A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-28 / 17. szám

Panard úr óvatos ember volt és éppen ezért (félt mindentől a világon. Félt attól, hogy séta közben tégla esik a fejére, félt, hogy megbotlik és a nyakát szegi, félt a fiakkeroktól, a vasúttól, különösképpen azonban félt a betegségektől. Ritka előrelátással rájött, hogy az ember létét szüntelenül fenyegetik a környező világban ráleselkedö veszélyek. Egyetlen árva lépcsőfok láttán már bokaficamra, karkötő — és lábtörésre gondolt, ha kinézett az ablakon, üvegcserép vágta sebek szörnyű képe kísértette, ha macskára pillantott, szinte érezte, mint kaparja kl a veszedelmes ragadozó a szemét; életét ezért aggodalmaskodó, körültekintő, türelmes és óvatos bölcsességgel rendezte be. Derék feleségének, aki alkalmazkodni igyekezett a "férje hóbortjához, azt mondogatfa. „Értsd meg, kedvesem, a legjelentéktelenebb apróságok képesek megnyomorítaná, vagy elpusztítani az embert. Borsódzik a hátam, ha rágondolok. Makkegészségesen elmész hazulról, keresztülhaladsz az úttesten, jön egy kocsi és halálra gázol; vagy mondjuk! öt percre megállsz egy kapu előtt beszélgetni a barátoddal, észre se veszed, hogy huzat van, valami gyönge kis szelíó végigsimít a hátadon — és kész a tüdőgyulladás. Másnapra már ki is terítenek." Aprólékos gonddal minden áldott nap végigolvasta az újságok közegészségügyi rovatát; pontosan ismerte a halálozások átlagos arányszámát évszakok szerint; a járványokról beszerzett minden elképzelhető tudnivalót: nem maradtak rejtve előtte a betegség lefolyásának legapróbb részletel, válságai, valószínű időtartama és egyéb titkai, sőt még azt is tudta, miként lehet a bajnak eJejét venni, továbbterjedésének gátat vetni, a nyavalyát orvosolni. Könyvtárában hiánytalanul megvoltak a különféle gyógymódokkal foglalkozó népszerű munkák, amelyekkel többé-kevéssé hozzáértő orvosok boldogították a közönséget. Hitt Raspailban, a homöopátiában, . a csoda-labdacsokban, a vaskúrában, a delejezésben, 18 masszázsokban, egyszóval valamennyi tévedhetetlennek hirdetőt módszerben, mely azzal kecsegteti, hogy legfeljebb félesztendö alatt megszabadítja minden betegségtől. Mostanában azonban kissé már megcsanpant a bizalma és bölcsen úgy vélekedett, hogy a betegségek elkerülésének legbiztosabb módszere az, ha elszökik eiőlük. Az elmúlt tél elején Panard úr újságjából, arról értesült, hogy Párizsban enyhe tífuszjárvány lépett fel; tüstént nyugtalanság fogta el, amely rövidesen rettegéssé fokozódott. Miniden reggel két három lapot vásárolt, hogy egymásnak homlokegyenest ellentmondó híreikből kiokoskodja a középarányost; nemsokára meg volt győződve arról, hogy a járvány főleg a városnak azt a részét fenyegeti, ahol 6 lakik. Fogta magát és elment az orvoshoz tanécsért. Mit tegyen? Menjen vagy maradjon? Az orvos kitérő válaszaiból Panard úr arra következtetett, hogy komoly a veszély és elhatározta, hogy elutazik a városból. Hazatért tehát, hogy megtanácskozza feleségével a dolgot. Már mint, hogy hová utazzon. Megkérdezte: — Mit gondolsz, kedvesem, Pau megfelelne ? Az asszony azonban Nizzába kívánkozott és kv válaszolt: •— Azt beszélik, hogy ott a Pyreneusck szomszédságiában nagy a hideg. Cannes sokkalta egészségesebb, az OrLeansi hercegek ls oda járnak. Ez az érv meggyőzte a derék férjet. De még aggályoskodott egy kicsit- , — Ügv ám, de a Riviérán már két esztendeje dühöng a kolera. Az újságok is Írtak róla. — Ugyan már, ki