A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-05 / 18. szám

Tlbi&zxyuyzclq A gonosz kereskedő (Indiai népmese) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kereskedő, aki nagyon kegyetlenül bánt a szolgáival. Ha egy szegény ember el akart szegődni hozzá, így szólt: — Rendben van, felfogadlak, egy feltétel­lel. Ha a szolgálatomban egyetlenegyszer is elveszíted a béketűrésedet, haragos le­szel vagy káromkodol — azon nyomban levágatom az orrod. így történt, hogy sok szolga orr nélkül hagyta el a kereskedő házát — mert a szol­gák sincsenek más fából faragva, mint a gazdáik. Legutoljára egy szegény pa­rasztember járt pórul a kereskedőnél. Egyik csapás a másik után érte. Fent élt a hegyekben, ott volt egy szikes földje, azon makait termelt és verejtékével ön­tözgette. De abban az évben akkora nagy szárazság volt, hogy egy cseDp nem sok, annyi eső sem esettt. A makai mind elszá­radt — oda volt az egész évi fáradságos munka. Mit volt mit tenni, elindult mun­kát keresni. Hallott a gonosz kereskedő­ről, de türelmes, jámbor lélek lévén, gon­dolta, szerencsét próu ál. De hiába, ő sem jutott messzebb, mint az előtte járók. Egy napon nehéz munkát végzett, a kereskedő addig törte a borsot az orra alá, amíg a szegény parasztember elvesztette a türelmét és haragosan rá­ripakodott a gazdájára. Több se kellett a gonosz kereskedőnek — egyet ugrott, kettőt fordult, nyissz-nyassz, levágta a szegény paraszt orrát. A parasztnak volt egy bátyja, aki nagyon megütődött, amikor orr nélkül látta ha­zatérni öccsét és elhatározta, hogy bosszút áll a gonosz kereskedőn. Elment hozzá és szolgálatra ajánlkozott. Jól van — mondta a kereskedő — fel­fogadlak téged is. De tudod-e, hogy ha a szolgálatomban egyetlenegyszer is elve­szíted a béketűrést, megharagszol vagy ká­romokodol, azonnyomban levágatom az pr­rod. így legyen — mondta a szolga — vágasd le az orrom, ha egyszer is hangos szót ejtek, de ha te veszíted el a türelmed, uram, ugyanúgy vágattassák le a te or­rod is. — Rendben van — felelte a kereskedő. A paraszt meg azt gondolta magában, any­nyi sok szolga póruljárt már a szolgálat­ban, hadd járjon egyszer pórul a gazda is. Hosszú ideig nem történt semmi. Gazda is meg szolga is olyan óvatosan járt-kelt a házban, mintha mindig tojáshéjon járna, minden szót háromszor is megrágott, mi­előtt kiejtett volna. Egy napon azonban így szól a kereskedő a szolgához: — Szaladj és öltöztesd fel a fiamat! A szolga indult is azonnal. Ide-oda ci­bálta, rángatta, lökdöste a gazda fiát, miközben selyembe, bársonyba öltöztette. A fiú sírt és szaladt a szolga elől, a szolga meg utána. Erre a gazda fia hangosan kiáltozni kezdett: — Apám, anyám segítsetek! — Hát ez meg miféle dolog? — kér­dezte a kereskedő, amikor meglátta a szolgát meg a fiát. — Hiába kergetem, nem akar szaladni a fiú, egyre csak ülne, míg öltöztetem — felelte a szolga. A kereskedő csak most értette meg, hogy a szolga az ő parancsát, „Szaladj és öltöztesd fel a fiamat" úgv akarta teljesí­teni, hogy szalad is meg öltözteti is a fiút. Haragjában már-már ráripakodott a szol­gára, amikor eszébe jutott a fogadás. Ke­vés híja volt, hogy a szolga rá nem szed­te a kereskedőt. Egy már alka­lommal a kereske­dő egész családjá­val felkerekedett és elindult a szamszéd faluba a nagy vásárba. A házat a szolgára bízta és a lelkére kötötte, hogy a szeme állandóan az ajtókon és ablako­kon legyen. A szol­ga ígéretet tett, hegy úgy lesz. Nem sok­kal azután azonban, hogy a gazda elment, erős vágyat érzett, hogy ő is elmenjen a vá­sárba. Mindjárt munkához is látott. Össze­szedte a ház minden bútorát és egy nagy verembe dugta. Aztán leszedte a ház va­lamennyi ablakát és ajtaját, összehívott egy csomó kulit, hátukra rakta az ajtókat, ablakokat, és útnak indult a vásárba. A kereskedő majd sóbálvánnyá meredt a csodálkozástól, amikor meglátta a szol­gáját és mögötte hosszú sorban a kulikat, hátukon házának ajtajait és ablakait. — Mit tettél, te istentelen bolond! — kiáltott a szolgára, — Csak a parancsodat teljesítettem gaz­dám — felelte a szolga. — Az parancsol­tad, le ne vegyem szemem az ajtókról, ablakokról. Azt gondoltam: „De jó lenne elmenni a vásárba." Leszedtem hát az ab­lakokat ajtókat, kulik hátára raktam és magammal hoztam, hogy mindig a szemem előtt legyenek. A bútorokkal sincs semmi baj. összeszedtem őket és bedobáltam egy nagy verembe. Onnan senki nem húzhatja. — Te tökkelütött marha! —kiáltotta a kereskedő és mérgében pofonvágta a szol­gát. — Ho-hó! — ugrott fel a paraszt —* egyszer nekem, másszor neked! — azzal a nyakánál megragadta a gonosz keres­kedőt és nyissz-nyassz levágta az orrát* A QStiPPtzK HATALMA A mese a zsar­nokról szól, s a szabadságharcos­ról, akit a zsar­nok máglyahalálra ítélt. Megácsolták a máglyát, tetejébe odakötözték a sza­badság harcosát és a máglya tövében meggyújtották a tüzet. Meglátta ezt egy fecske — egyetlen fecske, amint röptében arra járt. Sebes szárnyaival elsuhant a közeli tengerhez. Csőrében egyetlen csepp vizet hozott, hogy eloltsa a tüzet, és megszabadítsa a kínhaláltól a szabad­ság harcosát. A csepp vizet a máglya tüzére hullajtotta. Meglátta ezt egy szarka és gúnya -rosan kiáltott a fecskére: Te boldogtalan! Egyetlen cseppel akarod eloltani a lángtengert? A fecske oly kicsiny volt s a tüz oly nagy! A csepp tengervíz olyan csekélyke, mint a harmat remegése a falevélen. A tüz pedig vörösen ágas­kodott és mindjobban körülfogta a máglyát... De a fecske nem tágított. Vissza­repült a tengerhez, titkos jeleket váltott a fecsketársaival, és a mada­rak megindultak, csőrükben egy-egy csepp vízzel a máglyát oltani. Sok madár repült — száz, ezer, talán mil­lió — mindegyik csak egyetlen csep­pet hullatott le a máglyára, de a mil­liónyi csepp folyóvá dagadt, a tüz sis­teregve húzódott vissza, majd hosszú füstcsíkokat eregetve a kék ég felé egészen kialudt. A harcos pedig kinyújtóztatta bék­lyóba kötött tagjait és megindult az ámuló strázsák között, hogy tovább szolgálja az igazságot és szabadságot, amíg csak dobban a szíve. 14

Next

/
Thumbnails
Contents