullámot hajtva terjed és partot csókolni siet; emléked betölt testet-lelket, de csókkal sohasem fizet. Hová tegyem az újabb ajándékot — töri a fejét a kis pesti lányka — mikor a koffer már színültig tele van A hullámverés elcsitult már, a kő a tó mélyén pihen; hogy nyugodt lelkem évek multán mit rejt, nem sejti senkisem. ZALA JÖZSEF