hallott télen koleráról? Csak nem képzeled, hogy koleráért járnak oda az előkelőségek a világ minden sarkából ? — Ez ls igaz. De mindenesetre gondoskodj fertőtlenítő szerekről és egészítsd ki az úti patikámat. Hétfőn reggel útra keltek. A pályaudvaron Panardné aszszony egy pohos böröndött nyomott a férje kezébe. — Nesze, itt a gyógyszertárad! Panard úr lelkiismeretesen fölkészült az útra. Több tucatnyi könyvet olvasott végig a Földközi tengeri partvidék egészségügyi viszonyairól; e munkákat az ottani orvosok Írták és csak természetes, hogy mindegyik igyekezett a maga helységét földicsérni a többi rovására. Panard úr e könyveket olvasva egyik ámulatbői a másikba esett s végül Saint-Raphael mellett döntött, csakis azért, mert az ingatlantulajdonosok névsorában felfedezte a párizsi orvostudományi fakultás több professzorának a nevét. Ha ők is ott laknak, akkor biztosan egészséges az ottani vidék. Elutaztak tehát Safnt-Raöhaelba és megérkeztük Után tüstént felkerestek egy szállodát, melynek nevét a nyomtatott útikalauzban olvasták. • Itt azonban a derék egészségügyi utazót újabb aggodalmak rohanták meg. Biztosra vehető, hogy a rlvieral szállodákat tömegesen látogatják a tüdőbajosok. — Hány beteg — és micsoda beteg! — alhatott már ezen a derékaljon, e takaró alatt, ezeken a párnákon, testük, lehelletük lázas iz-Begyújtatott a kályhába. Később felhozatta a bőröndöket. Szapora léptekkel járkált fel-alá a helyiségben, kissé nyugtalanította a gondolat, hogy a sarkvidéki klímában még cinkét fog az orra, de azért büszkén mondta a feleségének: — Látod kedvesem, ennek a vidéknek az a bibéje, hogy az ember jéghideg, ritkán használt helyiségekben kénytelen lakni — egészségügyi okokból. De még Így is százféle nyavalya leselkedik rá. Légy olyan szíves, csomagold ki a bőröndjeinket! Az asszony már javában rakosgatta ki a holmit a málhákből, elhelyezte a szekrényekben, a kommódban, amikor Panard úr váratlanul megtorpant, s nagy buzgalommal szaglászni kezdett, akár a kutya, ha vadat szimatol. Végre nyugtalanul megszólalt: — De hiszen itt... itt betegbűz van!... Orvosságszagot érzek ... szavamra, orvosságszagott... Ebben a szobában tüdőbajos lakott!... Te nem érzed, kedvesem, mondd csak gyorsan! Panardné is szimatolni kezdett, majd így felet: — De bizony érzem... zadságuk ezer meg ezer láthatatlan csírával fertőzte meg a gyapjúszálakat, a tollpelyheket, a vásznat. Hisz ha befeküdne ezekbe a gyanús ágyakba, egész éjszaka lidércnyomásként kísértené a gondolat, hogy néhány napja egy ismeretlen tüdőbeteg haldoklott ugyanezen a nyoszolyán! Hirtelen mentöötlete támadt. A szálloda északi szárnyában kér szobát, ahová még véletlenül se téved be a napsugár, így legalább biztos lesz affe-161, hogy beteg ember nem lakott előtte. Tágas, jéghideg lakosztályba vezették. Első pillantásra megállapította, hogy ez a helyiség teljes biztonságot nyújt, annyira fagyos és lakhatatlan. Olyan a szaga, mint a... nem tudom, mi bűzlik így, de annyi biztos, hogy csak orvosság lehet. Panard úr a csengőhöz ugrott, megráncigálta és amikor jött a pincér, ráförmedt: — Azonnal küldje ide a gazdáját! Egy percet se kellett várni, már jött is a tulajdonos. Tisztelettudón köszönt, ajka körül mosoly játszott. Panard úr keményen a /szemébe nézett s határozottan megkérdezte: — Ki aluidt utoljára ebben a szobában ? A szállodást meglepte a kérdés. Szerette volna kifürkészni. mi lehet a vendég szándéka, esetleg kifogása, gyanú-