A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-05 / 18. szám

tett a ret iformán nem ciil- és bei­inak megfe­a vérző Al­t mindig is elezte. E te­módszerbeli >ztják el az zódik le Al­tét felülmúl, ík" méretei, •orizálása, a lÖTÁRÁBÖL ia békéjé-Erancia őr­ngyala kínvallatások oly fokot értek el, hogy számos polgári lap szerkesztősége sem hunyhatott előttük szemet. Ami­kor a l'Humanité — melyet az el­múlt félévben hétszer koboztak el — felháborodottan tiltakozott a francia gyarmatosítók algériai gaztettei el­len, sokan hitetlenkedtek, eltűrhet-e kormány, melynek feje szocialistának vallja magát, ilyen rémségeket? Most már a polgári lapok sem rejthetik véka alá véleményüket. Vagy lega­lábbis öncenzúrát gyakorolnak, mint pl. Mendés France radikális hetilapja, az „Express", amely az Algériába küldött példányokon fehér foltokkal jelzi az algériai vonatkozású cikkek helyét. A „Le Monde" című lap pub­licistája, Bemard Voyenne megálla­pítja: „A Mollet kormány végül is odajuthat, hogy Algériát anyagi és erkölcsi szempontból sivataggá vál­toztatja, csupán azért, hogy továbbra is ott legyen felette a francia zászló." Legutóbb a „France Observateur" című hetilap egyik száma került el­kobzásra, melyben Claude Bourdet, á neves polgári publicista állítja pel­lengérre az SS-ek nyomaiban járó szoldateszkát. „A francia lelkiismeret hirtelen lobot vetett, Mi magunk sem láttuk előre ezt. A kormány válasza — egy tábornok megfenyítése (De Bollaerd gaullista tábornokról van szó), egy egyetemi tanár illetményének megvonása... — csak annyi, mintha néhány vödör vizet öntenének a lángban álló házra" — Írja helyesen Claude Bourdet. A megfélemlítés e gyalázatos eszközeivel nem lehet el­hallgattatni Franciaország haladó erőinek s a világ népeinek felháboro­dását. A megoldás egyetlen útja: Al­géria függetlenségének elismerése. Szirt. így általában a ve -z talán csak a legnevezett elvtárs­szomszédomhoz in­a nekem is szól, tbis igen sok van rám is vonatkozik, azon örvendezzünk: юду most nem én kritikát. Örüljünk az elvtársamnak it a saját munkám 1 is felhasználha­t kapsz a dolgozó amikor előadásod ímelyre felületesen — a hallgatóság t, vagy csoportok -beszélget és elő­: nem szól hozzá. nod kell valamire, fontos, amit nem jtened egy percre nem szól-e Neked, párttagnak s pár-Igozónak egyaránt )onti Bizottságának ?s határozata. Az f kritika, bármely int is, Rád is Például, amikor a zottság határozata zakszervezetek sú­osságaira, az talán <ced? De igen, Ne­ked is szól, ha tagja vagy S Forradalmi Szakszervezeti Moz­galomnak. Végül egy olyan kritikáról szeretnék írni, amitől nagyon kell óvakodni és rögtön le kell vonni belőle a tanulságokat. Ar­ra gondolok, amikor régi jó munkatársaid egyszerre csak elmaradnak mellőled. Viszont észreveszed, hogy olyan elemek, talpnyalók vesznek körül, akiket azelőtt hét mérföldre elkerü'tél volna. Ezek körülrajzanak, agyondicsérik „zseniális" ké­pességeidet. Ellenben összefér­hetetlen, műveletlen, tehetség­telen „pozíciódra törő" embe­reknek gyalázzák előtted azo­kat, akik bírálnak, akik szere­tik a pártot, a dolgozó népet és kritikájukkal segíteni akarnak. Kedves barátom! Az a javas­latom, ha 'fejlődni akarsz, jól nyisd ki a füledet, hallgasd meg — és hasznosítsd — a kritikát a mindennapi munkádban. Ha ezt megteszed, elkerülöd a nagyobb hibákat, ki tudod ja­vítani a kisebbeket. Bebizonyítod ezzel, hogy becsülöd a dolgozó­kat, munkatársaidat, szívesen fogadod segítségüket — és így mindenkor megmaradsz a jó úton. Barátod: Jó Sándor. PATAGONIA KIRALYA ÉS BÉKEANGYAL Nem Lagerlöf-féle regényhősről van jelenleg szó, kedves olvasó! Ján Bafa, volt zlíni embernyúzó gyáros, nemzet-és hazaáruló náci ügynök, egyébként egy idő óta magas érdemrend tulaj­donosa a hős. „A béke hőse!" Ezt a Ján Batát jelölik ugyanis bi­zonyos nyugati körök az idei Nobel­díjra. Az ízlések különbözők, mondták már a régi rómaiak. És bizony ma is különbözők. Mert van, akinek Fran­ciaország hóhéra, Hans Speidel is gáncsnélküli Bayard lovag, Tán Bafa meg békeangyal, van, akiknek meg nem az, Nekünk nem! A mi szemünkben Speidel továbbra is tömeggyilkos marad Ján Bafa meg egy pusztulásra ítélt társadalom megtestesítője, a szó leg­mélyebb és legrosszabb értelmében. Ki ez a Ján Bafa? Testvére Tomás Batának, a híres zlíni cipőgyár meg­alapítójának, munkatársa, majd utód­ja. Sok tízezer kisiparos koldussá té­telében bűntárs és további tízezrek könyörtelen kizsákmányolója, aki az itteni indogermán, „ősmagyar" Szvat­kó Pál szavaival élve „bafacipős ma­gyarok" számára a nemeskosúti sor­tűz, a lévai és zselízi csendőrök szu­ronyrohamainak értelmi szerzőinek egyikét jelentette, az embertelenség szimbólumát. Mert ha Tomás Bafa, a nagy képes­ségű és mindenre képes vállalkozó könyörtelen is volt, mostohatestvérét, Jánt, egyedül könyörtelensége jelle­mezte, csakúgy mint példaképeit, Mussolinit, Hitlert vagy Göringet. És Ján Bafa nem is titkolta szimpátiáját az olasz és német fasizmus iránt. Bál­ványa azonban Hermann Gőring volt, aki Ján Bafa szerint szláv családból származott és állítólag Horníknak hív­ták. A két szimpatizáló 1939-ben talál­kozott. Gőring külön futárt menesz­tett Ján Bafa után Jugoszláviába. E ta­lálkozásra Bafa mindig nagy büszkén emlékezett. Gőring díszindulót játsza­tott tiszteletére ugyanakkor, amidőn a cseh hazafiak tízezrei sínylődtek a náci börtönökben, ezrek mentek ha­lálba és a cseh-morva országrészek nem voltak egyéb, mint egy óriási ter­jedelmű koncentrációs tábor. Ján Bafa a Carrinhallban szemreb­benés nélkül eladta hazáját. A hitleri háborús gépezet rendelkezésért bo­csátotta összes külföldi vállalatait és személyesen is igyekezett beszerezni Hitler számára a szükséges nyers­anyagokat, bőrt és gumit. Ján Bafa elutazott az Egyesült Államokba és ott olyan hűen szolgálta a nácikat, hogy végre az amerikaiak is megelé­gelték, vállalatait fekete listára tet­ték, őt magát meg kiutasították az Egyesült Államokból. Ekkor már Ján Bafa nem elégszik meg a gazdasági tanácsadó szerepé­vel, politikailag támogatni kívánja a Harmadik Birodalmat. Mint a cseh­német kérdés „nagy szakértője", elő­állt a „patagóniai királyság" tervével. 1941-ben részletes tervet dolgozott ki Gőring számára, amelyben a cseh és szlovák nemzet tömeges deportálá­sát ajánlja, mégpedig Patagóniába. A tervben, melynek másolatát a Bafa-cég alkalmazottja, Dr. J. Udrzal titokban eljuttatta az emigráns cseh­szlovák kormányhoz, J. Bafa ilyeneket írt: „Épül a világ új rendje. Ilyen nagy időkben mindig aktuális volt a népek költözködése. Ez a költözkö­dés a cseh nemzet esetében is esedé­kes. Nemzetünk választhat az önkén­tes költözködés és a deportáció kö­zött ..." Ján Bafa szerint nem volna helyes, ha Hitler Oroszországba de­portálná a cseheket és szlovákokat, mivel intelligenciájuk és bosszúvágyuk további kellemetlenségeket okozhatna a nagynémet birodalomnak, amelynek a tízmilliós cseh nemzet mindig útjá­ban állt. Bízik a német nép vezérei­nek „nagylelkűségében" és hiszi, hogy ezek minden előnyös feltételt biztosí­tanak majd a cseh nép „önkéntes" kivándorlásának akadálytalan megva­lósítására. J. Bafa úgy véli, hogy » „nagy történelmi esemény" eltávolítja végre a két nemzet közti régi súrló­dásokat. Tíz éve tervezte J. Bafa a nemzeti kivándorlást! ötszáz hajóval, Dél-Amerikába. Patagóniába! Es a csehek, szlovákok kitelepítése után Ján Bafa „felsőbb" német jóvá­hagyással, amint ez a terv további részleteiből kitűnik, a magyarokat, románokat és a törököket is tenge­rentúlra akarta deportálni. Ezek szá­mára nem lett volna hely a horog­kereszt ezeréves birodalmában. Csehek és szlovákok, magyarok és románok voltak „elhivatva", mint a nordikus germán faj rabszolgái, egy új dél-amerikai náci gyarmatbiroda­lom alapköveit lerakni. És ő, Ján Bafa, a cseh suszter lett volna ott Hitler helytartója — Pata­gonia királya. Európában meg csend és béke ural­kodott volna, a temetők csendje. De Ján Bafa tervez és a történeim vé­gez! Végzett Hitlerrel is, végzett a J. Baía-féle tervekkel is. Nincs azonban kizárva, hogy J. Ba­tyának éppen ezen törekvéseit méltá­nyolják Nyi'—on — utólag — és ezért ajánlja!. íz idei Nobel-békedíj­ra. Az ízlések azonban különbözők. Népe már rég elmarasztalta ezt az árulót. Elmarasztalja őt a történelem ítélőszéke csakúgy, mint tegnapi és mai pártfogóit. Üljenek azok Párizs­ban, Bonnban, Hágában és Rio de Janeiróban, vagy akár a washingtoni Fehér Házban is. —si— 13

Next

/
Thumbnails
Contents